Aktuális Cikkek
 

MUNKÁSPÁRT

Munkáspárti szolidaritás
az árvíz sújtotta településekkel


Thürmer Gyula, Szaniszló János
szendrői polgármester és Budai Ferenc

Az árvíz sújtotta borsodi térségbe látogatott a múlt szerdán Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke. Szendrő, Szendrőlád és Edelény önkormányzati vezetőinél, a helyi lakosság képviselőinél tájékozódott az árvíz következményeiről, és azokról a nehézségekről, amelyekkel a helyi lakosoknak ma is szembe kell nézniük. Thürmer átnyújtotta a Munkáspárt tagjai által gyűjtött ruhákat és egyéb adományokat. A programban részt vett Budai Ferenc megyei elnök is.

***

Sok mindenről beszélnek az itt élő emberek. Például arról, hogy a normális esetben sekély Bódva miért okozhat olyan nagy károkat, mint amilyeneket az idén láttunk. Miért nem kotorják az iszaposodásra hajlamos Bódva medrét? Kinek lenne ez a dolga? Régen az állam gondoskodott erről. S ma? Aztán mondogatják, hogy valami nem stimmel azzal, ahogyan a mai állam működik. Az egyik helyre a katasztrófavédelem emberei ki se jöttek, mondván nálatok így is mennek a dolgok. A másik helyre ugyan kimentek, csak éppen nem olyan szakembereket küldtek, amilyenekre szükség volt. Az itt élők nem dicsérték a Honvédséget sem. Az öregek még emlékeznek a régi időkre, amikor a kiskatonák tényleg küzdöttek a gátakon. Nagyon kérni se kellett, világos volt: ha árvíz van, a katonának a gáton a helye. Szemtanúk mesélték, hogy a mostani katonák addig a víz közelébe se mentek, amíg nem volt rajtuk mentőmellény. És, ami a legbájosabb! Sok katona addig egy lapát földet nem tett arrébb, amíg nem kaptak naptejet. Hiába, legfőbb érték az ember!

A „víz”, ahogyan az itteniek mondják, elment. De a beígért állami pénzek nem jönnek. A vállalkozók már felépítették a házakat a pályázaton elnyert pénzek ígéretében, sőt az APEH-nek már az ÁFA-t is befizették a számlák alapján, csak éppen a számlákat nem fizeti senki. Hogy működik ez az állam? –kérdezték nagyon is sokan. S, persze, még valami: most sokat beszélnek Szendrő, Szendrőlád és Edelény gondjairól, de úgy egyébként nagy a csönd. Pedig itt az árvíz nélkül is számtalan megoldatlan gond van. Ide nem jön az autópálya, itt nincsenek nagy beruházások, itt nincs mire vállalkozni, viszont van szegénység, s van cigányság milliónyi gondjával. Ezeket vajon ki oldja meg, megoldja-e egyáltalán valaki?

Folyik a választási csata

Az utolsó héten vagyunk. Mire e lapszám az olvasók kezébe kerül, már pontosan tudni fogjuk, hány helyen, hány jelöltünk van. Most az augusztus 31-i, keddi adatok alapján mondhatjuk örömmel, hogy szervezeteink dolgoznak. Jó hírek érkeznek Békésből, Borsodból, Budapestről, különösen Csepelről és Zuglóból. Keményen dolgoznak a Jászságban, Bács-Kiskun megyében, és másutt. Mit mutatnak az OVB adatai?

Augusztus 31-ig a Munkáspárt 63 jelöltjét jegyezték be országszerte. A teljesség igénye nélkül megemlítve: Budapest XIV. kerületében nyilvántartásba vették Bejczi Annát, s célegyenesben van több más zuglói jelölt is. A VIII. kerületben Pál Tibor, a IX. kerületben Paulik Péter is leadta a kopogtatókat, de kedden még nem volt döntés. Mohácson Kárász István, Horváth József, Zentai Lászlóné, Máthé Miklós és Ódor György már teljes jogú jelölt.

A Győr-Sopron megyei Dunaszigeten Belovitz Károly is összeszedte a szükséges ajánlószelvényeket. A békési Kötegyánon Szőke Jánost és Ujj Lászlót vették nyilvántartásba. Pusztaföldváron Gál Ferenc képviselőjelöltként is bejelentette magát, és megpályázza a polgármesteri címet is. Gratulálunk hozzá!

Nagy öröm, hogy Békés városban három jelöltünk is van: Fábri Andrásné, Bodoczki Mihály és Juhász János. Gyomaendrődön is hárman képviselik a Munkáspártot: Dávid István, Herter Lászlóné és Uhrin Erzsébet. Békéscsabán is megtört a jég, Such Mihály is beadta céduláit.

Csongrád megyében kedd délutánig nyolc jelöltet vettek nyilvántartásba, Ásotthalmon Móri Józsefet, Magyarcsanádon Popa Györgyöt, Pitvaroson Zahorecz Jánosnét. Makón pedig már öt helyen megállítottuk jelöltünket.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében Jászladányban Kun József már biztos induló. Nagykörűn Póta Lászlóné, Túrkevén Csajbók Ferenc indul. Karcagon hét jelölt is regisztrált.

A nógrádi Nagyorosziban Balogh Attilát vették nyilvántartásba, és Darabos József is beadta a szükséges mennyiségű kopogtatót. Balassagyarmaton hat jelölt van. A Pest megyei Örkényben Mekes Józsefet, Szobon pedig Nagy Sándort regisztrálták. A Somogy megyei Somogyjádon pedig Szabó Imre indul a Munkáspárt színeiben. Van jelölt Szabolcsban is.

Szervezeteink a többi helyen is dolgoznak, de a bejelentések az utolsó napokra maradtak.

Következő számunkban az összes jelöltet bemutatjuk.