A Munkáspárt indul az önkormányzati választásokon
|
A Munkáspárt Elnöksége és megyei elnökei július 26-án úgy döntöttek, hogy a párt elindul az idei önkormányzati választásokon. Ez azt jelenti, hogy a Munkáspárt mindenütt állít jelölteket, ahol ez lehetséges. A Munkáspárt célja az, hogy a lehető legjobban bemutassa a Munkáspárt politikáját, kihasználva a választások által kínált lehetőségeket. Meg kell őrizni eddigi pozícióinkat, hangzott el a tanácskozáson. Egyetértés volt abban, hogy a Munkáspárt nem köt szövetséget a polgári pártokkal, sem az MSZP-vel, sem a Fidesszel, bár voltak ilyen megkeresések.
Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke elmondta, hogy a Munkáspárt nem helyesli a választási törvény szigorításait. A parlament meghagyta a kopogtatócédulákat, amelyek nagyon sok vitát és ellenérzést váltottak ki. Kisebbé tette az önkormányzati testületeket, amit a Munkáspárt üdvözöl, de jelentősen megnehezítette a jelöltindítás és a bejutás lehetőségeit. Ez viszont a Munkáspárt megítélése szerint nem jó, mert így számos társadalmi érdek, érzés nem jut el sem a parlamentbe, sem az önkormányzatokba. Elfogadhatatlan például, hogy Budapesten a főpolgármesteri jelöltséghez két hét alatt 28 ezer ajánlócédulát kell összegyűjteni. Valójában a nép nem szólhat bele érdemben saját sorsa eldöntésébe, hiszen csak a sok pénzzel rendelkező parlamenti pártok jelöltjei között válogathat.
A párt elnöke szólt arról is, hogy az idén egy másik fontos eseményt is le kell bonyolítanunk, a Munkáspárt következő kongresszusát. A munka elindult. Folyik a politika egyes fő területeinek, így a baloldal helyzetének, a szakszervezeti munka átgondolása, elkészült az Orbán-kormány első időszakának értékelése.
Fontos, létfontosságú feladat a forradalmi központ működésének biztosítása, A Szabadság-támogatók és az Ezres Klub tagságának nagyon gyors bővítése.
Miskolcon elindult a kampány
|
Július utolsó hetében a miskolci munkáspárti alapszervezet valósággal „csúcsra volt járatva”, szinte minden napra jutott teendőjük. Július 26-án, hétfőn kezdődött a program, délutánra ugyanis Fülöp Józsefné városi elnök és Tóth Dániel, a Baloldali Front miskolci elnöke sajtótájékoztatót hívtak össze. Nem véletlenül: a városban hatalmas volt a bizonytalanság a választókerületek határának meghúzása kapcsán. Közleményükben elítélték a városi jegyző és a megyei jegyző egymásra mutogatását, valamint követelték a körzethatárok és a nagykorú választópolgárok számának mielőbbi nyilvánosságra hozását. Mint fogalmaztak: Miskolc lakosait a város vezetői kiskorúnak nézik, holott minden állampolgárnak joga és kötelessége választási lehetőségeinek ismerete. Kezdeményezésük eredményesnek bizonyult: kevéssel közleményük megjelenése után a kérdőjeles utcajegyzék hivatalosan is felkerült az Internetre.
Szerdán azonban újabb közleményt kellett kiadniuk, mert a miskolci polgármester felvetette: maradjanak el az őszi választások. Fülöp Józsefné tiltakozó kommünikéjében így fogalmazott: „Miskolc lakossága ezer sebből vérzik, ezért mi valódi problémákkal kívánunk foglalkozni a kampányban, úgy, mint a munkahelyteremtés, a létbiztonság, a fiatalok első lakáshoz való jutása, a nagycsaládosok helyzete, az egészségügy, valamint a közbiztonság kérdései”.
Pénteken munkáspárti önkormányzati képviselő-jelöltek részt vettek a SZEME rendezvényén, melyen az érpataki polgármester osztotta meg tapasztalatait a jelenlévőkkel. Orosz Imre nem ijedt meg a jórészt jobboldali publikumtól, előttük is bátran képviselte a Munkáspárt igazát. A rendezvény után nem sokkal pedig hivatalosan is elindult a miskolcertegyutt.blogspot.com weboldal, ahol a miskolci aktivisták az Internet közönsége felé közvetítik gondolataikat, kampányukat.
Az élet pedig megy tovább: mire A Szabadság következő lapszáma az utcára kerül, közzéteszik a városi pártprogramot is, a jelöltek listájával egyetemben.
Segítség a választásokra
Kókány Lászlóné, Márta néni 20 ezer forintot adományozott a Munkáspárt választási munkájára. Nyugdíjas, nehezen él, de kommunista: tudja mi és mikor létfontosságú. Kezdeményezése példaértékű: köszönet, tisztelet és megbecsülés számára!
|
|