Fidel Castro folytatja munkáját
|
A Kubában akkreditált nagykövetekkel találkozott múlt pénteken Fidel Castro, aki négy évig nem jelent meg a nyilvánosság előtt, újabban azonban szinte miden nap megteszi. A 83 éves kommunista vezető a külügyminisztériumban találkozott a diplomatákkal, és több mint másfél órán át válaszolt kérdéseikre. Castro arról cserélt
eszmét a nagykövetekkel, hogy milyen veszélyekkel járna az emberiségre nézve Észak-Korea vagy Irán megtámadása. Castro teljes szellemi frissességgel vett részt a beszélgetésen, a kérdések megválaszolásánál különböző elemzésekre és sajtójelentésekre hivatkozott, magabiztosan és pontosan fogalmazott, gesztikulált.
Előző nap a volt kubai elnök Havannában a Nemzeti Akváriumba látogatott el egy delfinshow-ra, ahol Che Guevara lánya is dolgozik. Castro néhány órát töltött az intézményben, ahol többek között elbeszélgetett a dolgozókkal, érdeklődött a létesítmény aktuális helyzetéről, és megnézte a delfinek tenger alatti mutatványát, amelyről azt mondta, soha nem látott még szebb előadást.
Fidel Castro látogatása alatt olyan könnyed témát is érintett, mint hogy fiatal korában egy levegővétellel két percig is kibírta a víz alatt, de hangsúlyosan szót ejtett arról is, hogy a világ jelenleg két sorscsapás, a háború és a környezet tragédiájának árnyékában él.
A volt elnök akváriumi látogatásáról az állami televízió is hírt adott, és a műsorvezető szerint „Fidel Castro életerejéről árulkodnak az elmúlt napok nyilvános szereplései”.
Fidel Castro 2006-ban betegedett meg, és azóta távol maradt a közélettől. Négy év után, július elején azonban visszatért a nyilvánosság elé: először a Nemzeti Tudományos Kutatóközpontban jelent meg, majd pár nappal később az állami televízióban vállalt szereplést. Az exelnök a kubai Világgazdasági Kutatóközpontba is ellátogatott. Fidel Castro átengedte öccsének, Raúlnak az elnöki széket, de változatlanul betölti a Kubai Kommunista Párt első titkári tisztét.
A
Magyar
Kommunista
Munkáspárt
központi
politikai
lapja.
Szerkeszti
a
szerkesztõbizottság.
Szerkesztõség:
1082
Budapest
VIII.,
Baross
utca
61.;
Telefon:
334-1509;
Telefax:
313-5423; A
Szabadság
e-mail
címe:
info@aszabadsag.hu;
internetcím:
www.aszabadsag.hu Kiadja:
a
Progressio
Kft.,
a
kiadásért
felelõs:
Vajda
János
igazgató;
ISSN
0865-5146
|
A
Munkáspárt
internetcíme:
http://www.munkaspart.hu
|
|