|
 „A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár névadója miatt kialakult vita azonban engem elkedvetlenít. A könyvtár elnevezését megkérdőjelező történészek ugyanis bőven találhattak volna sokkal súlyosabb kifogásolnivalót maguknak, akár a szimbólumok, szimbolikus gesztusok terén is. A kulturális tárcának is bőséggel akad dolga a kulturális élet minden területén; ennél fontosabb, sokkal fontosabb dolgok vannak, semhogy az államtitkárnak ezzel az üggyel kellene most foglalkoznia. (Egyébként azt sem hiszem, hogy Hamvas Béláról kellene elnevezni a főváros központi könyvtárát és hálózatát.) Tarlós István, az esélyes főpolgármester-jelölt teljes joggal hárította el magától, hogy beleszóljon ebbe az ügybe, mondván: más, nagyobb ügyekkel van elfoglalva. Legyen is, hiszen a főváros és a benne lehetséges élet minősége a legkevésbé múlik azon, hogy kiről nevezték el könyvtárát. Szabó Ervin személyéről és munkásságáról ettől függetlenül lehet persze vitát kezdeni, de talán ez is ráérne nyugalmasabb időkre, amikor minden olyan tökéletes lesz a fővárosban, hogy el lehet tűnődni a névadó viselt dolgain is. Mindezzel szemben tudni kell azt is, hogy az a Szabó Ervin, akiről 1946-ban a fővárosi könyvtárat elnevezték, 1904-től annak a könyvtárnak a munkatársa volt, majd 1911-től igazgatója, mégpedig értő, építő igazgatója. Azt is tudni kell, hogy az ő nevéhez fűződik a közkönyvtári hálózat kiépítése, vagyis egyike azoknak, akik a legfontosabb közművelődési intézményhálózat ügyét képviselték, ami az ő korában akár hazafias cselekedetnek is elkönyvelhető, függetlenül attól, hogy ő maga milyen ideológiai zsákutcában menetelt. Könyvtárosi tevékenysége során 1910-ben ő honosította meg Magyarországon az ETO-t (az egyetemes tizedes osztályozási rendszert), melyet az Országos Széchenyi Könyvtárban is csak jóval később, a közkönyvtárakban pedig csak 1949-ben vezettek be. Mindezek alapján azt hiszem, hogy Szabó Ervinről nem kéne elnevezni iskolát vagy társadalomtudományos intézetet, de szakmai munkásságára és az intézmény-hez való személyes kötődésére tekintettel a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár nevét nem kellene megváltoztatni, bármennyire szeretünk is cselekedetek helyett szimbolikus gesztusokkal politizálni. Abban az országban, ahol Habsburg Intézetet tartanak fent, ahol – a köztársaság elnöke bejelentése szerint – Lantos Intézetet hoznak létre hamarosan és ahol Soros György nevéhez kötött Közép-Európa Egyetem működik, ott igazán kár egyébként is a fővárosi könyvtár nevének vitájával elterelni a figyelmet sokkal súlyosabb bajoktól és sokkal nagyobb kérdőjeleket követelő gesztusoktól.”
BÍRÓ ZOLTÁN
IRODALOMTÖRTÉNÉSZ
|
Tiltakozott a Front
A Baloldali Front a VIII. kerületben, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központi épülete előtt tiltakozott az intézmény átnevezése ellen. „Mi, baloldali fiatalok, akik az egyetemes kultúrát nagyra értékeljük, nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy egy igazi marxista humanistát egyes politikai erők, felelőtlenül megalázni készülnek” – mondta el Cseh Miklós frontelnök. A könyvtár, mint a fővárosi könyvtár hálózat, annak a Szabó Ervinnek a nevét viseli, aki rövid élete alatt – az anarcho-szindikalizmus megtestesítőjeként – a legtöbbet szociológusként alkotta. Szabó értette a népművelés korabeli lehetőségét, 1899-től könyvtárosként dolgozott, majd az 1911-ben önállósult Fővárosi Könyvtár megszervezője, első igazgatója lett. Munkásságát, érdemeit kiegészíti az a tény, hogy marxista társadalomtudósként több folyóiratban, napilapban is publikált. „Mi úgy gondoljuk, hogy méltó személyről van elnevezve a Fővárosi Könyvtár hálózat” – hangsúlyozta Cseh Miklós. A frontosok a performens jellegű tiltakozásra mindenkit hívtak, aki fontosabbnak tartja az emberi humanizmust a barbárságnál.
|
|
Ismer jétek meg az igazságot!
 „A történelem nem a királyok, feleségeik és szeretőik játszótere, nem féltékenységi és családi hódítási háborúk krónikája. Az igaz történelem az osztályharcok története. Minden nemzet kebelén belül elnyomott és elnyomó, kizsákmányolt és kizsákmányoló osztályok küzdenek egymással, évszázadok, évezredek óta. Nem mindig volt ez így. Volt idő, amikor a nemzet tagjai között nem folyt az osztályharc. Amikor a magyar nemzet bejött az országba és elfoglalta azt, akkor még »valami jót közös munkájukkal szerezhettek, abból közülük senki nem volt kizárva.« Nem volt magántulajdon. Ami egyé volt, mindenkié volt: nem volt testvérharc a létért, az enyém-tiedért. A szent király, első István király bontotta meg a nemzetségi közös birtok ősi intézményét. A szabad magyarok nem ismertek királyt, aki uralkodik fölöttük – csak vezért a harcban, aki békében nem nagyobb úr a többi szabadnál. Most királyuk lett, úr fölöttük, akinek, hogy úr maradhasson, kisebb urakra volt szüksége. Német és frank főurakat és papokat hívott be ez a magyar király, s segítségükkel kiépült a főurak rendje, nagy magántulajdonokkal – s fölbomlott a birtokközösség. Ez volt csak a nagy földosztás! Keletkeztek szegények és gazdagok, nagybirtokos elnyomói a kisbirtokú vagy birtoktalan jobbágy-magyarnak: megindult az osztályharc.”
Szabó Ervin: A diákokhoz. [részlet]
Budapest 1903, Népszava kiadás. Szocialista diákok könyvtára 2. sz
|
|
