Miért kell Munkáspárt?

Az állam szerepének növelése, egymillió munkahely megteremtése, az építőipar húzóágazattá való tétele, patrióta iparpolitika, a minimálbér közelítése az átlagbérhez. Ezt mondja a Fidesz, de mindez igazából a Munkáspárt követelése. Ezeket a célokat a kapitalizmus keretein belül, az EU fegyelmező eszközeivel nem lehet megvalósítani. Ehhez mi kellünk, a Munkáspárt – vallja Karacs Lajosné, a Munkáspárt alelnöke, martonvásári képviselőjelöltje.

– Az ajánlószelvény-gyűjtés és a választás között beszélgetünk. Nehéz a párt anyagi helyzete...

– Nehéz. 2006-ban elveszítettük az állami támogatást, azóta a párttagság, illetve a szimpatizánsok tartják el a szervezetet. Pozitívumként értékelhető, hogy képesek vagyunk fenntartani egy forradalmi központot, de ez a pénz rendkívül kevés, ami meglátszik a napi politikai munkánkban is, arra elég, hogy a lángot őrizzük. Sajnos el kell mondanom, hogy a teherviselés egyenlőtlen, a pártot a tagság egyharmada tartja el. Igen, a munkanélküliek nem tudnak fizetni, a nagyon szegények szintén nem tudnak fizetni, viszont az igen súlyos probléma, hogy a tagság egy része sem az anyagi terhekből, sem pedig a munkából nem veszi ki a részét. Azt még mindig nem tudtuk elérni, hogy aki nem tud fizetni, munkával segítse a pártot.

Idős párttagjaink – és ebben Budapest élen járt – magasabb összegű adományokkal támogatták az országgyűlési választási kampányt. Viszont ez kis hányada a tagoknak.

Az önkormányzati választáson való indulást nem az én tisztem értékelni, az elnökség tegnap ezt megtette. Azt gondolom, hogy nincs mit szégyellnünk, mert az ötödik legnagyobb politikai párt vagyunk változatlanul, olyan erőket is magunk után hagyva, mint az MDF vagy az SZDSZ, amely a megszűnés határán lebeg. A több mint 170 egyéni jelölt megállítása is arról tanúskodik, hogy a magyar kommunisták aktív része hatalmas terheket vállal. Mi viszont többet szeretnénk, mint a láng őrzése, jobb minőségű munkát, több és színvonalasabb propagandát. Ennek hiányát óriási csapásként és veszteségként éljük meg, az önmarcangolást is beleértve.

– Gyakran beszélgetsz emberekkel. Hogyan vélekednek rólunk?

– Azt tapasztalom a beszélgetések során, hogy nagyon sokan egyetértenek mindazzal, amit mondunk, amit képviselünk. Vágynak a régi rendszerre, a szocializmusra, igazából abban a rendszerben szeretnének élni, akkor érezték jól magukat. Most nagyon furcsát fogok mondani: csak nélkülünk, kommunisták nélkül. Vagy legalábbis a „kommunista” kifejezés nélkül – az elmúlt húsz évben elhitették az emberekkel, hogy ez szitokszó.

A Fidesz győzött a választásokon, és most megint nagyon furcsát fogok mondani: egy Munkáspárt-közeli programmal győzött.

Beszéljünk a Széchenyi-tervről: amikor azt olvasom a tervben, hogy „Segíts magadon, az állam is megsegít!”, ha munka van, minden van, ha munka nincs, semmi nincs, paradigmaváltásra van szükség, az érték központjának, a munkának kell, hogy legyen – mintha a Munkáspárt programját olvasnám. De folytatom. Az állam szerepének növelése, egymillió munkahely megteremtése, az építőipar húzóágazattá való tétele, egy patrióta iparpolitika, a minimálbér közelítése az átlagbérhez. Ez mind-mind a Munkáspárt követelése.

Ezek a célok jók, de úgy gondolom, hogy a kapitalizmus keretein belül, az EU fegyelmező eszközeivel ezek nem megvalósíthatóak. Ehhez mi kellünk, a Munkáspárt. Ezért kell dolgoznunk minden nap.

Azért is megvalósíthatatlan a terv, mert egyetlen szó sincs a multik megadóztatásáról, pedig anélkül belső forrásokat nem tudnak a tervhez generálni. A közép- és kisvállalkozók legfontosabb támogatása a belföldi piacok visszaszerzéséről szólhatna, ahhoz viszont a multikat korlátozni kellene. Ezek hiányában a vállalkozók egyetlen munkahelyet sem fognak teremteni.

Nem hiszem el azt sem, hogy Euró­pai Uniós keretek között képesek lesznek egy patrióta iparpolitikát megvalósítani. Kíváncsi lennék arra, hogy a közbeszerzéseknél hogyan tudják a magyar vállalkozót helyzetbe hozni?

Ezért kell a Munkáspárt! Mert mi biztos, hogy patrióta iparpolitikát folytatnánk, mert mi megadóztatnánk a multikat, mert mi visszaszereznénk belföldi piacainkat.

– Rendkívül sok tapasztalatod van az önkormányzati munka terén.

– Martonvásáron indulok jelöltként. Kívülről és belülről is ismerem az önkormányzati munkát. Négy évig külsősként dolgoztam a pénzügyi- és területfejlesztési bizottságban. Martonvásárra is jellemző, mint az önkormányzatok legtöbbjére, hogy nagyon nehéz helyzetben van, melynek külső és belső okai is vannak. Persze több pénz kell minden önkormányzatnak ahhoz, hogy a rájuk rakott feladatokat maradéktalanul elvégezzék. A kevés pénzen túl a belső okok tovább rontják a helyzetet: a jobb és baloldal közötti torzsalkodás, a szakmai hozzá nem értés, a döntések előkészítetlensége. Ezek mellett lokálpatrióta szemléletre lenne szükség az önkormányzati munkában, közbeszerzéseknél a helyi és nem a budapesti vagy székesfehérvári vállalkozót kellene preferálni – vagy csak a külföldiekkel szemben -, akkor is, ha ez több munkát jelent az önkormányzatnak.

A roma családok felemelkedését, beilleszkedését a közmunkán és a segélyen kívül aktívabban kellene segíteni.

Megválasztásom esetén ezeket a kér­déseket helyezném előtérbe.