Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak a  jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy, balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.

Szocialista álvihar

Az MSZP muníció nélkül szállt be a mostani választási háborúba. Vagdalkozás, bekiabálás, kötekedés, nagyjából így lehet összefoglalni a szocik eszköztárát. „Csak azért is megmutatjuk, hogy mi jobbak vagyunk, mint a Fidesz.” Hát, mit mondjak? Nem jobbak! Az MSZP elnöke a múlt héten személyesen tette szóvá, hogy a mostani hivatalos bakui útra az Orbán-kormány bérelt géppel utazott ki 12 millióért. Kérdezem én: na és? Én is ellene vagyok az állami pénzszórásnak, de azért néhány dologban meg kellene állapodni. Magyarország egy közepes nagyságú állam, van kormánya, van miniszterelnöke, vannak külföldi kötelezettségei. A menetrendszerű járatokat nem a nemzetközi tanácskozások idejéhez igazítják. Az elmúlt két évtized tapasztalata azt mutatja, hogy nálunk is elkelne egy kormánygép. Ezt a szocik is tudták, hiába adják most az ártatlant. Előbb a hadsereg Antonov típusú gépével oldották meg a vezetők szállítását, de a gép régi is volt, nem is erre találták ki, úgyhogy a nyugati repülőtereken kiröhögték. A szocik utána rászoktak arra, hogy kölcsön veszik az OTP-vezér, Csányi gépét, mert neki van, a Magyar Köztársaságnak meg nincs. Megmondom mi a megoldás: kell venni egy kormánygépet. Szigorúan szabályozni kell, hogy ki és miként használhatja. A külföldi repülőtereken már a szlovákok, a szlovénok mellett is csórónak tűnünk, mert nekik van kormánygépük, bár igaz, a csóróság nem csak ettől függ.

„Együtt érzek” Magyar Bálinttal 

Kedves János! Együtt érzek Veled, hallottam, hogy nyugdíjba mégy. Ráadásul korkedvezménnyel.

Tudom, hogy Bálint vagy és nem János, de a Fazekas I.B osztályában János voltál, sőt még a IV.B-ben is. Bálintságod ezután kezdődött.

Nagyjából akkor, amikor felfedezted a szabad madarakat. Pedig nem volt rossz sorod, magam is tanúsíthatom. Emlékszel, jártam Nálad a lakásodban, irigyeltem a sok könyvet, a szolid polgári ízléssel kiválogatott berendezést. Még tartott a szocializmus, amikor Te a Belvárosban laktál, én pedig Békásmegyeren. Ennyit erről!

Az elmúlt húsz évben bizony nehéz sorsod volt. Az SZDSZ parlamenti képviselője voltál. Nyilván nem fizették elég jól, mert néhány bizottságba is beszálltál.

El ne felejtsem, voltál miniszter is, sőt SZDSZ nagyfőnök is. Nyilván most számolod, mennyi is lesz a nyugdíjad, ilyen kis jövedelmek mellett.

„Együtt érzek” Veled!

Még szerencse, hogy kibuliztátok magatoknak, hogy a képviselők korkedvezménnyel mehessenek nyugdíjba. Értem én, veszélyes szakma, olyan, mint a tűzoltó, a katona, vagy a vadakat terelő juhász. Valamiből azonban a Ti nyugdíjatokat ki kell fizetni, ezért elintéztétek, hogy a többi hülye, vagyis mi, boldog magyarok, 65 éves kortól mehessünk nyugdíjba.

Szóval, kedves János, Te nyugdíjba mehetsz, én még gürcölök párt évet. Igaz, az én munkám cseppet sem veszélyes. Ellenzéki párt elnökének lenni kész életbiztosítás. Sok disznóságot csináltatok velem és velünk, de hagyjuk ezt!

Azért a rosszban is van jó. Te mehetsz nyugdíjba, hiszen pártod, az SZDSZ már nem létezik.

Én nem megyek nyugdíjba, mert az én pártom, a Munkáspárt nagyon is létezik.

Rád és Rátok már nincs szükség, a mi időnk pedig most jön.

Szabó Ervin, avagy állítsátok meg a Szabó Gáborokat!

Szabó Gábor úr, a Nagymagyarország című kiadvány munkatársa azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy belekötött Szabó Ervinbe. Féktelen haragját az váltotta ki, hogy a főváros legnagyobb könyvtára és országos könyvtárhálózata még mindig Szabó Ervin nevét viseli. Ez pedig, szerinte, bűnös dolog, mert a derék Szabó Ervin a marxista irodalom terjesztője volt, és Szabó Gábor szerint „a marxizmus minden megjelenési formájában embertelen és barbár eszme volt”.

Szabó úr azt pedig végképpen nem tudja elviselni, hogy Szabó Ervin nem volt nacionalista.

Szóval, mondok néhány dolgot, amit Szabó úrnak nem kell tudni, mivel ő csak egy jelentéktelen lap nagy önbizalommal rendelkező munkatársa.

A könyvtár névadója nem volt se kommunista, se marxista, azt mondhatnánk: anarcho-szindikalista volt. Újságíró úr utána nézhet a lexikonban, ha nem tudja, mi az.

De ami fontosabb: Szabó Ervin nagy tanító volt, aki a jobb sorsra érdemes magyar munkásságnak magyarázta, mit is kell tennie, ha jobb életet akar. És bizony azt tanította, hogy a munkás ne a sok rohadt tőkéstől várja a jobb életet, hanem harcolja ki magának. De még csak nem is ez a lényeg.

Szabó Ervin tett valamit az emberekért, könyvtári hálózatot teremtett, amely széles néprétegek számára igyekezett hozzáférhetővé tenni a műveltséget.

Ez pedig tett, nemzeti tett, kedves újságíró úr, mert a nemzet alapját az értéket teremtő, dolgozó emberek alkotják.

Ön nem termel értékeket, sőt Ön rombol, és még többet akar rombolni.

Elvakult gyűlöletből, butaságból, korlátoltságból, voltaképpen mindegy.

Ha élni akarunk ebben az országban, azt üzenem minden honfitársamnak: állítsátok meg a Szabó Gáborokat!

THÜRMER GYULA