Munka, Egészségügy, oktatás,
termelés kell – nem háború!

1958. június 13-án született Budapesten. Iskolái elvégzését követően a fővárosi János Kórházban kezdett el dolgozni nővérként. Később négy gyermekét főállású anyaként nevelte, gondját viselte családjának. Gyermekei felnőttek, jelenleg öt unoka boldog nagymamája. Egyik lánya, Szandra, a Baloldali Front tagja, édesanyjának rendszeresen segít a pártmunkában. Évit sokan ismerik, hiszen a pártközpontban napi szinten társadalmi munkát végez.

– Baloldali elkötelezettségű ember vagy. Honnan az indíttatás?

– Ezt az eszmeiséget a családból hoztam, pontosan nagypapám révén kerültem kapcsolatba a baloldali gondolkodással. 1974-ben KISZ-tag lettem, mint számos hozzám hasonló fiatal. Párttag soha nem voltam. 2009 júniusában kértem felvételemet a Munkás­pártba, mert úgy éreztem, megtaláltam a helyem. Azóta itt vagyok és igyekszem segíteni az embereknek.

– Tagja vagy a Munkáspárt otthonvédő csapatának is.

– Így igaz. Sajnos egyre többen keresnek meg problémáikkal, ami még jobban kihangsúlyozza a mai kapitalista rendszer árnyoldalait. Gyakran tragikus helyzetekkel is szembesülök.

Ott voltam a Csörgő utcai kilakoltatásnál, ahol az ötgyermekes Tauzer Krisztináért álltunk ki. Sokan voltunk, különböző meggyőződésű emberek, de ugyanazért harcoltunk. A kilakoltatást nem tudtuk megakadályozni, de felhívtuk a sajtó és a politikusok figyelmét egy olyan problémára, ami a magyar lakosság szegényebb, kiszolgáltatottabb részét sújtja.

Szívszorító élmény volt síró gyerekeket látni, akiket megpróbáltunk elmenekíteni a helyszínről, hogy ne legyenek tanúi az erőszakos jeleneteknek. A kerítésen ugrottam ki, és mikor visszajöttem a tüntetőkhöz, igazoltattak a rendőrök. Különös és félelmetes érzés volt, de a mozgalomban ezt is meg kell szokni. Kovács István munkatársammal sokat dolgozunk ebben a témában, melynek tragikumát csak az tudja igazán, aki benne volt vagy végignézett egy ilyen erőszakos, brutális, embertelen akciót.

– Ebből is kitűnik, hogy szociálisan érzékeny ember vagy.

– Megindítanak az emberi tragédiák... De ez kevés! A Munkáspártban cselekedni kell, a mai rendszerben kevés a szív, józan ész szükséges a harchoz. A tőkés kizsákmányolókat nem lehet emberi tragédiákkal meghatni. Meggyőződésem, hogy a szociális és családi problémákkal sokkal többet kell foglalkozni. Igény van rá, kiszolgáltatott emberek hasonló ügyekben keresnek a Baross utcai pártközpontban. Sajnos nem mindig tudunk segíteni, de volt rá példa, hogy reménytelennek tűnő helyzeteket mozdítottunk ki a holtpontról.

A média érdeklődését is felkeltettük, ez rendkívül fontos, hiszen sok ember így szerzett tudomást az otthonvédő mozgalomról, aminek a Munkáspárt is aktív részese.

– Sok teendőd mellett jut időd a kerületi ügyekre?

– A kerületre mindig kell időt találni. A XVIII. kerületben vagyok képviselőjelölt, ott is élek családommal egy panellakásban. Szó szerint belülről ismerem az emberek gondjait. Az ajánlószelvényeket Fodor István elvtársam jelentős támogatásával sikerült összegyűjteni. Ezúton is köszönöm neki!

A helyiekkel valódi, élő kapcsolatot ápolok. Ki szoktam menni a piacra A Szabadság propaganda példányaival, szórólapokkal. Számtalan emberrel beszélgetek, akik különböző élethelyzetekben hasonló gondokkal küzdenek, amelyek a munkanélküliséggel és pénztelenséggel kapcsolatosak elsősorban.

– Kevés szabadidődet mivel töltöd?

– Állatbarát vagyok. Van két cicánk, Manóka és Ödönke. Ők is vörösök, és igénylik a szeretetet. Esténként tájékozódom az Interneten a politikai eseményekről, otthonvédelemről, de számos más dolog is érdekel. Szeretek orvosi krimit olvasni, és kikapcsolódásként régi magyar filmeket nézek.

– Mit vársz a jövőtől?

– Jobb napokat a családomnak, a Munkáspártnak, az ország népének. Békét egymás között és a népek között. A héten tiltakoztunk jelölt-társaimmal együtt a magyar hadsereg afganisztáni szerepvállalása ellen. A pénzt nem háborúra, hanem egészségügyre, oktatásra, termelésre kell költeni, hogy csökkenjen a munkanélküliség, és egészségesebb nemzedékek népesítsék be az országot.