Cikkek
 

BALSZEMMEL

 

Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak
a  jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy,
balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen
esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.

Kisbetűs MSZP

A Fidesz semmit sem tanult, semmit sem felejtett – hirdeti az MSZP egyik szerencsétlen választási plakátja. Szerencsétlen, ugyanis nem igaz. Lehet, hogy a Fidesz semmit sem felejtett, és ez nem negatívum, azonban az biztos, hogy tanult, és ráadásul sokat tanult. Nem kell dicsérni a Fideszt, de az ellenfelet nem szabad alábecsülni. Az MSZP most erőlködik. Szanyi Tibor, aki a legnépszerűbb szociként egyéniben lett parlamenti képviselő, arról igyekszik meggyőzni az embereket, hogy a Fidesz felszámolja a demokráciát. A választási törvényt a Fidesz tényleg durván megváltoztatta, de azt az átlagembert, aki egy szál gatyában fogadta az ajánlócéduláért esedező gyűjtőket, ez nem igazán foglalkoztatja. Az illúziók kora még messze nem szállt el. Az MSZP ebben a helyzetben nem tud fogást találni a Fideszen. Lehet, hogy azok a polgármester-jelöltek teszik a legjobban, akik nagy plakátjuk legaljára írják csak olvashatatlanul kis betűkkel: MSZP. Ma itt tartunk, és mindaddig itt fogunk tartani, amíg az MSZP nem számol le az elmúlt húsz évével, beleértve azokat is, akik vezették a pártot és félrevezették az embereket. Nos, majd akkor! Talán!

Inkább kevesebbet, inkább később, de jól!

A Fidesz tavaszra új alkotmányt akar. Rendben is van ez, legyen új alkotmány! Orbán Viktor többször elmagyarázta a nagyérdeműnek, hogy a mostani alkotmány mögött nem állt széles társadalmi szerződés, csupán a rendszerváltó pártok alkuja. Ez is igaz. A kutya meg nem kérdezte a magyar embereket, hogy akarnak-e rendszerváltást, és többségükben egyetértenek-e mindazzal, ami itt az elmúlt húsz évben történt. Én a Fidesz helyében nem sietnék az alkotmánnyal. A választási győzelem még nem társadalmi szerződés. A Fidesz és a KDNP nagyjából annyi választót nyert meg áprilisban, mint korábban az MSZP és az SZDSZ együtt. Sok baloldali szavazó hiszi el azt, amit a Fidesz mond, de a baloldali szavazók áprilisban tömegével még nem szavaztak a Fideszre. Vagyis, ha van is társadalmi szerződés, az még igen-igen részleges. Az alkotmányt akkor fogják az emberek tisztelni, magukénak érezni, ha abban a vágyaik benne lesznek. Bele lehet írni a kereszténység értékeit, lehet beszélni a koronáról, de ettől az embereknek nem lesz jobb, és gyanítom, hogy nem is erről álmodnak. Az alkotmányban valóságos problémákat kellene elrendezni.

Legyen benne az alkotmányban az első munkahelyhez való jog! Az alkotmány garantálja azt is, hogy minden embernek joga van lakni, lakásban, emberhez méltóan. Tudom, mindez nem megy egyik percről a másikra. De inkább kevesebb legyen az alkotmányban, inkább később szülessék meg, de az legyen jó!

Jó az embereknek.

Cigányság és Európa

A francia elnök még belügyminiszter korában kemény kézzel számolt le az arab és más nemzetiségű bevándorlók tüntetésével. Ezt csak azért mondom, hogy olyan nagyon nem kell meglepődni azon sem, amit most tesz: felszámolja az illegális cigánytáborokat, és hazaküldi a külföldről jött cigányokat. A francia értelmiség felháborodik rajta: micsoda disznóság kiebrudalni egy másik EU-állam polgárait, akiknek joguk van ott élni, ahol akarnak. Az ügybe idehaza beszáll a LMP és nyomatja képmutató szövegét: „A Lehet Más a Politika frakciója szorgalmazza, hogy Franciaország – szakmai és emberi jogi szervezeteket is bevonva – kezdeményezzen tárgyalásokat az Európai Unióval, valamint Románia és Bulgária kormányával egy olyan megoldás kidolgozása érdekében, ami összhangban van a szociális Európa eszményével.” Képmutató, mert mindenki tudja, hogy mi kell az ügy megoldásához. Pénz, pénz, sok pénz. A román és bolgár cigányok, csakúgy, mint más esetekben a cseh és magyar cigányok, azért vándorolnak ki, mert ott jobb az élet. Ha valaki látta már a cigánytelepet, mondjuk Ózd mellett, megérti, hogy miről is van szó. Magyarországnak és a többi kelet-európai országnak nincs pénze arra, hogy taníttassa, munkába állítsa a cigányokat. Az  EU gazdag országainak azonban nem kellenek a cigányok. Az ottani művészek, színészek egy ideig ismételgethetik liberális szövegeiket, de azzal nem lehet jóllakni. Az európai kapitalizmus, pimasz módon jogokat ad lakóinak, cigánynak és nem cigánynak, de semmiféle érdemi lehetőséget nem teremt gyakorlásukra. Az Európai Unió vezetőinek be kellene látniuk, hogy áldozniuk kell a cigánykérdés rendezésére. Áldozni, és sokat! Egyébként a cigányság kivándorlását senki sem lesz képes megoldani. Csakúgy, mint az afrikai bevándorlókat feltartóztatni. Emberi jogi kinyilatkoztatások helyett konkrét tettekre van szükség.

THÜRMER GYULA