Megkezdődtek az idei önkormányzati választások, melyekre 55 párt és szervezet jelentkezett be. A választásokat jelentősen befolyásolja az a tény, hogy a Fidesz-KDNP-kormány megváltoztatta a választási törvényt. Megmaradt a sokat átkozott kopogtató cédula, ráadásul rövidebb idő alatt többet kell összegyűjteni belőle. Az új törvény jó a hatalmasoknak, a gazdagoknak, de nem jó a szegényeknek, nem jó a dolgozóknak, s így nem jó a Munkáspártnak sem.
A kopogtató cédulagyűjtés első napjai is igazolták, hogy a politikai helyzet nem változott meg április óta. A Fidesz-KDNP nagy erővel, a biztos győzelem tudatában gyűjti a cédulákat. Igaz, már többen mondogatják, hogy a kormány nem a tömegek, hanem a nagytőke és egy új középosztály érdekében kormányoz, de a dolgozó emberek széles rétegeiben még mindig sok az illúzió, s ez most érződik.
Még mindig az illúzió az úr
Látszódik az is, hogy az MSZP nem került ki a válságból. Politikája, személyiségei változatlanul nem vonzóak az embereknek. Plakátjaik felemásak, egyik-másik helyen már zöldek. A Jobbik az elmúlt hetekben egyre inkább beleszürkült a parlamenti politizálásba, ráadásul mondanivalójának zömét megvalósítja a Fidesz. Most igyekeznek valamit behozni ebből, ezért hajtanak. Az LMP politizálása nem a tömegek valóságos gondjairól szól, nem lép túl egy szűk társadalmi csoport érdekein.
A Munkáspárt mintegy 100 településen közel 300 jelöltet indít. Köztük Budapesten mintegy 100 jelöltet. 5 községben és négy nagyvárosban indít polgármester-jelöltet. Borsod, Nógrád, Szolnok és Békés megyében a megyei listára is látszik lehetőség.
Kötegyán az első
A Békés megyei Kötegyánon Szőke János és Ujj László – a Munkáspárt jelöltjei közül elsőként – már leadták a céduláikat. Gratulálunk!
A Szeged melletti Ásotthalmon Móri József is összegyűjtötte a cédulákat. Lapzártakor érkezett a hír, hogy Nagymaroson Major László is túljutott az akadályon. A hét elején végzett a gyűjtéssel Balogh Attila a Nógrád megyei Diósjenőn, Csepelen is áll két jelölt, Nagy Pál és Hegedűs Sándor. Természetesen nekik is őszintén gratulálunk!
Ózdon Kónya Béla személyében polgármester-jelöltje is van a pártnak. Augusztus 23-ig a szükséges kopogtatók több mint felét összegyűjtötték, tehát van remény. Szinte biztos, hogy lesz városi lista is, hiszen 10 jelöltet állítottak, és még mindig jól halad a cédulák gyűjtése.
Budapesten, Csepelen sikeresen indult a munka, van remény. Zuglóban lapzártakor egy választókerületben 66 százalék már megvolt, két helyen meghaladták a szükséges cédulák felét, de voltak olyan területek, ahol el sem kezdődött a munka. Kecskeméten Kerekes Antal már túllépte az 50 százalékot.
Húzzunk bele!
Az augusztus 20-i ünnepek miatt mindenhol nehéz volt a kezdet. Az emberek többsége nem volt otthon. Aggasztó az is, hogy aktivistáink rengeteg helyen már kirabolt postaládákkal találkoztak. Sok választó azt sem tudta, hogy lesz választás. A Munkáspártot alapvetően jól fogadták, kifejezetten ellenséges fellépésről nem kaptunk hirt.
Általános tapasztalat, hogy 40-50 cédulát komoly nehézség nélkül össze lehet gyűjteni, ha a jelöltjeinket az emberek személyesen ismerik. A pártszervezeteink tapasztalata az is, hogy ahol volt erejük szórólapozni még a választások előtt, ahol A Szabadságot eljuttatták az embereknek, ott egy fokkal könnyebb volt az indulás.
Sajnos, vannak szervezeteink, ahol hiányzik a szükséges lelkesedés. Debrecenben például egyik fiatalunk úgy fogalmazott, hogy „hülyeség elindulni, össze sem tudjuk gyűjteni a szükséges kopogtatókat”. Elég sok a kapkodás, ami részben érthető is, hiszen kevesen vagyunk. A hangulat azonban egészében bizakodó.
Amikor e sorok megjelennek, még marad egy kis időnk. Szeptember 3-ig kell összegyűjteni az ajánlásokat, és addig be is kell jelenteni a választási bizottságoknál. Ne halogassuk tehát, se a gyűjtést, se a „papírmunkát”, mert könnyen kifuthatunk az időből!
Ülésre készül a Központi Bizottság
A Munkáspárt Központi Bizottsága szeptember 4-én, szombaton 10.00 órai kezdettel ülést tart - tudtuk meg a Baross utcai pártközpontban. A párt vezető szerve Vajda János alelnök előadásában áttekinti az önkormányzati választások helyzetét és a párt további feladatait. Karacs Lajosné alelnök az Ezres Klub és A Szabadság előfizetési akció állásáról számol be.
|
|