Az ostobaság diadala :
hadaozás egy könyvtár neve ellen !

A Nagy Magyarország magazin és egy frissiben alakult „történész alapítvány” hajszát indított a „kommunista gyanús” Szabó Ervin ellen. A Fővárosi Könyvtár átnevezése nem csak a baloldaliak, hanem még a jobboldali értelmiség jó része szerint is értelmetlen, buta lépés lenne. A névváltás kezdeményezőinek szakmai és politikai súlytalansága miatt az ügy akár szót sem érdemelne, ha nem a két magyar szocialista kísérlet és azok képviselőinek tudatos lejáratásáról lenne szó.

Alapítvány méltatlannak találja, hogy a fővárosi könyvtár Szabó Ervin nevét viseli, s kezdeményezte a névváltást. Az ötletgazda egy 48 éves hódmezővásárhelyi történész. Vincze Gábor szerint elfogadhatatlan, hogy a „kommunizmus szellemi előfutáráról” nevezzenek el egy magyar intézményt, még ha annak létrejöttében az illető meghatározó szerepet is játszott. Azt ugyan a vásárhelyi múzeumban dolgozó Vincze is elismeri, hogy Szabó Ervinnek még ha akarta volna sem lehetett volna köze a kommunista párthoz vagy a Tanácsköztársasághoz, hiszen már 1918-ban elhunyt. Azonban a „történész” és az alapítványt vezető Szakács Árpád szerint „ha élt volna”, minden bizonnyal a népbiztos és a proletár hatalom meghatározó vezetője „lett volna”. Ha élt volna – ha lett volna – mélyen történelmi kategóriák.   Vincze úrék ötlete a jobboldalon sem aratott osztatlan sikert. Szőcs Géza kulturális államtitkár ugyan elsőre jó ötletnek tartotta a névváltást, miután azonban kiderült, hogy miről is van szó, feltűnően elhallgatott. Előtte egyébként javasolta, hogy legyen Hamvas Béla az új névadó. A történet pikantériája, hogy az említett író és filozófus a múlt század elején Szabó alatt dolgozott a könyvtárban, s utólag is rendkívül pozitívan nyilatkozott róla.
 A névváltást nem csak a baloldaliak, támadták – ami természetes –, hanem elvetetette a magyar jobboldal több emblematikus figurája. Az egykor MDF alapító Bíró Zoltán Magyar Hírlapban megjelent írásában határozottan kikel az ötlet ellen. (cikk a 5. oldalon) De szerencsétlen ötletnek tartja a Horthy-érát rendre követendő példaként felhozó Szakály Sándor is. A történész szerint már csak azért sem jó ötlet a névváltás, „mert Szabó Ervin nem lehetett kommunista, hiszen elhunyt, mielőtt Magyarországon kommunizmus lett volna. Azt pedig Szabónál senki sem vonja kétségbe, hogy az 1848–49-es forradalomról és szabadságharcról közel sem osztályharcos, hanem nemzeti alapon írt.”
 

Végezetül egy baloldali, pláne kommunista szimpátiával végképp nem vádolható ember, Kiss Ulrich jezsuita szerzetes véleménye: „Teljesen értelmetlen a Tanácsköztársaság fényében egy 19. századi baloldali értelmiségit megítélni, aki népjólétben gondolkodott, a Galilei-kör tagja volt. Szabó tipikusan az a baloldali szabadkőműves, aki a felvilágosodás eszméjét terjesztette, a népet nevelni akarta. Nem volna ésszerű döntés a könyvtár átnevezése, hiszen ötven évvel ezelőtt elnevezték valakiről, aki azt létrehozta”.   Kérdés, hogy mi volt az értelme a frissiben létrejött alapítvány névváltási akciójának, ha támogatást csak a jobboldal perifériájáról tudott szerezni? Másfelől nyilvánvalóan némi feltűnési viszketegség. Egyfelől a kétes értékű hírnév, másfelől a remény, hogy ezzel közelebb kerülnek a Fidesz kormányzat pénzosztó „tűzéhez”. Az első céljuk sikerült, a második gyaníthatóan kudarcra van ítélve, túl sokan állnak előttük a sorban.
 Így akár jelentéktelennek is tekinthetnénk az egész ügyet. Amiért mégis érdemes foglalkozni vele az az, hogy a Szabó Ervin elleni hajsza tökéletesen beleillik a hatalom stratégiájába. Le akarnak járatni mindent és mindenkit, aki a bármilyen módon a két magyar szocialista kísérlethez tartozik. Örökre elvetendőnek akarják beállítani 1919-et és az 1945 utáni évtizedeket.
 Szándékosan a hatalom stratégiájáról írtunk. Ugyanis bár a mostani kirohanás a szélsőjobbról érkezett, összességében a magát baloldalinak csúfoló MSZP-nek sincs ellenére. Nem véletlen, hogy a névváltással kapcsolatban a szocialista politikusok – no meg a ki tudja miért ilyenkor mindig megszólaló Tamás Gáspár Miklós – nem győzték bizonygatni, hogy Szabó Ervin nem volt kommunista. Elfogadva és képviselve azt a logikát, hogy valakit nem tevékenysége, hanem vélt vagy valós politikai nézetei szerint kell megitélni. Lendvai Ildikóék ezzel egy platformra kerültek a Nemzeti Konzervatív alapítvány úraival.   Horváth Csaba polgármester-jelölt szavai pedig egyszerre szánalmasak és tragikomikusak, amikor először éppen a névváltást nyíltan ellenző Tarlós Istvánt vádolja az ügyben, majd a városligeti 56-os emlékművet nevezi a fővárosi szabadság és kultúra megvédendő jelképének.