„A szenet és a vasércet hordó gyerekek és fiatalok általában arról panaszkodnak, hogy igen fáradtak. Ilyen általános és teljes kimerültség még azokban az ipari vállalatokban sem észlelhetők, amelyekben a legkíméletlenebbül hajszolják a munkásokat. Igen gyakran előfordul, hogy a gyerekek, mihelyt hazaérnek, a tűzhely előtt leroskadnak a kőpadlóra, és nyomban elalszanak, anélkül, hogy egy falatot is ettek volna. A szülőknek kell az alvó gyerekeket megmosdatniuk és ágyba fektetniük, sőt, gyakran megesik az is, hogy a munkából hazatérő gyerekek útközben összeesnek a fáradtságtól, szüleik késő éjjel keresésükre indulnak, és ott találják őket az úton – álomba merülve” – írta Friedrich Engels A munkásosztály helyzete Angliában című művében 1845-ben. Az általa említett bányákban négy és ötéves gyerekek is dolgoztak.

Az amerikai kongresszus 1916-ban korlátozta a gyermekrabszolgaság gyakorlatát. Nem jóindulatból és nem is véletlenül, hanem a haladó társadalmi mozgalmak nyomására. Ehhez az első, meg nem valósult eredményhez járult hozzá Lewis W. Hine szociológus és fotográfus, aki számos megrázó fotót készített az ipari forradalom Amerikájában. Hine titokban készített fotókat a gyárakban, bányákban és fonodákban robotoló gyerekekről, “hogy megmutasson dolgokat, amelyeket meg kell változtatni”.

1916-ra mindenki megismerte a sokkoló fotókat. A képviselőház és a szenátus megszavazott egy emberibb törvényt, amit a legfelső bíróság elvetett, és szabaddá tette az utat a gyermekek kizsákmányolása előtt. Végül 1938-ban született újabb szabályozás. Nem is olyan rég – mondhatnánk.

Számos országban tilos a gyermekmunka, de titokban mégis létezik a profithajszolásnak ez az embertelen, aljas fajtája. Mikor szétolvad szánkban a csokoládé, nem is gondoljuk, hogy Elefántcsontparton kb. 200 ezer gyermek életveszélyes körülmények között dolgozik a kakaóbab-ültetvényeken. Őket gyakran verik, és fizetést sem kapnak. Aki szökni próbál, azt megölik.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) szerint 126 millió 5-14 év közötti gyermek veszélyes és illegális körülmények között dolgozik. 73 millió gyermek 10 esztendősnél fiatalabb. Legtöbben fogságban, rabszolgakörülmények között tengetik életüket, termelik a legmocskosabb profitot. A magyar üzletek polcain is megtalálható az a csokoládé és kávé, amelynek termelői kiskorúak. Nekik alig vagy egyáltalán nem kell fizetni, és bármit megtehetnek velük. Nem sztrájkolnak, és nem olvassák Marxot vagy Engelst. Ők „csak” meghalnak a kimerültségtől és éhezéstől.

Annak ellenére, hogy számos országban megtiltották a gyermekmunkát, mégis maradtak kiskapuk, és dolgoztatnak illegálisan gyerekeket. Többeket elrabolnak és kényszerítenek rabszolgamunkára vagy prostitúcióra. Tűrhetetlen!

Magyarországon viszonylag szerencsés a helyzet. Viszonylag. Tudjuk, hogy az éhező és alultáplált kiskorúak száma itt is magas, gyerekek százai esnek ki évente az iskolapadból az éhség miatt. Hivatalosan – a jelentések szerint – a gyermekek dol­goztatása nem jellemző. Azonban a munkaügyi felügyelők itt is szembesülnek törvénytelen esetekkel, főleg építkezéseken és a mezőgazdaságban. Az M7-es autópálya építésekor egy 13 évesen dolgozó kisfiút találtak. Évente pár tucat hasonló eset fordul elő, ismét csak hivatalosan. De mi van mindazokkal, akik csak csendben, a tanyákon, a külvárosokban találnak ilyen-olyan, s csak jó esetben nem bűnöző megélhetést?

A profit hajszolása meddig teheti tönkre a gyermekeket?

FOGARASI ZSUZSANNA