Parlamenti többpártrendszer
|
Fontos hírt olvastam a minap: Vona Gábor fesztiválozással, bulizással tölti a nyarat. Szívesen találkozik ott is a hétköznapi magyarral, csak kérve kéri: ugyan már, a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozattal hagyják békén!
Jogos a kérés, a képviselő úr rendes szabadságát kívánja tölteni. Macerás is lenne ebben a melegben a bocskai!
S ha miniszterelnökünknek jár a pihenés, jár az minden, tisztességben megfáradt, majd’ két hónapig gürcölő parlamenti politikusnak.
Hiszen Orbán Viktor Bulgáriából üzente: Schmitt Pál legyen a köztársasági elnök. Nem, nem szabad arra asszociálni, hogy esetleg a tengerparti koktélok segítették a „forradalmi” döntést!
Schmitt Pál egyszerűen azért lett a nemzet „nagy embere”, hogy végre, valaki ne utalgasson vissza mindenféle törvényjavaslatokat megfontolásra.
Persze, még a végén azt is meg kellene fontolni, hogy a nem túl szép, nagy magyar valóságból hamarra átruccanni Dél-Afrikába, a foci VB megtekintésére, mennyire elegáns akkor, amikor a hazai hírek megerősítik a benzin drágulásának, a gázdíjak emelkedésének tényét!
Nincs bajom azzal, ha egy vezető államférfi rangjának megfelelően utazik, él, reprezentál.
Többek között az a dolga.
De vajon dolga-e, hogy néhány látványos, ám annál kevesebb kézzelfogható eredményt jelentő intézkedés után eltűnjön a színfalak mögött?
Persze, ellenzékből sokkal egyszerűbben lehetett követelni a kilakoltatási moratóriumot, a bankok megadóztatását, a gáz- és villanydíj emelkedésének stopját. Nem ők voltak kormányon, a megvalósulást a kutya se kérte rajtuk számon.
Épp ezért most hagyjuk, hogy az MSZP – bár sejthette a választási eredményeket – még arra sem volt képes, hogy kinézzen az ablakon, s saját káoszán túlmutatva az ország problémáit is észrevegye. Parlamenti karosszékek lettek, sem nem ellenzékiek, sem nem politikusok.
S persze ott van még az LMP is, akikről maximum sejteni lehet, honnan jöttek, mit akarnak – csak azt látjuk, hogy cirka fél éves kampánnyal országgyűlési szereplők lettek. Na, nem tényezők, de legalábbis szereplők. Csinos fizetéssel, épülő-építhető kapcsolatokkal.
Tudható, hogy a kétharmados többség mellett az ellenzék így se – úgy se rúghat labdába. Ráadásul a Jobbik, az MSZP és az LMP jó esetben csak a szotyolát köpködi a jövőben a takarítók bánatára – s nem egymást. Összefogást elképzelni közöttük komoly fantáziát igényel.
Maradt a fő kérdés, melyet nyolc éven át sulykolt a Fidesz: ők jobban tudják, jobban csinálnák. Tényleg?
Konkrétan: a feladat adott.
Az állam csődben (pardon, ők mondták!), a bankok és egyéb hiénák startra készen orozzák el az otthonokat (hol a moratórium a kiskapukra?), a közlekedési és infrastrukturális kiadások növekednek (bár az ellenkezőjét ígérték).
Azt már csak csendesen teszem hozzá, hogy a forint olyan mélyrepülésbe kezdett „bizonyos nyilatkozatok” hatására, hogy a korábban devizahitelt felvettek már a fejüket sem tudják kapkodni – nincs hová.
De nem jobb annak sem, aki forintban adósodott el: a kamatok maradtak, irreálisan magasan.
Nem véletlen, hogy kicsiny hazánkban mindenek fölött egy terület maradt megkérdőjelezhetetlenül nyereséges: a bankszektor. Így se legyenek illúzióink, már, ha maradtak: magyar, állami bank, mint olyan, nem létezik!
Nem az lenne a dolga a magyar államnak, hogy konkurenciát teremtsen a külföldi bankoknak? Megszüntessék a kvázi-kartellt, s valódi versenyhelyzetet teremtsenek a pénzpiacon is?
Igen, ez működhetne. De nem működik.
CSEH KATALIN
85 éve született Nagy László
1925. július 17-én született a Veszprém megyei Felsőiszkázon. Képzőművésznek készült, de végül költő lett. Néhány évig ő volt a Kisdobos szerkesztője, majd főszerkesztője. Szergej Jeszenyin verseinek legjelesebb magyar fordítója. 1966-ban Kossuth-díjat kapott. A magyar paraszti életet szenvedéseivel, örömeivel, babonáival és tabuival együtt önti lélekégető sorokba. A szülőföld, a falusi világ játékai, a szűkebb és tágabb család élménye határozza meg teremteni képes szellemét. A magyar parasztnak, kiscsikónak, bőrzekés kisfiúnak és fájdalmának, senki a magyar költészetben nem alkotta meg ilyen népdalra emlékeztető maximalizmussal a szívbe vésett tükörképét.
Másfél esztendeig bolgár ösztöndíjasként több ezer sort fordított a délszláv, a bolgár népköltészetből. Nem is tagadja, hogy életére és írásmódjára nagy hatással volt.
Számos költeményét megzenésítették. Gazdag szókészlettel megáldott nyelvezete nélkülözhetetlen számunkra, ha meg akarjuk őrizni a nyelvet, “s ha lesz még arcunk”. Utánozhatatlan és másolhatatlan – írják róla. 1978. január 30-án halt meg. Feleségével, Szécsi Margittal közös sírja a budapesti Farkasréti temetőben emlékeztet elfeledett szavakra, sorokra, érzelmekre.
„Nem kötöztök le gazdagok foszló aranyos madzagok szegények fejét emelem ballagj utánam szerelem”
(Tavaszi dal)
|
|