Manapság gyakran kerülünk szembe olyan feladatokkal, amelyeknek látszólag nincs közük a szocializmusért vívott harchoz. Hozzák haza a magyar katonákat Afganisztánból! Akadályozzuk meg a devizahitelesek kilakoltatását! Ilyen és hasonló feladataink vannak ma. Ennek során együtt kell működni olyanokkal, akikkel más kérdésekben nem értünk egyet. Néha tagságunk sem érti, mit akarunk a polgári szervezetekkel, de gyakorta a polgári szervezetek nem látnak bennünket szívesen egy ilyen együttműködésben. Mi volt elődeink tapasztalata?

A háború ellen is és a kapitalizmus ellen is

A II. világháború kitörése és a Szovjetunió elleni háború 1941 nyarán megváltoztatja a helyzetet. Mi legyen a kommunisták politikája? Logikusnak tűnik azt mondani, hogy legyen minél rosszabb, annál előbb unják meg az emberek a tőkés rendszert, annál előbb lehet szocializmus. Mondhatnánk, hogy nem kell együttműködni senkivel, várjuk meg, amíg a tőkések egymást teszik tönkre, és akkor jön a mi időnk. Ez azt is jelentené, hogy csak egy cél lehet: az osztályharc a szocializmusért.

A KMP vezetése érti, hogy ez a politika nagyon radikális ugyan, talán jól is hangzik, de rossz és életveszélyes. A háborútól szenvedő emberek nem értenék ezt a politikát, a KMP még jobban elszigetelődne, és elbukna.

1941. szeptember 1-én a KMP Központi Bizottsága úgy dönt, hogy „németellenes nemzeti egységre” van szükség, és kapcsolatba kell lépni a „jelentős magyar polgári pártokkal”. A cél a háborúból való kilépés, a lakosság élelmiszerellátásának megoldása, a falu áruval való ellátása. A KMP világos ajánlatot tesz: a KMP tevékenysége az együttműködés egész tartama alatt „nem irányul a meglévő állami ás társadalmi rend erőszakos megváltoztatására”. Ez nem kevés!

A KB 1941. december 6-án újabb határozatot hoz: össze kell kötni a háború elleni harcot a kapitalizmus elleni harccal. A kommunistáknak a fasizmus elleni harcban kell megmutatniuk, hogy ők az emberekért, a magyarságért harcolnak, ebben a küzdelemben kell az emberek rokonszenvét és támogatását megszerezni. Ugyanakkor fokozatosan meg kell értetni, hogy a háború a kapitalizmus következménye, és ha tényleg békés, szabad, független Magyarországot akarunk, akkor előbb vagy utóbb, de szembe kell fordulni a tőkével, és küzdeni a szocializmusért. A taktika lényege: „a meghasonlott, frakciókra bomlott burzsoázia kezéből a munkásosztálynak kell a politikai helyzet alakítását magához ragadnia”.

A pártban sokan nem értik a politikát. A radikális változást sürgetők megalkuvásnak tekintik. Nekik válaszol a Szabad Nép 1942. februárjában: „A nemzeti harci front szülőanyját nem osztálybékének hívják.” Márciusban tovább magyarázzák: „Minden mozgalom a kenyérért, földért, szabadságért, az ország függetlenségéért erősíti a gátat a Bárdossy-klikk kapitulációs politikájával szemben.” Röviden: a KMP nem maradhat ki a háború-ellenes összefogásból, a KMP-nek a háború elleni küzdelmen keresztül kell eljutni a kapitalizmus elleni harc megértetéséig, a társadalmi forradalom napirendre tűzéséig,

A Szaki

A front gondolata azt jelenti, hogy egykori, sőt jelenlegi ádáz ellenségeket kell egy asztalhoz ültetni. A feladat nem az, hogy egyformán ítéljék meg Dózsa György parasztháborúját vagy az 1867-es kiegyezést. Az sem lehet cél, hogy áttérjenek egymás hitére, és ugyanazt gondolják a jövőről. A cél az, hogy együttműködés jöjjön létre mindenkivel, aki ellenzi a háborút. Ilyenek vannak a szociáldemokraták és a polgári erők között is.

Miért gondolja a KMP, hogy más politikai erők szóba állnak velük annak ellenére, hogy 1919 óta üldözik őket? Nos, azért, mert 1941-42-ben már más a helyzet. A polgárság tagjai közül sokan ismerik fel, hogy a háborúban Magyarország csak vesztes lehet. Ha Hitler nyer, akkor végleg lenyeli Magyarországot. Ha Magyarország Hitler oldalán veszít, akkor soha nem látott átalakulás lehet. Legjobb kilépni a háborúból, mert a tőkés rend is így maradhat fenn.

A polgári erők között vannak olyanok is, akik felismerik: az értelmiségi, polgári tiltakozások jók és szükségesek, de a kommunistáknak van tapasztalatuk a szervezés és az illegális munka terén. Ha nem akarják, hogy a polgári békeeszmék a négy fal között maradjanak, érdemes együttműködni a KMP-vel.

Döntő volt az MSZDP magatartása. 1938-tól új főtitkára van a szociáldemokratáknak, Szakasits Árpád. Az ekkor 54 éves politikus a magyar munkásmozgalom kiemelkedő személyisége. „Iskolai végzettsége négy elemi volt. Széles tudását, gazdag ismereteit a munkásmozgalomban, a munkás önképző körökben, a Szabad Iskolában szerezte. Bokányi Dezső és Szabó Ervin tanítványa volt” – írja róla lánya. Az MSZDP-re óriási jobboldali nyomás nehezedik. A kormány egy időre felfüggeszti a Népszavát, a szakszervezetek ellen vizsgálatokat folytat. „Szakasits az 1939. januári pártkongresszuson olyan antifasiszta programot hirdetett meg, amely a párt tevékenységének előterébe helyezte a szocialista pozíciók védelme, a demokratikus szabadságjogokért való harc mellett az ország függetlenségéért folytatott küzdelmet. Ez a politika természetszerűleg találkozott a kommunisták népfront törekvéseivel” – írta róla Kende János történész. „Mindig tisztában voltam azzal, hogy ebből a háborúból, mint győztes kizárólag a

Szovjetunió kerülhet ki. Ez nekünk – magyar munkásoknak – közös érdekünk. Ezért tegyünk félre minden eddigi ellentétet!” – üzeni 1941 júniusában Szakasits Árpád, akit a mozgalomban kedvesen Szakinak hívnak.

Szakasits a felszabadulás után sokat tesz a kommunisták és a szociáldemokraták egyesüléséért, egy ideig ő a köztársaság elnöke, sőt a közös párt, az MDP elnöke. Kádárhoz, Marosánhoz hasonlóan ő is börtönbe kerül. 1956 után a kádári MSZMP vezetésének tagja. A család máig jelen van a magyar politikában. Szakasits lányát egyik munkatársa, Schiffer Pál vette feleségül. Az ő fiuk az MSZP-s Schiffer János, korábbi budapesti főpolgármester-helyettes. Az ő gyermeke, Schiffer András, az LMP alapítója és szervezője. Hát igen, ez egy kicsit messze van a dédapa fájától! De az már egy másik történet.

A Népszava karácsonyi száma 

1941. október 6-án a „magyar szabadság jegyében” munkás- és diákfiatalok együtt ünnepelnek a Batthyány-emlékmécsesnél. November 1-én Kossuth és Táncsics sírjánál kerül sor megemlékezésre. A szónok Kéthly Anna.

1941 decemberében felmerül a gondolat, hogy a Népszava karácsonyi száma együtt közölje kommunista, szociáldemokrata, polgári írók és közéleti személyiségek írásait.

A kezdeményezésben sokan vállalnak szerepet, a KMP is, az MSZDP is. A Népszava alkalmas fórum erre. 1877 óta a szociáldemokrácia lapja, tekintélye van. 1939-től Szakasits a főszerkesztője. Az ő idején a lap több mint újság, szellemi fórum, ahol rendszeresen publikálnak a szellemi élet kiválóságai. A lapot azonban nem könnyű összehozni. A kommunisták közül sokan idegenkednek túlságosan polgárinak ítélt szereplők bevonásától. A polgári erők között pedig többen a kommunistákat nem látják szívesen. Szakasitsnak nagy szerepe van abban, hogy a 40 oldalas karácsonyi szám, a németellenes nemzeti front első szellemi és politikai megnyilvánulása létrejön.

A karácsonyi számban Szakasits Árpád azt hangoztatja, hogy szükség van „a különböző hangok együttesére”, hiszen a tét a „független, szabad, haladó Magyarország”. Cikket ír Szekfű Gyula a szabadság fogalmáról. „Azt hiszem, a szabadság dolgában megérthetjük egymást, még ha különböző pontokról is indulunk.” Szekfű történész, az egykori miniszterelnök, a konzervatív és németellenes Bethlen István köréhez tartozik. 1945 után majd ő lesz Magyarország első moszkvai nagykövete.

Megszólal Bajcsy-Zsilinszky Endre is. Kossuth Lajos szellemét idézi fel, a nemzet összefogását, a „messze tekintő nemzetiségi politikát”, a „Duna-völgyi népeket összebékíteni kívánó külpolitikát”. Bajcsy-Zsilinszky a 20. század első felének egyik legmarkánsabb személyisége. Ekkor 56 éves, polgárember, sokáig Gömbös Gyula támogatója, gyűlöli a kommunistákat. A háború őt is megváltoztatja. A Független Magyarország című lap főszerkesztője lesz, bekapcsolódik a háborúellenes akciókba. 1944 végén a nemzeti ellenállás egyik vezetője. A nyilasok elfogják, és 1944. december 27-én kivégzik.

Cikket ír Kállai Gyula, vagy Kállai Gyufa, ahogyan a mozgalomban hívják. 1931 óta az illegális KMP tagja, ekkoriban a Népszava munkatársa. Mindenkivel szót tud érteni, a szociáldemokratákkal is, a polgári erőkkel is. A felszabadulás után még nagy jövő vár rá. 1965-67 között majd ő lesz Magyarország miniszterelnöke.

Történelmi Emlékbizottság 

A Népszava karácsonyi száma a próba. Mindenki látja: együtt lehet működni. A jó tapasztalat új tettre serkent. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójának megünneplésére létrehozzák a Magyar Történelmi Emlékbizottságot. Itt van Bajcsy-Zsilinszky, Szakasits, Kállai is. De itt van Barankovics István, a kereszténydemokrata újságíró és politikus, akivel 1945 után elválnak a kommunisták útjai, de most a háború ellen együtt vannak. Részt vesz az ekkor 46 éves Pátzay Pál, a szobrász, aki megalkotja a mozgalom híres Petőfi-jelvényét. Sokkal később, 1970-ben majd az ő műve lesz a városligeti Lenin-szobor, a maga nemében az egyik legsikeresebb alkotás.

Az Emlékbizottság szervezésében 1942. március 15-én mintegy 6 – 8 ezer ember tüntet a Petőfi szobornál. Polgárok, tisztviselők, értelmiségiek, szocialisták és kommunisták együtt a háború ellen.

„Önfeláldozóan” 

A KMP tudja, hogy csak egy erős és szervezett kommunista párt képes az antifasiszta erők összefogására. „A pártot meg kell erősíteni szervezetileg és politikailag” – olvashatjuk a Szabad Nép 1942. február 1-i számában. Ez az első száma a KMP új lapjának, amely egészen 1956-ig ezen a címen fog megjelenni. A főszerkesztője Rózsa Ferenc, a vezércikket Schönherz Zoltán írja. Emlékezhetünk rá, hogy mindketten az 1941. januárjában megalakult öt fős Központi Bizottság tagjai. Schönherz Zoltán 1940-től a KMP antifasiszta harcának vezetője lesz. 1942-ben letartóztatják, halálra ítélik, és kivégzik. Rózsa Ferencet 1942. júniusában tartóztatják le, és a börtönben megölik.

A KMP eszköze a röplapháború. Bármi fontos is történjék, a KMP azonnal az utcán van.  A röplapok egyszerű eszközökkel, illegálisan készülnek. Egy katonát se Hitlernek! Békét, kenyeret! – olvashatjuk egyebek között a KMP röplapjain. Az egyik röplap egészen más témát érint. Erdély egyesítését! – követeli a KMP röplapja. A Szabad Nép meg is magyarázza: „Erdély egyesítését és az egész magyar nép egyesítését a magyar határokon belül csak egy demokratikus Magyarország valósíthatja meg megnyugtató és békés módon.”

A KMP ott van a munkások között is. A szakszervezetekben háromtagú szakmai bizottságokat szerveznek és ezeken keresztül fejtik ki befolyásukat. Különösen erősek a textileseknél, vasasoknál, szabóknál, cukrászoknál, bőrösöknél.

A harc elindult, de a legkeményebb időszak csak most következik.