A JOBBIKOT CSAK MI GYŐZHETJÜK LE!
|
A Jobbikot a Fidesz hozta létre bölcsészkaros egyetemista srácokból, hogy gyengítse Csurka István MIÉP-jét. A vérig cinikus és hatalomleső “gyerekek” azonban elhagyták apjukat, és mára a többet ígérő MSZP-t szolgálják. A Magyar Szocialista Párt uszította rá a barna mocskot Magyarországra, pénzelte, médiát adott neki, s most vele fenyeget mindenkit, aki nem kisebbik rossznak tekinti az ország szétlopását.
„A nép nevében!” avagy „Radikális változást akarunk!” – akár munkáspárti jelszó is lehetne, nem? Azonban ez ma a fasiszták jelszava. Fasiszta a Jobbik? Nem, tökéletesen fölösleges hozzá bármilyen történelmi téveszmét társítani. A Jobbik egyszerűen néhány haszonleső, ám roppant tehetséges ember szövetsége, amely munka helyett politikából akar megélni. Vona Gábor Jobbik elnök, akit a Fidesz dédelget, mert három értelmes mondatot is el tud mondani, ráadásul összefüggésben. Vona Gábor, akinek a Fidesz addig ad meg mindent, amíg a borgőzbe őszült Csurka Istvánt támadja. Jobboldalon ugyanis csak egy hely van. Politikai abszurd: mára Csurka Fidesz-barát, Vona ellenség. Mert most a bölcsész és gátlástalanság-történész fiatalember a veszélyes. Vona ugyanis átállt az MSZP-hez. Nem hobbyból, nem szeretetből, pénzért. Vona Gábort, a mű-pszichopata Morvai Krisztinához hasonlóan a Magyar Szocialista Párthoz közeli kommunikációs ügynökség, a Népszabadság, Népszava, az MTV és a kereskedelmi tévék építették fel. Gyurcsány és Lendvai szocialistáinak fasiszta veszély kellett, Vonáék ezt biztosították, a média meg kormányzat által biztosított reklámért és egyéb támogatásért kiszolgált. Megalkudtak az árról. A Jobbik mára 10-15 százalékos párttá nőtte ki magát. Harmadik, sőt már második erőnek becézi magát. Kik támogatják? Ne fasisztázzunk! A Jobbik híveinek zöme lehetne velünk is. Jórészük joggal dühös, rendes munkás ember, aki kiábrándult az elmúlt húsz év szemetéből. Ugyanazokat a kérdéseket teszi fel, mint mi, de a Jobbik fasiszta válasza jut el hozzá! Mert az MSZP-SZDSZ média közvetíti. Tisztességes ember nem utál se cigányt, se zsidót, főleg nem teszi bűnössé saját nyomoráért. Ám ha megkérdezik tőle, no nem úgy, hogy utálod-e, hanem média-barátian, hogy van-e ilyen kérdés? Igény lenne-e rá? Vicc ugye? A rettenet vicce! A Jobbik kérdéseire, hogy miért élünk rosszul, miért van korrupció, és miért van kevés munka - igazi választ csak a Munkáspárt ad. A Fidesz, az MSZP, de még a belvárosi széplelkűségébe beleizgult LMP is kihasználni és nem legyőzni akarja a barna mételyt, a fasizmust. Mi az írmagját is kiirtanánk! A Jobbikot szembesíteni kell az Alkotmánnyal! A Magyar Gárdát, mindenkit, aki a mocsok egyenruháját ölti magára, le kell tartóztatni! Azonban elsősorban el kell menni a munkáshoz, dolgozóhoz és megmagyarázni, hogy az árpádsáv alatt nem magyar történelmet, hanem mindössze pillanatnyi, vezéreknek megélhetést adó ócska ideológia-álcát képviselnek. Ezért dolgozni kell. Most! Azonnal! A fasizmust ez állítja meg, s nem az üres duma!
Honnan van a Jobbiknak pénze? Miért van még Magyar Gárda? Miért segíti a „baloldali” média a Jobbikot? Miért nem támogat a Jobbik semmilyen munkás-megmozdulást? Mikor téptél le Te utoljára egy Jobbikos plakátot?
|
|