OTTHONRABLÓ CÁPÁK AKCIÓBAN
|
Létezik egy törvény a kilakoltatások ellen. Eszerint a téli hónapokban, december 1. és március 1. között nem lehet az embereket kitenni az utcára. Kivételesen jó törvény, mégis, sokan nem tartják be. Alvállalkozók – ismerős a szó, igaz? A bankok eleget tesznek ugyan az előírásnak, az általuk megbízott végrehajtó cégek azonban nem. Hiába a jogszabály, mely szerint ebben az időszakban „kizárólag az önkényes lakásfoglalók és a rendbírság fizetésére kötelezettek lakoltathatók ki”, ezt több végrehajtó társaság – pontosan a megbízásaira hivatkozva – egyszerűen figyelmen kívül hagyja. A kilakoltatások a törvénnyel tiltott hónapokban is folynak, mindenütt az országban. Eddig 15 ezer családot tettek hontalanná, s még 740 ezer ingatlan áll végrehajtás alatt. A lakásuk elvesztésével veszélyeztetett banki adósok száma azonban meghaladja az 1.7 milliót! Az Otthon- és Érdekvédők Magyarországi Szövetsége a fentiek miatt közérdekű pert indított a Fővárosi Bíróságon az ötven legnagyobb bank és a pénzhitelezéssel foglalkozó cégek ellen. A Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége pedig petíciót juttatott el az Európai Unió illetékes bizottságához. Ebben felhívták a figyelmet arra, hogy a külföldi pénzintézetek leánybankjai inkorrekt vállalkozói hitelezést, szolgáltatást folytatnak Magyarországon: a kamatfelár felett olyan költségeket is érvényesítenek, amelyeket a fejlettebb tagállamokban nem mernének megtenni. Otthonaitokban veszélyeztetettek! Hívjátok az Otthonvédőket vagy a Munkáspártot! Mi mellettetek állunk! Nem engedjük, hogy jogtalanul elvegyék fejetek felől a tetőt! Évtizedek munkájának gyümölcsét nem veheti el tőletek a kapitalista csapda! A törvénytelen kilakoltatásokat minden erőnkkel megakadályozzuk!
NEMET MONDUNK A SZTRÁJKTÖRVÉNY MÓDOSÍTÁSÁRA!
|
NYÍLT LEVÉL BAJNAI GORDON MINISZTERELNÖK ÚRNAK
|
A Magyar Kommunista Munkáspárt elfogadhatatlannak tartja, hogy vezető tőkés érdekcsoportok a BKV dolgozóinak jogos és törvényes munkabeszüntetését kihasználva a sztrájktörvény szigorítását tervezik. A BKV szakszervezeteinek hat napos sztrájkja példamutatóan és lelkesítően hat a megfélemlített magyar munkásosztályra. Összetartásuk bebizonyította, hogy lehet és kell is eredményesen harcolni a dolgozók érdekeiért. Szolidaritásuk a postai kézbesítők mellett iskolapélda minden munkás előtt. Ezzel szemben elítélünk minden olyan hangot, amely szembeállítja ezt a harcot a társadalom nagy többségével. Elítéljük az Ön, és Demszky Gábor dolgozók elleni megnyilvánulásait. Elítéljük, hogy az Önök hangján felbátorodva a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, és a köré csoportosuló érdekkörök a dolgozók alapvető jogainak megnyirbálására tesz konkrét lépéseket. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének minden előzetes javaslata – mint például az elégséges szolgáltatások, vagy a sztrájkjog gyakorlásának tervezett szabályozása – kizárólag az elkövetkezendő sztrájkok hatásfokának és eredményességének csökkentését szolgálja, de akár egy sztrájk elindítását is megakadályozhatja. Mindezt olyan álságosan tálalják, mintha a dolgozókért, vagy az utazókért aggódnának, holott valójában a sztrájk okozta profitkiesés áll a támadásuk hátterében. A Munkáspárt részéről teljesen világos, hogy a munkáltatói oldal újabb törvényi szabályozással kívánja növelni a tőke elnyomását, és a dolgozók további ellenállásának megtörésére törekszik. Javasoljuk Miniszterelnök Úrnak és Önön keresztül a Kormánynak, mint az Országos Érdekegyeztető Tanács egyik tárgyalófelének, hogy a fent leírtakat figyelembe véve ne asszisztáljanak dolgozóellenes törvények megalkotásában, és mondjanak nemet a sztrájktörvény módosítására. Jelen felhívásunkat eljuttatjuk minden szakszervezeti konföderációnak, felkérve őket, hogy egységesen, minden más ellentétet félretéve lépjenek fel a tőke újabb támadása ellen.
Budapest, 2010. január 22.
|
A Munkáspárt nyílt levelét Gilicze Attila és Váncsa Csaba sajtótájékoztató keretében adta át Kecsmár Ilonának, a Miniszterelnöki Hivatal főtanácsosának.
|
|