Kommunisták és nyilasok 

Az előző számunkban láthattuk, hogy az 1930-40-es években a nyilas, fasiszta mozgalom megcélozza a munkásságot is, igyekszik elvenni őket a szociáldemokratáktól és főleg a kommunistáktól. A KMP-nek ezért kezdettől fogva fontos feladata volt, hogy világossá tegye a kommunisták és fasiszták közötti különbséget. Azt is tudjuk, hogy ma a polgári történészek, ideológusok minden eszközzel igyekeznek összemosni a kommunizmust a fasizmussal, és ennek egyik eszköze éppen az, hogy egyenlőségjelet tesznek a kommunisták és a nyilasok közé. Mi az igazság?

A kommunisták szocializmust akarnak, a nyilasok kapitalizmust

Nézzük, milyen hazugságokkal igyekszik a polgári történelemtudomány és média manipulálni az embereket?

A kommunisták és a nyilasok egy tőről fakadnak. Ungváry Krisztián, a negyvenes éveiben járó történész, aki talán a legtöbbet teszi a történelem átírásáért, mondja: „a nyilasok a Horthy-rendszer megsemmisítésére törekedtek, teljes rendszerváltozást és társadalmi forradalmat akartak megvalósítani”. Ungváry gyűlöli a kommunistákat, de ettől még állítása nyilvánvalóan nem igaz. Társadalmi forradalmat nem lehet ugyanazon rendszeren belül végrehajtani. A forradalom azt jelenti, hogy a tőkéstől elveszik a gyárat és a hatalmat, és a munkás kezébe adják. A nyilasok semmi ilyet nem akartak. A kommunisták a kapitalizmus igazságtalanságait akarták felszámolni, és olyan társadalmat teremteni, amelyben mindenki dolgozhat, tanulhat, pihenhet, ahol az ország pénzét a többség érdekében osztják el. A nyilasok használtak antikapitalista jelszavakat, de valójában semmit sem változtatnak a kapitalizmuson. A nyilasok egyik célja pontosan a munkásosztály harcának megállítása. Péntek István, a nyilasok egyik ideológusa 1944 őszén a Weiss Manfréd Művek munkásai előtt például a következőt mondta: “a munkásság osztályharca a nyilas puccsal véget ért”. Szálasi szavai is önmagukért beszélnek: „A mi mozgalmunk tényleg és véglegesen elpusztítja a marxizmust, ennek melegágyát, a liberalizmust és szellemi ágyát, a szabadkőművességet. Helyette beültetjük az örök ideológiát: az erkölcsileg, szellemileg és anyagilag kiteljesült nemzeti és szocialista államok kölcsönös jogelismerését, megbecsülését, egymást kiegészítő, haladó fejlődését és békés viszonyát.”

Nyilasból nem lesz kommunista, igazi kommunistából nem lesz nyilas

„Átjárás” volt a kommunisták és nyilasok között. „Sokszor a véletlen körülmények döntötték el, hogy valakiből nyilas vagy kommunista lett. Adott esetben ugyanazok lettek szélsőjobboldaliak, akik korábban szélsőbaloldaliak voltak” – állítja ugyancsak Ungváry Krisztián. Előszeretettel hozza fel bizonyítékként azt, hogy a kommunista Rajk László testvére, bizonyos Rajk Endre a nyilasok egyik vezéregyénisége volt. Na és? Minden családban van feketebárány! A két Rajk-testvér 1935-ben szakított, Endre Szálasi Ferenc híve, 1939-től már a szűkebb pártvezetés tagja. Rajk László Spanyolországba megy, hogy részt vegyen a néphatalom oldalán a fasiszták elleni harcban. Rajk Endre 1944. október után készletgazdálkodási kormánybiztos. 1945-ben, Németországban fogságba esik, s amint a Holokauszt Emlékközpont honlapján olvashatjuk, „háborús bűnösként való kiadatását a magyar kormány – talán öccse, a kommunista belügyminiszter Rajk László miatt – nem kéri”.

Nem igaz az az alapállítás sem, hogy átjárás lett volna. A kommunisták és a nyilasok valóban egyaránt igyekeztek a munkásokat maguk mellé állítani. A nyilasok radikális propagandájukkal, antikapitalista jelszavaikkal értek is el sikereket, döntően a kevésbé képzett, kevésbé felvilágosult munkásrétegekben.

A kommunista mozgalom egyetlen vezetője sem jött azonban a nyilasmozgalomból. Az igaz, hogy egyik-másik nyilas eleinte az MSZDP-ben vagy a KMP-ben tevékenykedett, de ki is zárták őket, amint felismerték szélsőjobboldali nézeteiket, és megértették, hogy nem igazi baloldaliak, nem igazi kommunisták. Ilyen volt például Kassai-Schallmayer Ferenc, aki az 1930-as évek elején kapcsolatban állt a kommunistákkal, kizárták a pártból, és később a Szálasi Ferenc vezette Hungarista Mozgalom „munkásszervezője” lett, 1943-tól pedig propagandafőnöke, majd a Szálasi-kormány minisztere. A Népbíróság ítélete alapján 1946-ban kivégezték.

A munkásság zöme nem a fasisztákat támogatja

A munkásság inkább a fasisztákat támogatja, mint a kommunistákat. Ez a tétel sem igaz! Egyrészt, a nyilasok társadalmi bázisában nemcsak munkások voltak, hanem az 1930-as gazdasági válság miatt veszteséget szenvedő minden réteg, a középosztály, a kispolgárság, a kisbirtokos parasztság képviselői is.

A vezetőik pedig eleve az egykori középbirtokos rétegből kerültek ki, akik a Horthy-rendszer idején hivatalnoki, esetleg katonai pályán voltak. Kemény Gábor, Szálasi külügyminisztere lecsúszott bárói családból származott, újságíróként kereste a kenyerét. Vajna Gábor belügyminiszter korábban katonatiszt, majd a balatonfűzfői lőporgyár igazgatója volt.

Másrészt, az 1920-45 közötti parlamenti választások elemzése azt mutatja, hogy a szélsőjobboldal erősödését két tényező idézi elő. A 30-as évek elejére gyengülni kezdenek a nemzeti konzervatív és keresztény pártok. Amíg 1926-ban ketten együtt a szavazatok 66 százalékát szerezték meg, addig 1939-re ez 52 százalékra csökkent. Az uralkodó osztály megijedt ennek láttán. Nem számolták fel a nyilasmozgalmat, sőt, engedték a térnyerésüket. Miért nem tartott a konzervatív jobboldal a fasisztáktól? Nos, felismerték, hogy a nyilasmozgalom képes a baloldalt gyengíteni, miközben nem veszélyezteti a fennálló rendet, mivel a Szálasi-párt semmilyen kombinációban sem jelentett fenyegetést a kormánypárti többségre.

A másik tényező az MSZDP gyengülése. Az MSZDP vezetésének felemás, a hatalommal folyamatosan egyezkedő politikáját a gazdasági válság terheit elviselő munkásrétegek nem értették, és egyre inkább elfordultak tőle. 1939-ben mindössze 5,19 százalékot kaptak. Jogos kérdés, hogy a KMP miért nem tudta az MSZDP-vel elégedetlen szavazókat felfogni?

Nos, a KMP nem indulhatott a választásokon, mivel a hatalom minden eszközzel akadályozta. 1938-ban például bevezetik a választási biztosítékot, ami azt jelentette, hogy minden indulni kívánó jelölt legalább 2000 pengő biztosítékot tartozott fizetni annak jeléül, hogy indulása mögött komoly társadalmi támogatottság húzódik. Az MSZDP mintegy 300 ezer pengőt fizetett be kaucióként. A KMP-nek ennyi pénze nem volt. A nyilasok a náci Németországból kaptak támogatást, a sajtóban ekkor született a “guruló márka” megnevezés. Az „eredmény” nem maradt el. A kormánypártnak csak egy-két riválissal kellett megküzdenie, az egyik szélsőjobboldali, a másik baloldali (kisgazda vagy szociáldemokrata) volt. Vagy a kormánypárt nyert, vagy a nyilasok.

Maga Szálasi is tudta, hogy a munkásság tömegében nem követi. „A magyar munkás türelmetlen pártjával, önmagával és munkásszervezeteivel szemben, mert régi eszméiben csalódott. Miután azonban a mai mostoha beállításával szemben még mindig a meglévő munkásszervezetei segítségével tudja csak valahogy biztosíthatni és védhetni megélhetési, nem ideológiai érdekeit: a magyar munkás ma opportunista is lett.”

A kommunisták nem működtek együtt a nyilasokkal

Gyakran hangzik el, hogy a kommunisták és a nyilasok programjában olyan sok hasonlóság volt, hogy logikus volt az együttműködésük. Az állítás nem igaz. A programok alapvető különbségére már utaltunk. Most hozzátesszük, hogy a nyilasok nem akarták a kommunisták erősödését. Egymás ellenfelei és nem partnerei voltak. Olyannyira nem, hogy az 1946-os Szálasi-perben Vajna Gábor beismeri, hogy a kommunistagyanús és egyéb baloldali álláspontú egyénekről összeállítást készítettek, s „Szálasi Ferenc utasítása alapján jártam Werth Henrik vezérkari főnöknél, bejelentettem ezt a kapott megbízatást, és ő utasított a kémelhárító osztályhoz, illetve vidéki viszonylatban a csendőr központi nyomozó parancsnoksághoz”.

A nyilasok német érdekekért harcoltak, a kommunisták a magyar népért

A kommunisták és a nyilasok egyaránt külföldi érdekek kiszolgálói voltak. Az állítás nem igaz. A KMP a Komintern keretében működött, de nem a Szovjetunió érdekeinek kiszolgálójaként. A nyilasmozgalom politikai és anyagi támogatója a fasiszta Németország volt. A németek juttatták hatalomra Szálasit 1944. októberében, a háború folytatása, a szovjet előrenyomulás megakadályozása érdekében.

A nyilasok kezdettől fogva a háború mellett voltak. 1944. októberében pedig, amikor a Horthy-féle garnitúra nem tudja, és nem akarja vállalni a háború folytatását, a nyilasok vállalják ezt a szerepet, ami súlyos pusztításokhoz vezetett.

A kommunisták mindig a háború ellen voltak. „A végletekig felkorbácsolt fasiszta nacionalizmus, a trianoni demagógia, a robbanékony külpolitika, a rég folyó gazdasági háború bármely pillanatban új tömegmészárlásba csaphat át…” – írja a Vasas című lap már 1934. áprilisában. A KMP az antifasiszta ellenállás szervezője, számos tagja áldozza életét a békéért, és az ország szabadságáért.