Az Orbán-kormány a Nemzetközi Valutalappal (IMF) szemben is kitart a bankadó mellett, és ellenezi a további megszorításokat. Félő azonban, hogy ez csak időnyerés az önkormányzati választások előtt, s az októberi, elsöprő Fidesz-győzelem után jön a lakosság újabb megsarcolása. A Magyar Szocialista Párt megújulást hirdető új vezetése az eset kapcsán bebizonyította: a párt továbbra is a nagytőkét, a bankokat, az IMF-et védi a dolgozó emberekkel szemben.

Megállapodás nélkül utazott vissza Budapestről Washingtonba az IMF küldöttsége, és az Európai Bizottság is elhalasztotta a magyar hitel-felülvizsgálat lezárását. Mind a két intézmény szerint „nehéz döntéseket” kell hoznia a kormánynak a költségvetési hiány csökkentése érdekében, a deficitet pedig már jövőre 3 százalék alá kell vinni a hivatalos közlemény szerint, de mi van mögötte?

Az MSZP-kormány 2008-ban kapott összesen 25 milliárd eurós hitelkeretet az Uniótól, a Világbanktól és az IMF-től. Gyurcsány Ferenc szerint ennek egyetlen egy feltétele volt, hogy 3,8 százalék maradjon az állam idei hiánya. Mint később kiderült, Gyurcsány ebben is hazudott, az egyezség része volt a 13. havi nyugdíj elvétele, a nyugdíj-korhatár emelése, az adóemelés. Összegezve: az általános lakossági megszorító csomag.

Gyurcsány, majd Bajnai Gordon teljesítette az alkut, végül a pénz egy részét nem is kellett felvenni. Most Washingtonban és Brüsszelben azt mondják, hogy tovább kell menni ezen az úton, azaz költsön még kevesebbet a magyar állam. Ez még akár szépen is hangozhatna… Ennek egyik útja lehetne, hogy a kormány megvonja a multiknak adott kedvezményeket, kiszáll néhány értelmetlen uniós vagy NATO-projektből (például kivonjuk a csapatokat Afganisztánból és Koszovóból, nem költünk méregdrága és felesleges fegyverzetre – na jó, ez szóba sem került), netán extraadót szabunk ki a bankokra és megvámoljuk a nagy vagyonokat. Ez az, amire az IMF és a többiek is határozott

nemet mondanak, hiszen pont a fentiek érdekeit képviselik. A másik lehetőség, hogy az állam szociális kiadásait csökkentjük a minimumra, azaz kicsit leegyszerűsített példával élve: a nyugdíjak csökkentésével fizetjük ki a multik extra-támogatásának árát. Lehetne és kellene persze az állami bürokráciát is csökkenteni, mára már fel is merült, de az eddigiekben láttuk, hogy az hosszú és bajos dolog, egyszerűbb volt iskolákat és kórházakat bezárni. A Fidesz kormány a középosztályt – alapvetően a havonta 350 ezer forint felett keresőket – akarja megerősíteni, úgy, hogy nem vesz el a nagyon gazdagoktól. A 29 pontos programmal alapvetően nem lenne baja az IMF-nek, hiszen például a 16 százalékos egységes adórendszer, a minimálbér megadóztatása nem sérti az érdekeit. Sőt. Ugyanakkor Orbánék most nem merték a középosztálynak nyújtott támogatást csak a szegényebbekkel, a lakosság túlnyomó többségével megfizettetni. A szükséges 200 milliárd forintot viszont valahonnan elő kell teremteni. Itt jött képbe a bankadó ötlete. Az említett hitelkeretből a bankok bőségesen kaptak pénzt, éves nyereségükből is bőségesen futná erre. Volt is rá példa már Magyarországon és a világban is.

Washingtonban és Brüsszelben azonban most sikítófrászt kaptak az ötlettől. A 200 milliárd forint az ő viszonylatukban nem pénz, meg aztán be is lehet majd hajtani – így vagy úgy – a lakosságon. Azonban éppen a válság közepén, a görög óriástüntetések idején elfogadhatatlan lenne, ha egy kis állam precedenst teremtene: lehet velük is szembeszállni, lehet most is bankadót bevezetni. Ezért reagáltak hisztérikusan az urak, s repültek el gyorsan Budapestről. Orbánék összességében nem sokat kockáztattak. Igaz, hogy a hitel negyedik részletét nem tudják most lehívni, de a pénzre most már nincs szükség. Nem kell attól sem félniük, hogy a Nyugat retorziókkal él, ennyit tényleg nem ér meg 200 milliárd forint. Ráadásul a tárgyalások ősszel folytatódnak. S meglehet, éppen ez a lényeg: a Fidesz-kormány időt akart nyerni.

Az októberi önkormányzati választásokig semmilyen megszorító intézkedés nem vezethető be, hiszen abban az esetben

veszélybe kerülhetne a mindent elsöprő győzelem. Nem tudnák megszerezni a még nem narancsos városokat, elsősorban Budapestet. Nem utolsó szempont az sem, hogy miután a jobboldali szavazóknak szimbolikus gesztust tettek a kettős-állampolgársággal, a Trianon-emléknappal, most a baloldali voksok begyűjtésén van a hangsúly. Lázár János fideszes frakcióvezető már-már munkáspárti retorikával szólt: „Soha semmilyen körülmények között nem fogunk olyan törvényeket támogatni, amelyek megsarcolják a magyar embereket, amelyek elveszik a nyugdíjasok pénzét. Ezért azt kérjük a kormánytól, hogy tartson ki a különadó rendszerénél, és húsz év után végre legyen egy olyan gazdaságpolitika, amelyben azok viselik a terheket, akiknek van pénze. Mi vissza fogjuk venni ezeket az extra-profitokat!” Szép-szép, kérdés azonban, hogy ezek a szavak megmaradnak-e az őszi újabb győzelem után is? Miután már lényegében mindent megszereztek, mindent uralnak az országban? Akkor is ugyanolyan karakának lesznek az IMF uraival, avagy inkább visszamenőleg is megfizetik nekik a mostani keménykedés számláját? Visszakapják az elveszített 200 milliárdot, kamatostul?

Aki egészen biztosan nem fogja a pénzét soha visszakapni, az a devizahiteles, aki az újabb mélypontra került forint miatt megint magasabb törlesztőrészletet lesz kénytelen fizetni. Mert az IMF-fel ugyan valóban lehet és kell is szakítani, azonban a döntés időzítése és fideszes kommunikációja szokás szerint százezreknek okozott kézzelfogható kárt.