SZERZŐJE ISMERETLEN

    Ha nem tudnád: soha nem fog a szádba repülni a sült galamb, soha nem fog öledbe hullani a lottó-főnyeremény.
    Arra viszont igen jók az esélyeid, hogy valami nyomorúságos munkahelyen kínlódd végig az életed. Mégpedig azért, mert a jelek szerint rossz társadalmi osztályba születtél.
    Ne köntörfalazzunk: te a dolgozók kasztjához tartozol. Részvétem!
    Emiatt aztán nincs meg hozzá a neveltetésed, az iskoláztatásod, a kapcsolatrendszered, a jó modorod, a megjelenésed és az ízlésed, hogy valaha is közénk tartozhass. Igazából csak egy budapesti telefonkönyv méretű könyvben férne el az a temérdek tisztességtelen előny, amivel mi rendelkezünk a te rovásodra. Ezért is szerez nekünk akkora megkönnyebbülést a tudat, hogy te továbbra is hitelt adsz a „társadalmi igazságról” meg az „egyenlő esélyekről” szóló tündérmeséknek.
    Persze az olyan rangkülönbségeken alapuló társadalmi rendszerben, mint a miénk, sohasem volt sok hely a csúcson. Azt a kevés helyet mi meg már elfoglaltuk – és annyira szeretünk idefönt, hogy itt is akarunk maradni. Viszont szinte mindig akad a társadalmi ranglétrán valaki, akinél különbnek érezheted magad, akibe időnként belerúghatsz. Még a legutolsó utcaseprő is talál valami nyomorult alakot, aki nála is lentebb van a csipkedési rangsorban, tehát kigúnyolhatja és leköpdösheti. Legyél hálás a vendégmunkásoknak, a prostituáltaknak és a hajléktalanoknak!
    Mindig tartsd szem előtt, hogy ha az olyanok, mint te, valamennyien gazdasági biztonságot és társadalmi előjogokat élveznének, nem maradna senki, hogy elvégezze azt a rengeteg unalmas, veszélyes, rosszul fizetett munkát gazdasági rendszerünkben. Nem maradna senki, hogy megvívja a háborúinkat, nem maradna senki, hogy vakon kövesse korlátlan hatalmú bankjaink és multinacionális nagyvállalataink rendelkezéseit. És aligha maradna bárki is, hogy alázatosan elvánszorogjon a sírig, anélkül, hogy teljes életet élne, anélkül, hogy kibontakoztatná az alkotóképességét. Úgyhogy rajta, csak így tovább!
    Belőled talán hiányzik is az a mohó, kényszeres vágy, hogy olyan gazdagságra, hatalomra és tekintélyre tegyél szert, mint mi. Lehet persze, hogy őszintén szeretnél változtatni azon, ahogyan élsz, de közben félsz is a vágyott változásoktól, emiatt te, meg a hozzád hasonlók, az örökös idegbaj poklában éltek. Úgy haladsz végig az életen, akár a gép, betöltöd a rád rótt társadalmi szerepet, és rettegsz, hogy mit gondolnának a többiek, ha ki mernél törni a ketrecből.
    Természetesen igyekszünk kijátszani benneteket egymás ellen, valahányszor ezt diktálja az érdekünk: a jól kereső munkásokat a rosszul keresőkkel, a szakszervezeti tagokat a szakszervezeten kívüliekkel, a magyarokat a cigányokkal, a férfiakat a nőkkel, a hazaiakat a külföldiekkel szemben. Szüntelenül lefelé szorítjuk a béreteket, hol a „konvergencia-kényszerre”, hol az „egyre növekvő energiaköltségekre”, hol a „konkurencia-harcra” hivatkozva. Mihelyt kilógsz a sorból, vagy veszélyeztetni mered a profitunkat, azonnal a munkanélküliek szemétdombjára lökünk.
    De hogy egy kicsit kikapcsolódhass szakadatlan gazdasági zsarolásaink egyhangúságából, megengedjük neked, hogy jámbor, agymosott szavazóbaromként részt vehess az általunk színre vitt össznépi komédiában, amit a magadfajta egyszerű emberek „választásoknak” hívnak. Szerencsére a leghalványabb sejtelmed sincs róla, hogy valójában mi történik – következésképp az eszkimókat, az idegenveséjűeket, a balkezeseket, a görbeorrúakat, a nem eléggé görbe orrúakat vagy a tűzoltó-zenekarokat hibáztatod sanyarú életkörülményeidért.
    Az is nagy örömmel tölt el bennünket, hogy nem halt még ki belőled a „munka erkölcse”, jóllehet olyan a gazdasági rendszerünk, hogy a legtöbb munkahely rombolja a környezetet, aláássa testi-lelki egészségedet, kiszipolyozza belőled a te becses, egyszeri életedet az utolsó cseppig. Minekünk édeskevés fogalmunk van a munkáról, neked viszont van jócskán, s ennek nem győzünk örülni!
    Persze lehetne másmilyen is az élet. A társadalmat értelmes módon be lehetne rendezni úgy is, hogy kielégítse a népesség valódi szükségleteit. Te, meg a hozzád hasonlók vállvetve, együtt kiharcolhatnátok, hogy megszabaduljatok a mi uralmunktól. De ti ezt nem tudjátok. Valójában el sem tudjátok képzelni, hogy másféle élet is lehetséges. Rendszerünknek talán ez a legnagyobb és legfontosabb vívmánya – hogy elraboltuk tőletek a képzeleteteket, az alkotóerőtöket, elraboltuk tőletek azt a képességet, hogy saját fejetekkel gondolkozzatok, és saját javatokra cselekedjetek.
    Mindezekért szívtelen szívünk legmélyéről köszönetet mondunk nektek. A ti hűséges áldozatkészségetek nélkül nem fürödhetnénk tejben-vajban; a ti munkátok élteti a mi rendszerünket.
    Hálásan köszönjük nektek, hogy – még ha nem tudtok is róla – „tudjátok, hol a helyetek”!

KÖZREADTA: MOLNÁR MIKLÓS