Korea nem eladó!
Amerika pénzzel, fegyverrel és aljas propagandával küzd a népi Korea ellen
|
A koreai nép életkörülményeinek javítása a KNDK legfontosabb célkitűzései közé tartozik – jelentette ki a közelmúltban a Jagang tartományban tett látogatása során Kim Jong Il, a Koreai Munkapárt főtitkára, aki egyben a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Honvédelmi Bizottsága elnöke és a Koreai Néphadsereg Főparancsnoka is. Nem sokkal előtte, június 23-án döntött úgy a párt Politikai Bizottsága, hogy ez év szeptemberére összehívják a Koreai Munkapárt pártértekezletét. Ez számos tanácskozást jelent, amelyek során kialakítják a párt politikáját és döntenek a személyi változásokról is. A cél a „virágzó és erős szocialista nemzet” építésének elősegítése. Az esemény egybeesik a Koreai Munkapárt megalakításának 65. évfordulójával, amelynek megünneplésére Korea-szerte készülnek.
A KNDK-ban a párt belső ügyeit, különösen a személyi kérdéseket hagyományosan nem hozzák nyilvánosságra. Ez nem azt jelenti, hogy a párt tagsága nem tud róluk. A párt tagsága részt vesz e kérdések eldöntésében, de úgy vélik, hogy a világnak nem a részleteket kell megismernie, hanem majd a végső, kiérlelt döntést. Ez egyébként nem koreai jelenség, így van ez számos más országban is. Ami ma „végső, kiérlelt döntésként” elmondható, az az, hogy lesznek személyi változások, de hogy pontosan milyenek, azt még nem tudni. Kim Jong Il, a párt és az ország vezetője az idén 69 éves. 1994 óta vezeti az országot, és tény, ami tény: a KNDK átvészelte a Szovjetunió szétesését is, a természeti katasztrófákat is, és az amerikai imperializmus szűnni nem akaró támadásait is.
A KNDK vezető lapja, a Rodong Sinmun augusztus 2-án vezércikkben rögzítette a párt hitvallását: „A Koreai Munkapárt elkötelezett a Juche eszméje, az elnök Songun eszméje mellett, a párt tagjai, mint a párt katonái teljesítik küldetésüket és kötelességüket. A Koreai Munkapárt forradalmi élcsapat, amely hű marad Kim Jong Il eszméjéhez és vezetéséhez mindaddig, amíg az eszmék briliáns valósággá nem válnak.” A Juche eszme a korábbi vezető, Kim Ir Szen nevéhez fűződik, aki úgy gondolta, hogy az országnak saját erőire kell támaszkodnia a szocializmus építésében. A Songun-eszme Kim Jong Il idején született. Lényege az, hogy folytatva az önerőre való támaszkodást, a hadsereget, mint szervezett és jelentős erőt a szocializmus építésének középpontjába kell állítani. A hadsereg egyszerre oldja meg sok százezer ember foglalkoztatását, élelmezését, sőt nevelését, képzését is, miközben jelentős gazdasági és kulturális feladatokat is ellát.
A KNDK léte zavarja a tőkés országokat. Az USA és Dél-Korea nem véletlenül döntött úgy, hogy augusztus és szeptember folyamán az amerikai és a dél-koreai fegyveres erők az eddigi legnagyobb közös tengeri hadgyakorlatukat tartják meg. A cél világos: katonailag provokálni a szocialista Koreát, nyomást gyakorolni az ottani belpolitikai folyamatokra.
A KNDK ezúttal sincs egyedül. Hu Jintao, a Kínai KP főtitkára, Kína elnöke július 30-án fogadta a KNDK új pekingi nagykövetét, és ezt az alkalmat használta ki arra, hogy megerősítse Kína álláspontját: Kína és a KNDK hagyományosan barátok, és az egyre keményebb nemzetközi viszonyok sem változtattak ezen. Kína továbbra is erősíteni kívánja a két ország barátságát és együttműködését. Augusztus 6-án a kínai külügyminisztérium közölte: Kína komolyan kéri az USA-t és Dél-Koreát, hogy vizsgálják felül döntésüket.
***
A Munkáspárt elnöke levélben kívánt sikereket Kim Jong Il főtitkárnak a Koreai Munkapárt szeptemberi értekezletének előkészületeihez és a KNDK felszabadulásának közelgő évfordulója alkalmából. „Meggyőződésünk, hogy a párt tagjainak széles részvételével lebonyolítandó pártértekezletek lehetővé teszik, hogy a koreai elvtársaink áttekintsék az elmúlt évek munkáját, összegezzék azokat a sikereket, amelyeket a KNDK népe elért a hadsereg-központú szocializmus valóra váltásában, az ország gazdasági, kulturális fejlődésében, védelmi erejének megszilárdításában” – olvasható a levélben.
|