Munkanélküli kérdezz-felelek
|
• Miért égető probléma a munkanélküliség?
Minden ember vágya, hogy el tudja tartani magát, a családját. Szeretne minél jobban élni, gyermekeit boldogságban, szeretetben, minél nagyobb anyagi biztonságban felnevelni és felkészíteni az életre, hogy ő is meg tudja adni utódainak legalább azt, amit neki is megadtak. Ma Magyarországon nagyon sok ember nem tudja megteremteni az anyagi feltételeket a boldoguláshoz. Nemcsak a családot nem tudják eltartani, hanem saját magukat sem. Ez eladósodáshoz, reményvesztettséghez, testi-lelki leépüléshez vezet, amit a társadalom hosszú távon újratermel.
• Miért létezhet mégis munkanélküliség?
Azért, mert az emberek nem rendelkeznek olyan eszközökkel, géppel, tőkével, vagyis pénzzel, amivel álmaikat megvalósíthatnák. Aki e dolgok híján van, az kénytelen önmaga szellemi-fizikai tudását eladni, hogy vágyait megvalósíthassa. A szükséges javak a gazdagok birtokában vannak, akiket nem érdekel az emberek sorsa. Őket csak az érdekli, hogy minél kisebb befektetéssel minél nagyobb profitra tegyenek szert. Megtehetik, hogy inkább egy embert hajszoljanak túlórában, hétköznap-vasárnap, minthogy
felvegyenek még valakit, aki után további járulékot kellene fizetniük. Megtehetik, mert a kapitalista rendszer őket támogatja – az emberek kárára.
• Hogyan lesz valaki munkanélküli?
Úgy, hogy azok közé tartozik, akiket ez a rendszer nem támogat. Nem fontos, mekkora a szakértelme, az elhivatottsága. Egyszerűen abba a társadalmi rétegbe tartozik, akit munkásnak, dolgozónak hívnak. Lehet ezt szebb szavakkal mondani, de a lényeg nem változik: aki szellemi vagy fizikai munkájából kénytelen megélni, az a munkásosztály szerves részét alkotja. Azért lehet munkanélküli, mert éppen senkinek nincs szüksége a tudására, vagy ha szüksége is lenne, nem hajlandó azt megfizetni. S ezzel a gazdagok sikeresen zsarolhatják a még dolgozókat is, alacsony bérért foglalkoztathatják őket, hiszen sokan – elkeseredettségükben – éhbérért is elvállalnak mindent. Zsarolnak a jól bevált mondattal: „Ha nem tetszik valami, akkor el lehet menni, bármikor felvehetek helyetted mást”.
• A munkanélküli tényleg „élősködő”?
Egyáltalán nem! Ma Magyarországon úgy állítják be, aki munkanélküli, az a társadalom testén élősködik. Ezért él egyre rosszabbul a még dolgozó munkás is. Ez nem igaz!
Azért vannak munkanélküliek, mert nincs a munkaerőpiacon munka! Nincs gyár, nincs termelőüzem, egyre kevesebb az építkezés. Ha nincs termelés, a szolgáltatások iránt is csökken az igény. De csak az jogosult az ellátásra, aki amíg dolgozott, befizette a járulékait. Nem mások pénzén élősködik! Épp ellenkezőleg! Azok élősködnek rajta, akik mondják!
• Van-e kiút a munkanélküliségből?
Igen, van. De nem az egyén szintjén, hiszen a személyes munkavállalás ma már csak két munkanélküliség közötti hosszabb-rövidebb időszak. A megoldás abban van, ha a dolgozó felismeri ezt a problémát, s azt is, hogy ezt egyedül nem tudja megoldani. Csak akkor, ha összefog a többi munkással. Egy az érdekük, ha más-más szakmában is dolgoznak. Mindenki meg szeretne élni, de ez csak összefogással működhet.
S ez sem egyszerű. A kapitalizmus hasznát élvező elit, a tőkéscsoportok és azok kiszolgálói a g azdagok érdekeit nézik, nem a normális emberek érdekeit! Mindent megtesznek, hogy ez a „munkásösszefogás” ne jöjjön létre.
• Mit tesznek az összefogás ellen?
Azt hangoztatják, hogy nincs munkás, nincs munkásosztály. Elhitetik, ha magyar vagy, akkor több vagy más nemzetnél. Elhitetik, hogy minden más nemzet, kisebbség élősködik rajtad. Azt mondják, azért nem boldogulsz, mert téged meglopnak, élősködnek a nemzet testén, és ennek te iszod meg a levét.
• Mi az igazság?
Az igazság az, hogy minden ember egyforma: meg akar élni. Van olyan, aki már más nem lévén, nem találván munkát, a bűn útjára tér. De ez a fennálló rendszer bűne, nem az egyéné! Ha lenne más út a vágyaik elérésére, akkor nem a bűn útját választanák. Nem véletlen, hogy az „átkosnak” kikiáltott rendszerben kötelező volt munkát vállalni. A jelenlegi rendszer viszont nem ad a munkásnak alternatívát az összefogáson kívül.
• Hogyan lehet létrehozni az összefogást?
Tudatosan! Keresni kell a végzettségünknek megfelelő szakszervezetekkel a kapcsolatot. Be kell lépni a szakszervezetbe! Ott kell elmondani a problémákat, s kényszeríteni kell a szakszervezeti vezetőt, hogy álljon ki a dolgozók érdekeiért. Olyan vezetőket kell választani, akik hajlandóak valódi érdekképviselőkként fellépni. Ráadásul munkanélküli is lehet szakszervezeti tag, nem csak a még dolgozó ember!
• Megoldást ad a problémákra az összefogás?
Ebben a rendszerben a dolgozók problémáira nincs tényleges megoldás. A jelenlegi helyzetben az összefogással jelentősen lehet csökkenteni a gondokat, megszüntetni véglegesen nem. Amíg a gazdagok uralkodnak Magyarországon, addig lesz munkanélküliség is, hiszen ők mindenáron védelmezik kiváltságaikat, pénzüket. Amíg nem kötelezik rá őket, inkább egy embert hajszolnak a végtelenségig, mintsem kettőt alkalmaznának tisztességesen. Így maradhat a zsebükben sok pénz helyett nagyon sok.
• Mi értelme így az összefogásnak?
Ha körbenézünk a nagyvilágban, láthatjuk: ott, ahol a munkások összefognak, harcolnak a jogaikért, jobb körülményeket vívnak ki, mind a dolgozó munkásnak, mind a munkanélkülinek. Ezt elsősorban összefogással érték el. Látjuk: jobban él a német munkás, az angol, a francia. Harcol a görög munkás a sérelmeiért, azért, hogy ne vehessenek el tőle még többet. Ha többet akarunk, mint ami jelenleg adott, azért meg kell küzdeni. Ahogy szokták mondani: a sült galambok kora lejárt.
Egyedül kevesek vagyunk – együtt bármit elérhetünk.
Reménytelen munkanélküliség
KÉvtizedekig nem is sejtettem, milyen lehet munkanélkülinek lenni. Ma már tudom: megalázó. Mikor először kellett a munkanélküli hivatalba mennem, reménykedtem, hogy hamarosan munkám lesz. Nem akartam elhinni azokat a szóbeszédeket, amiket másoktól hallottam – ez a hely sosem ad munkát nekünk. Bíztam benne, hogy én leszek a kivétel, és gyorsan elhelyezkedek. Tévedtem. 40 perccel a hivatal nyitása előtt érkeztem. Meglepve láttam, hogy már megelőztek páran. Szomorú tekintetű emberek álltak a bejárat előtt. Vegyes társaság várakozott, nők, férfiak, fiatalok, idősek. Teltek a percek, gondolataim kavarogtak. Papírjaimat nézegettem, hogy mindent elhoztam-e magammal? Kinyílt az ajtó, betódult az akkorra már vagy nyolcvan főre duzzadt tömeg. A regisztrációs pulthoz értünk, csak néhány ember volt előttem. Ekkor egy hivatali dolgozó bekiabált a tömegbe, hogy akik időpontra jöttek, azok menjenek előre. Elkeseredetten láttam, hogy nagyon sokan elém álltak. Végre sorra kerültem. A pulthoz léptem és érdeklődtem, mi a teendőm. Kezembe nyomtak pár papírt, hogy pontosan töltsem ki őket. Agyonfénymásolt lapok voltak, dupla példányban. Kérdeztem a pult mögötti hivatali hölgyet, hogy kaphatnék-e indigót, úgy gyorsabban végeznék. Félvállról válaszolt: minek, nem ér rá kitölteni egyesével? Meglepődve fordultam el. Helyet kerestem, ahol kitölthetem a lapokat. Meglepődve tapasztaltam, hogy az nincs. A néhány állópult megtelt „kollégával”, jobb híján a falnak simítottam a papíromat, és kitöltöttem. Visszatértem a hölgyhöz és odaadtam a papírokat, aki gyors átolvasás után tájékoztatott, hogy három hét múlva kell visszajönnöm, de ne aggódjak, a segély a mai naptól jár.
Mikor kijöttem az épületből, borzasztóan éreztem magam. Annyira megalázó volt az egész! Lehet, én fűztem túl nagy reményeket e hivatalhoz, lehet, az eddigi munkáim fegyelmezettsége, vagy egyszerűen a beállítottságom miatt éreztem úgy, hogy nem törődnek velem, nem számítok már. Visszamentem a kijelölt időpontban, gondoltam, gyorsan végezhetek. Persze megint rá kellett jönnöm, hogy naiv vagyok, ugyanis az időpontot nem csak én kaptam, hanem még
sokan mások. Türelmetlen várakozás következett órákon át, majd egyszer csak szólítottak. Pár perc beszélgetés következett. Milyen munkát vállalnék, hajlandó lennék-e messzebb utazni, mennyi pénzt szeretnék keresni? Az adatokat felvitték az adatbázisukba, még az is eszembe jutott, hogy egy rendszer részese lettem, remélhetőleg lesz munkám, tudjuk fizetni a családi kiadásokat, a lakástörlesztőt és a gyerekeknek is megvehetjük a tanszert, vagy a nyáron mehetnek táborba. Végül kaptam egy kis füzetecskét, fehér színűt. Majd a hölgyike közölte: két és fél hónap múlva jöjjek vissza, és addig minimum három munkahelyet keressek fel, és ebbe a könyvbe vezessem bele.
Eddig tartott, míg rájöttem, hogy ez a hivatal nem segít munkát találni. Ez csak arra való, hogy az állam mellét veregetve mondhassa, hogy „mindent elkövetnek”. Ez a hivatal nem a munka világába segít visszailleszkedni, hanem 9 hónap alatt belenevel a munkanélküliségbe.
Szorgalmasan nekiálltam munkahelyet keresni. Önéletrajzomra pontosan 6 százalék válaszolt. Sajnos ők sem azért, hogy számomra megfelelő állást ajánljanak. Volt közöttük callcenter-es, biztosítási szakember, befektetési tanácsadó, értékesítői megkeresés. Csak olyan, amiből nem lehet megélni.
Reményem, lelkesedésem egyre csak fogy. Már alig tudok aludni éjszakánként. Nem tudom, miből fizetjük majd a csekkeket, miből jut a lakástörlesztésre, ennivalóra, rezsire. Nagyon szűkösen élünk, amit kapok munkanélkülit, nem fedezi a kiadásainkat. Mi lesz velem így, a családommal, mi lesz a többi fiatallal, mi lesz az országunkkal? Ismét több millió koldus országa lettünk.
Tenni kell valamit! Nem szabad tovább várnunk arra, hogy megmondják a nagyurak a parlamentben a tutit, a munkahelyen a főnökök, hogy miként legyen.
Ők csak a saját hasznukat lesik, nem velünk törődnek. Össze kell fognunk, legyen az még dolgozó munkás, legyen az munkanélküli, legyen tanár vagy diák, vasas, vagy könnyűipari munkás.
Közösen kiharcolhatjuk magunknak, ami jár nekünk.
Egy melós a sok ezerből
|
|