Egységfront a fasizmus ellen

A fasizmus új jelenség volt az 1920-as évek Olaszországában. Amint legutóbb láttuk, nem volt könnyű eligazodni az új helyzetben, megérteni, hogy valójában mi is a fasizmus lényege. Sok zavar volt a munkások, a dolgozók között is, sőt a kommunista pártokban is, amelyek nehezen találták meg a fasizmus elleni fellépés lehetséges útját, a „proletariátus egységes harci frontjának” megteremtését.

Világforradalom vagy fasizmus?

1933. január 30-án a világ haladó közvéleménye megdöbbenéssel értesült: Hindenburg német birodalmi elnök Adolf Hitlert, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) vezetőjét bízta meg kormányalakítással, és az új kormány letette az esküt.

Az 1920-as években Németországban jelenik meg a fasizmus másik válfaja, a nemzetiszocializmus. Mi ennek az oka? Németország elveszti az első világháborút. A háború után óriási nyomor, munkanélküliség sújtja az országot. Az ország egy részét francia csapatok szállják meg, Németországot kiközösítik. Az emberek tömegével érzik azt, hogy nincs kiút. Készek elfogadni bármit, amiről úgy vélik, hogy megoldást jelenthet.

Amit Olaszország esetében láttunk, igaz Németországra is. Az 1917-es oroszországi forradalom példa a német munkásság számára. 1919 áprilisában megalakul a Bajor Tanácsköztársaság, a világforradalom álma megvalósulni látszik. A német munkásság küzdelmeit leverik, de a kommunista mozgalom megmarad Németország egyik leglényegesebb politikai erőjének. A kommunisták a választásokon a szavazatok 10-13 százalékát kapják.

A német nagytőke az 1920-as években a parlamentáris demokrácia eszközeivel igyekszik a hatalmát fenntartani. Az új hatalom biztosítja a polgári demokratikus szabadságjogokat, az általános titkos választójogot, a sajtószabadságot, az egyesülési és gyülekezési szabadságot. Ugyanakkor érintetlen maradt a konzervatív jobboldal feudális és reakciós erőinek bástyája, a junker nagybirtok, helyén marad a hadsereg tisztikara, s a demokratikus köztársasággal hasonlóképpen nem rokonszenvező állami hivatalnoki és bírói kar. A rendszer minden gondja ellenére működik. A tőke elnyomja a munkásmozgalmat, de nem engedi a szélsőjobboldali szélsőségeket sem hatalomhoz.

Az 1929-es tőkés világválság azonban megváltoztatja a helyzetet. A tőke nem képes hagyományos eszközökkel fenntartani hatalmát. A tőke megérti: a baloldal, a kommunisták juthatnak hatalomra, ha nem történik valami. A német nagytőke ekkor nyúl a nemzetiszocializmus eszközéhez. Felkarolják, és pénzügyileg támogatják Adolf Hitlert és pártját, a nemzetiszocialistákat.

A nemzetiszocializmus  

A nemzetiszocializmus megzavarja az embereket, a dolgozó tömegeket is. A recept viszonylag egyszerű. Kell egy markáns vezető. Adolf Hitler ilyen. Kiváló szervező, kitűnő szónok. Érti és felhasználja a modern tömegpropaganda minden eszközét.

Kell egy program, amely mindenkinek ígér valamit. A nemzetiszocialisták a német nép minden nyomorúságáért az 1918-as forradalmakat és a weimari köztársaság liberális politikáját teszik felelőssé. Ebből adódik a program is, amely sok embert megfog: az elnyomott és kizsákmányolt Németországból megteremteni az új német birodalmat. A nemzetiszocializmus megoldást ígér a dolgozó tömegeknek is: a munkásságnak munkaalkalmat és több bért, a parasztságnak földet. Mindenki számára vonzó, hogy Hitler fellép a nagytőke, a nagy bankok hatalma ellen, a „kamatrabszolgaság” eltörlését helyezi kilátásba.

A nemzeti szocialista program látszólag tőkeellenes. Ez azonban nem általában a tőkés kizsákmányolás ellen irányul, hanem sajátos módon a zsidók ellen. Megkülönböztetnek ugyanis árja, azaz „teremtő”, és zsidó, azaz „spekulatív” tőkét.

A nemzetiszocializmus kialakítja saját jelkép- és mítoszvilágát, ami tovább manipulálja az embereket. A horogkereszt egy ősi jelkép, amely hol a jó szerencsét, hol a halhatatlanságot jelképezte. Hitler alatt azonban a fasiszták legismertebb jelképe lesz. Hitler a vörös zászlót teszi a fasiszták hivatalos lobogójává. Május elsejét a „nemzeti munka napjává” teszi. „Tiszteljétek a munkát és becsüljétek meg a munkást! – mondja Hitler egy május elsejei beszédében. Az első időkben a német munkásság nagy számban lép be a fasiszta pártba.

„Hát frontba, elvtárs, védd magad!”

A hitleri fasizmus hatalomjutását követően a Komintern vezetői azonnal meghirdetik a küzdelmet a proletariátus egységes harci frontjának megteremtéséért. Ők maguk is értik, hogy a dolog nem egyszerű sem Magyarországon, sem másutt. „A kommunista és szociáldemokrata pártok egységes harci frontjának megteremtését a múltban és a jelenben leginkább akadályozta az, hogy a szociáldemokrata pártok a burzsoáziával való osztály-együttműködés politikáját folytatták” – olvasható a Komintern 1933. márciusi anyagában. A Komintern álláspontja egyértelmű: „a munkásosztálynak az osztályharc talaján megteremtett egységfrontja vissza tudja verni a tőke offenzíváját és a fasizmust”. 1935-ban a Komintern VII. Kongresszusán megszületik Dimitrov árnyalt értékelése a fasizmusról, miszerint a fasizmus a finánctőke „legreakciósabb, legsovinisztább és legimperialistább elemeinek nyílt terrorista diktatúrája”.

A hír Magyarországra is eljut, többek között a Szovjetunióban kiadott magyar nyelvű anyag formájában. 1936-ban megjelenik A Kommunista Internacionálé VII. világkongresszusa. A kongresszus határozatai című pozsonyi kiadású könyv is, mely ismerteti a Végrehajtó Bizottság tevékenységére vonatkozó, 1935. augusztus 1-én elfogadott határozatot. A határozat legjelentősebb pontja a népfrontpolitika megvalósítására vonatkozik: „A fasizmus offenzívája és a Kommunista Internacionálé feladatai a munkásosztály egységéért” – Dimitrov beszámolója alapján.

A pozsonyi kiadást hamarosan követik a hazaiak, álcázott köntösben. A Sellő János: A gyümölcs és az emberi szervezet (Budapest, Forum kiadás) borítólappal terjesztett könyv első oldala a gyümölcs fontosságáról szól, az utolsó a szőlőkultúráról.

A közbeeső oldalakon pedig a Komintern határozatait találja az olvasó. Egy másik kiadás: Dimitrov beszéde, A fasizmus offenzívája és a Kommunista Internacionálé feladatai a munkásosztály egységéért folytatott harcban. Beszámoló a napirend 2. pontjához a Kommunista Internacionálé VII. világkongresszusának 1935. augusztus 2-i ülésén — szintén eljutott budapesti kiadásban az olvasókhoz. Az álcázó borítólap a következő: dr. Faludi Ferenc gyermekorvos: Gyermekek étkeztetése, Budapest, A Népegészségügyi Társulat kiadása. Valóban a nép egészségéről volt szó, testi és lelki egészségéről, életéről.

Ebben az időben a munkáselőadásokon rendszeresen szavalják Hollós Korvin Lajos versét:

Álljon a front mint a penge éle!
Hahó,
mindenki a helyére!
Hahó, mindenki a helyére!
Törjön a kéz, mely konkolyt hintett,
Egy sorba, hej, seregeinket!
Sorakoznak a barna ingek.
Fekete, fehér, barna ingek,
Hahó, vigyázz.
ma éjjel megölnének minket!
Hát frontba, elvtárs, védd magad!
Csituljon a test vérharag!
Hallgasson most a sunyi száj,
Némuljon a pártos viszály!
Az idő vészharangja kong,
szemközt velünk fasiszta front
rohamzászlóját bontja ki.
Kigyúlt a ház!
Lángol a ház!
Hát jöjjetek
valamennyien oltani!
Helyed üresen áll a sorban,
hát állj be, elvtárs! Állj be, elvtárs!
Gyáva, ki tétováz, ki torpan
és áruló, ki bont, ki ront,
hát állj be, elvtárs, hív a front!
Fel, harcra, elvtárs, hív a front!

1933 augusztusában a KMP a következőket mondja: „Mi, kommunisták a mai válságos időkben azt javasoljuk minden szociáldemokrata, keresztényszocialista vagy szervezetlen munkásnak, hogy teremtsük meg az egész munkásosztály harcos egységfrontját”. A KMP Központi Bizottsága 1934 októberében ismét javaslatot küld, immáron az MSZDP vezetésének. Közös tiltakozó gyűléseket javasolnak, általános politikai tömegsztrájk előkészítését. De vajon tényleg lesz-e egységfront? Mit válaszolnak a szociáldemokraták? Erről olvashatunk következő számunkban.