|
Ha a Filozófiai lexikont az ókortól áttekintjük, láthatjuk, hogy baloldaliak azok, akik az emberiség története során a nagy igazságtalanságokat és azok elkövetőit bírálták.
A nagy gondolkodók mindig a szenvedők igazát képviselték. Soha nem a lelketlen, kegyetlen rendszerek urainak adtak igazat, hanem a megkínzott, kegyetlenül kihasznált és kizsákmányolt szegény emberek igazáért küzdöttek. Tehát mindig az volt baloldali, akinek világnézetét az igazságosság határozta meg.
A Kommunista Kiáltvány utolsó részében olvasható az Igazak Szövetségének megalakulása és megszűnésének körülményei. Ennek a szövetségnek Marx lett az elnöke, aki megírta a munkásosztály programját Engels-szel. Ez meg is jelent Kommunista Kiáltvány címen.
Ekkor az összes liberális kilépett az Igazak Szövetségéből, és azóta is halálos ellenségei a marxi eszmének. Mindenkit gyűlölnek, akinek valamilyen kapcsolata van a kommunista eszmeiséggel.
Nos, hogyan lehet balliberálisnak nevezni azt, aki ellensége a baloldalnak?
A „bal” jelzőt törölni kell, hiszen arra méltatlan a „liberális”. Már csak azért is, mert a legrohadtabb kizsákmányoló rendszerek urait hűségesen kiszolgálták (például a cárt). A nép elnyomói szolgálatára vállalkoztak az egész világon. A korrupciónak is mindenütt részesei. Misztifikátorok ők a javából!
Minden embert a világnézete, tettei minősítenek és viszonya a közösséghez, amelyben él. Miféle baloldali az, aki a kapitalizmus elkötelezettje és nem a nép, hanem a tőkés kizsákmányolók híve? És van képük elénekelni az Internacionálét...
Felháborító az, hogy kommunistának nevezik azokat, akik akkor sem voltak kommunisták, mikor az MSZMP tagjai voltak. Lekommunistáznak arra nem méltó embereket. Persze ostobák, hiszen nemhogy a kommunista, de a baloldali jelző sem illik rájuk.
Az igazságosság hiánya miatt törvényszerűen bekövetkező feszültség bomlást idéz elő – írja Marx.
A baloldal pedig nem tűrheti az igazságtalanságot. Az emberi jogok maradéktalan betartására csak a harmonikus szocializmusban lesz lehetőség.
A médiát a nyelv őrzőinek kell megtisztítani a szennytől! Ők nemcsak a környezetet, a világűrt, de az emberek tudatát is szennyezik, körmönfont kifejezésekkel.
DUDÁS GYÖRGY
|
Friss vádak a marxizmus ellen
Friss Róbert nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy kitörölje az emberek agyából a tudományos szocializmust (A bolsevik kaloda, Népszabadság, 2010. július 24.).
Nem akarom az újságírót elkedvetleníteni, de meg kell jegyeznem: nem az ő írása az első ilyen kísérlet az ideológiatörténetben. Csodák csodája: Karl Marx tanítása még mindig él, időszerűsége semmit sem kopott, ám a kritikusok nevét legfeljebb a sárguló újságlapok őrizték meg.
Értem én Friss és egykori-leendő elvbarátai szándékát: hatékony fegyvert kell kicsalni a progresszió kezéből, hogy az elveszítse a távlatokat, s visszasüllyedve az ösztönösség ködös állapotába, a polgári politikusok-teoretikusok karjaiban kössön ki.
Úgy gondolják, ezzel elodázható a tőkés rend végpusztulása.
Friss cikkének terjedelme nem ad lehetőséget – egy rövid írás keretében – a mindenre kiterjedő reflexióra. Ezúttal meg kell elégednünk néhány kérdés felvetésével, nevezetesen: a marxizmus konzisztens összetevőinek kezelésével, vagyis a tudományos szocializmus lényegének védelmével.
Az újságíró nem javasol kevesebbet, mint hogy „fel kell hagyniuk a hagyományos osztályharccal, a forradalom lenini értelmezésével, a proletárdiktatúra céljaival”. Azokkal az ideológiai és gyakorlati eszközökkel tehát, melyek a „marxi” szocializmus megvalósításának útját, esélyeit biztosítják. Örömmel üdvözli a német szociáldemokraták Bad-Godesberg-i programját (1959), amikor is, a polgárság legnagyobb örömére és elismerésére, nyíltan tagadták meg a marxizmust, s polgári alapokra helyezték a W. Brandt által fémjelzett elméletet: „akkor szakított Karl Marx osztályharc-elméletével, elvetve a forradalmat, a kizsákmányoló és kizsákmányolt osztályok antagonisztikus ellentétének örök érvényét. Helyette valamennyi osztály és réteg demokratikus együttműködésén alapuló reformot hirdetett”.
Mi ez, ha nem a Lenin által is kárhoztatott klasszikus revizionizmus? Aki ezt bírálja, könnyen megkaphatja a „sztálinizmus”, vagy a dogmatizmus förtelmes bélyegét.
Ám nem tapasztalhattuk, hogy az elmúlt ötven esztendő alatt a német társadalom egy tapodtat is tett volna a közösségi rendszer felé. Miféle szocializmus az, melyet a tőkés és munkás kart karba öltve valósít meg, miközben folyik a munkásság szemérmetlen kizsákmányolása? Nem gondolhatunk komolyan arra, hogy egy hibrid alakulat fogja megoldani az emberiség nagy problémáit. A szocializmus (a közösségi tulajdonra épülő, kizsákmányolás-mentes demokratikus társadalom) felszámolja a kapitalizmust, radikális változást idéz elő a hatalmi- és termelési viszonyokban.
Minden egyéb megoldás szemfényvesztés, játék a szavakkal, a szocializmus önkényes értelmezése, relativizálása. A tőkés államok jelen történelme sem bizonyítja az osztályantagonizmusok megszűntét. Miután a proletariátus a burzsoázia ellenében és rovására valósítja meg a közösségi társadalmat, új államra van szüksége, a szocializmust elősegítendő.
Nem valószínű, hogy a tőkés rend haszonélvezői ölbe tett kezekkel néznék végig, hogyan „orozzák” el alóluk a kapitalizmust. Ha nincsen szocialista állam, nincsen szocializmus sem. Ezt a polgárság és szekértolói is megértették, ezért a nagy felhajtás a munkáshatalom körül. Kilóg a lóláb: minden bírálat a marxizmus forradalmi elemeivel szemben a kapitalizmus megóvását célozza. Arra – nyomásnak engedve – kész a burzsoázia, hogy az értéktöbbletből valamivel többet juttasson a dolgozók egy részének, de a tőkében és a hatalomban nem osztozik. Ezt a kegyet hajlandó demokráciának, vagy jóléti államnak nevezni. Ebben az „új” rendszerben a proletariátus valójában nem társbérlő, hanem kiszolgáltatott albérlő.
Friss Róbert dolgozatával nagy szolgálatot kíván tenni a polgárságnak az ébredező proletariátussal szemben. De ez neki sem fog sikerülni.
HEGEDŰS SÁNDOR
|
|
