Tanulni! Olvasni! Beszélni! Ez a fejlődés alapja

Tóth Pistát minden párttag ismeri. Élő legenda, akit hallgatni felér egy egyetemi előadással. Óriási tapasztalattal rendelkezik, és mindig a jövőbe tekint. Nyugalmazott bányamérnök, tizenvalahány szabadalmazott találmánya van, de úgy beszél, hogy mindenki megértse. Nem, ő nem hordja fenn az orrát, ahogy mondani szokták. Tóth Pista örökifjú, nem is készül az öregségre. A fiatal nemzedéknek is ezt üzeni: tanuljatok, olvassatok, beszéljetek! Megöregedni nem lehet elég későn!

– Hogyan lettél párttag?

– Nem születtem bele a mozgalomba. A tanyavilág végtelen sötétjébe születtem, ahol tombolt a TBC, az analfabetizmus, a testi és szellemi elnyomorodás.

A köztünk élő, ritkán megszólaló cselédemberek gyűlést tartottak és jegyzőkönyvet vezettek, elvtársnak szólították egymást. Fegyelmezettek voltak. Ez mélyen megmaradt bennem. Honnan hozták ezt a forradalmi öntudatot? Talán 1919-ből. A felszabadulás után hangos szó nélkül osztották fel a papi birtokot, becsületesen. Igen, felszabadultunk, ha azt is felszabadulásnak nevezhetjük, hogy a szocializmus felszámolta a TBC-t és más halálos kórokat.

Rövid idő, de hosszú út vezetett engem a cselédsorsból az öntudatig. 1956 novemberében lettem az MSZMP tagja. Szemben a régi idők árnyaival – katonatisztek, birtokosok, papok – Kádár János volt a reménységem. Higgadt, jószándékú politikus. A megemlékezéseken ez mindig átcikázik a gondolataimon. Nincs proletárösztön, nem hiszek benne. A marxizmus tantárgy volt, amit megtanultunk. A matek és a marxizmus voltak a kedvenceim, mert logikusak. Az elbutulás ellen ma is megoldok néhány matematikapéldát. A kommunista társadalom eljövetele elkerülhetetlen, ha megmarad az emberi faj. „Én hazám, fajom és emberiségem iránt ismerem szép kötelességem” – írja József Attila. Kapcsolatom a párttal örökös maradt.

– Hogyan lettél bányász?

– A nyolcadik osztály elvégzése után munkát kellett keresni, mert a kis földből nem tudott megélni a család. 16 évesen lettem bányász. Így kerültem Tatabányára.

A nyarakat és a hétvégéket a bányában töltöttem. Nagyon megszerettem ezt a munkát. Itt muszáj volt egymást tisztelni, egymást segíteni. Ez a munka hihetetlen emberi tartásra tanít. Iskolába ösztöndíjasként kerültem. A fizikai munkások között érzem ma is igazán jól magam.

– Mi a véleményed az elmúlt idők változásairól?

– 1956 volt az első állomás. Aztán a tanulmányaimnak és a sorsomnak köszönhetően az 1970-es években felismertem, hogy valami nem jól működik. Túlhangsúlyozottá váltak az anyagi érdekek, a karrier és rosszul működött a káderpolitika. Megjelentek a polgárgyerekek, akik meg nem érdemelt funkciókat kaptak. Aztán jött a „spontán privatizáció”. Ekkor ölték meg a tisztességes munka becsületét. És jött az idealizmus, a szociáldemokrácia a maga mérhetetlen bűneivel. Beköszöntött a kapitalizmus.

– Mit üzensz a fiatal nemzedéknek?

– Becsülettel tanuljanak, és ne engedjék átmosni az agyukat! Olvassanak sokat, tanuljanak meg beszélni, mert szükség van rá. Beszéljenek és tanítsák egymást, mert így lehet a legtöbbet tanulni. A történelem mozaikokból áll. Attól függően értelmezik, hogy ki hol állt. A fiataloknak ezt kell tudni összerakni egésszé. Minket meg nyugodtan mosolyogjanak meg, de ne felejtsék, hogy mi is voltunk gyerekek, és ők is lesznek öregek. Az utóbbit lehetőleg kerüljék el! Őrizzék meg szívükben gyermeki mivoltukat.

Legyenek jó hazafiak, jó magyarok, mert az internacionalizmus alapfeltétele a hazafiság. Hogyan szeretheti valaki a többi nemzetet, ha nem szereti saját családját és népét?

– Gondolkoztál a Munkáspárt jövőjén?

– Az embernek kötelessége gondolkozni a családja jövőjén. Mikor az ember mindenkit elveszít, megmarad a párt. A párt, ahol szívesen látott családtag mindig. Két dolgot javasolnék: egy szervezetit és egy módszertanit. A párton belül, a párt mélyéből kellene megszületni az új pártnak. Ez nem frakciózás, ez más. A régiből kell csinálni egy újat. Minden alapszervezetben van egy hadra fogható, épkézláb ember. Őket kell összegyűjteni, és például a gyári akciók köré egy országos parancsnokságot kinevezni. A párttagokkal való elbeszélgetésen fel lehet mérni, hogy hány ilyen ember van. Egy-egy kis forradalmi csoportot úgy kell felépíteni, hogy legyen valakinél autó, mobiltelefon és Internet mindenképpen. Megjelenik nálunk egy-egy fiatal, eljön a taggyűlésre, aztán eltűnik. Ez így nem jó. Ilyen formában munkát lehet nekik adni.

A szervezetek a pénzt ne székházakra, hanem akciókra költsék, konkrét politikai munkára! Az így felépített hálózatot kell működésbe hozni.

Olyan feladatot kell megcélozni, amit el is lehet végezni!