A TŐKE NEM TŰRI AZ ELLENÁLLÁST
INTERJÚ GILICZE ATTILÁVAL, A MUNKÁSPÁRT ELNÖKSÉGÉNEK TAGJÁVAL, A KÉZBESÍTŐK SZAKSZERVEZETÉNEK ÜGYVIVŐJÉVEL
|
Sztrájkoló buszvezetők, egyszerű vasutasok elbocsátásai után a Magyar Posta is kimutatta a foga fehérét. Azonnali hatállyal kirúgtak 29 szakszervezeti tisztségviselőt – a törvény által előírt előzetes egyeztetés nélkül. A média elhallgat, amit lehet, s igyekszik a közhangulatot a joggal tiltakozók ellen fordítani. A Magyar Kommunista Munkáspárt szolidaritásra bíztat: álljunk ki a dolgozók érdekeiért! Ne engedjük, hogy a tőke megfélemlítsen bennünket!
– Posta, BKV, vasúti sztrájkok – majd elbocsátások. A hatalom meg akarja félemlíteni a dolgozókat?
– Egyértelműen. Van összefüggés a kirúgott buszosok és a kézbesítők elbocsátásai között. Mindkettővel azt üzeni a tőke, hogy nem tűr semmilyen ellenállást, sem a megszorító intézkedései, sem a privatizációs törekvései ellen. Ha szükséges, jogtalan eszközöket is igénybe vesznek. A buszosok ellen 200 fős „kommandót” vezényeltek ki, a Posta 29 szakszervezeti tisztségviselőt rúgott ki előzetes egyeztetés nélkül. Már hallani vezető tőkés körökből, hogy a sztrájktörvény módosítására készülnek. Biztos, hogy a munkások érdekérvényesítésének korlátozása a cél. Ezek ellen csak egységesen tudunk fellépni. Ahogy a tőke egységesen támad, úgy kell nekünk is visszavágnunk. Ezért volt nagyszerű érzés január 13-án látni a postások mellett demonstráló, külön busszal érkező BKV-sokat.
– Az elbocsátások óta eltelt két hét. Lépett valamit a Posta?
– Jogilag nem. A lépéseikkel viszont komolyan félelmet keltettek, ami túlmutat a sztrájkoló postahivatalokon. Ráadásul mindent megtettek, hogy a demonstrációnk ne legyen sikeres. A budapesti hivatalokat elárasztották anyaggal, hogy a kollégák még véletlenül se érjenek oda időben. A Vezérigazgatóságon dolgozókat 15.30 helyett 14.00 órakor hazaküldték, hogy ne is hallják az igazságot. Az épületet az előzetes rendőri egyeztetés ellenére Magánterület feliratú táblával kerítették körbe. Viszontválaszként megalakult a soproni szervezetünk, több hivatalban új ügyvivőket neveztünk ki, és még külön, a többi beadványunk mellett, bírósági úton megtámadtuk azt a döntést, hogy a Posta vezetése nem értesítette időben a szakszervezetet a tisztségviselők eltávolításáról. Ez komoly törvénysértés volt a Posta részéről. Csak így lehet harcolni, ha ütnek, még keményebben kell visszaütni.
– Rendkívüli felmondással küldték el az embereket, kilencven napig munkanélküli segélyt sem kapnak. Ez az alacsony béren foglalkoztatott, megtakarításokkal nem rendelkező kézbesítőkre súlyos következményekkel járhat…
– A Posta nyíltan játszik a kiéheztetésünkre. Ez kiolvasható egyes nyilatkozatokból is, de más csatornákon keresztül is ezt halljuk vissza. Addig akarják húzni a jogi procedúrát, amíg térdre nem kényszerítenek minket. Ez ellen csak összetartással tudunk fellépni. Szolidaritási alapot hoztunk létre, ami a 29-ek anyagi támogatását segíti elő. Már több postáról érkeztek konkrét felajánlások, volt, aki egyszeri befizetéssel, volt, aki a tagdíja emelésével támogatott minket. Külön kiemelném, hogy elsők között csatlakozott a felajánláshoz a Magyar Kommunista Munkáspárt, 100 000 forint befizetésével. Ezúton is köszönjük minden kolléga nevében! Ezeken felül természetesen a szakszervezet teljes vagyonát a 29 dolgozó megsegítésére fogjuk fordítani. Ezekkel az eszközökkel néhány hónapig biztosan kitartunk, utána meglátjuk, mi lesz.
– A Posta székháza előtt sok volt a vörös zászló. Mit szóltak hozzá a postások?
– A dolgozók részéről semmi kifogás nem volt ellene, szívesen fogadták a Munkáspártot, és ez igaz a buszosokra is. Csak néhány, más szakszervezethez tartozó vezetőnek csípte a szemét a párt jelenléte. Sokan vannak, akik a pártsemlegesség hamis látszatát szeretik hangoztatni. A szakszervezetünk vezetője a rendezvény után köszönetét fejezte ki a Munkáspártnak, hiszen a gyakorlatban is sokat tettünk, hogy ez a demonstráció életre keljen.
|