ű
Cikkek
 

INTERJÚ

Az új kormány nem a megváltó

Beszélgetés Nagy Judittal,
a Baloldali Front országos vezetésének tagjával

Nemrég Budapestre költözött fiatal diplomásként, abban a reményben, hogy munkát talál a fővárosban. Munkát még nem talált, de belevetette magát a helyi politikába.

– Mi a véleményed a közelmúlt politikai változásairól Magyarországon?

– Az új kormány, mintha még észhez sem tért volna a nagy választási siker után, fel sem fogja, mik is a valós problémák, nemhogy még megoldást is keressen rá. A közelmúlt árvizeit is nagyobb megmozdulás nélkül, félig csukott szemmel elnézte. Folyamatosan nevezi ki magas pozíciókba saját embereit, mintegy bebiztosítva egyeduralmát. Káros és baljós előjelnek tartom intézkedéseit.

– Front vezetőségi tagként mik a terveid?

– Rövid távú tervek között szerepel több közösségi program indítása. Nemrégiben néhány frontossal tettünk egy kirándulást a Memento Parkba, közismert nevén a Szoborparkba. A közeljövőben újabb kirándulásokra is sort keríthetnénk, akár a Közlekedési Múzeumról, akár a „Terror Házáról” legyen szó. Ezek a kirándulások szabadabb programok, nem feltétlenül kell minden tekintetben az eszméről szólnia, sőt, néha kritikus szemmel is tekinthetünk hátra. Sokkal inkább cél, hogy tartalmas program legyen, és valamit mindannyian tanuljunk belőle. Szeretnék beindítani egy olyan folyamatos filmvetítési programot is, ahol a vetítés előtt meghívott, akár külföldi előadók is tarthatnak kisebb előadásokat, majd némi szünet és a büfélátogatás után megnézhetnénk az előadás anyagához kapcsolódó filmet. Ezek a filmek összefüggésben lennének jövőbeni hazai és külpolitikai törekvéseinkkel. Ismerjük meg, hová is tekintgetünk.

– Miket olvastál az utóbbi időben?

– Legutóbb Rita Monaldi – Francesco Sorti (házaspár) Imprimatur című történelmi regényét olvastam, amely gondos történészi kutatómunka után, regényes formába öltöztetett leleplező kalandregény, a középkori uralkodóházak és a pápaság összekapcsolódó, eltitkolt mesterkedéseit is leleplezi. Olaszországban már be is tiltották.

– Mit tartanál helyes útnak a Front külpolitikájában?

– Alapvetően jófelé haladunk, de felül kell vizsgálnunk néhány „kőbe vésett” gyakorlatot. Bizonyos szinten akár a volt szovjet hagyományok túlzott tiszteletét, túlmisztifikálását is csendesebb mederbe terelném. Tartsuk meg, ami jó, és alakítsuk át, ami már csak nosztalgikus, de alapvetően céltalan ábrándozásokhoz vezet. Nyissunk Latin-Amerika felé, erősítsük kapcsolatainkat Kubával és Venezuelával, és próbáljunk meg új kapcsolatokat kiépíteni, például Kolumbiával. Továbbá úgy vélem, érdemes nyitni az arab világ felé. Egy hete Hosszu András, a kaposvári Front „feje” felvette a kapcsolatot a pakisztáni kommunistákkal. A továbbiakban még iraki és más közel-keleti kommunisták megkeresését is szorgalmazni fogom.

Meghívó

A Munkáspárt tisztelettel meghív

minden kedves érdeklődőt

2010. augusztus 19-én, délután 16 órakor

tartandó ünnepi megemlékezésére.

Helyszín: Budai Vár, Szentháromság tér, Szent István lovasszobra.

AZ ÚJ KENYÉR ÜNNEPÉN

ÁLLAMALAPÍTÓ

ELSŐ KIRÁLYUNKRA, SZENT ISTVÁNRA

EMLÉKEZÜNK