|
|
Mi
a
bal
szemünkkel
nézünk
a
világra.
Így
sok
mindent
észreveszünk,
amit
csak
a
jobb
szemünkkel
nem
látnánk.
Másként
is
látjuk
a
világot,
mondjuk
úgy,
balszemmel.
Ezután
minden
számunkban
elmondjuk,
miként
is
látjuk
az
éppen
esedékes
eseményeket
a
saját
politikai
értékítéletünk
alapján,
balszemmel.
|
Vörösiszap
Az elmúlt napokig halvány elképzelésem sem volt arról, hogy nem csak a terrorizmus fenyegetheti Magyarországot, hanem a vörösiszap is. Azt már az iskolában megtanultuk, hogy kis hazánk alumínium-termelésben nagyhatalom. Legalábbis az volt a szocializmus idején.
Aztán jött a rendszerváltás és az autóbusz-nagyhatalom, mezőgazdasági nagyhatalom státusza mellett eltűnt az alumínium terén elfoglalt pozíciónk is.
Erről hallottam. De soha nem hallottam életem 57 esztendeje alatt, hogy a vörösiszap, amely, mint tudjuk, az alumíniumgyártás kellemetlen velejárója, bajt okozott volna. Most azonban igen. A rosszban jó, hogy a kormány gyorsan intézkedett. Nincs félrebeszélés, cselekednek. Reméljük, hogy ezek nem csupán szavak, hanem érdemi tettek is, amelyek tényleg segítenek a szerencsétlen embereken. Ilyenkor gondolom azt, hogy kár volt a halálbüntetést eltörölni. Gondolj csak bele! Mennyit kaphatnak a felelősök, ha megfogják őket? Tíz évet, húsz évet, aligha hiszem. De vajon mérhető-e néhány év börtön azzal, hogy felelőtlenségük sok-sok ember egész életét vette el vagy tette tönkre? És persze még valamiről el kellene gondolkozni. Ideológiai előítéletek, gyűlölet és hasonlók nélkül. Miért nem volt ilyen katasztrófa a szocializmusban? A válasz egyszerű. Az állami tulajdon, az állami szigorú irányítása mellett jobban oda lehetett figyelni a megelőzésre, mint most, amikor lassan semminek sincs gazdája. Na, most már tudjuk, hogy veszély a terrorizmus, az árvíz, a vörösiszap, és még ki tudja, hogy mi jön. Szóval, készüljünk, és hasznosítsuk azt, ami régen jó volt!
Kínomban
Kínomban a Magyar Közlönyt olvasom. Ez már nem normális dolog, kerestem is a háziorvosomat, de szabadságon van. Szeretném tudni, hogy mi történik kis világunkban, de szinte képtelenség megérteni. Próbáltam a sorok között olvasni, mint régen megtanultuk, de lassanként nincsenek sorok. Vagy legalább is értelmes sorok. A televíziók, a rádiók, az újságok, az internetes oldalak persze tele vannak. Ezzel nincs is baj. A baj azzal van, hogy ebből érdemben nem tudom meg, hogy mit tesz a kormány, merre megy Magyarország, mire kell készülnünk. Részinformációk vannak, értékelések vannak, politizálás van, duma van, csak tényközlés nincs. Pedig nekem elegendőek lennének a tények, értékelni én is tudok. Szerintem honfitársaim többsége is így van vele. A Magyar Közlöny nem izgalmas olvasmány, de nagyjából kiderül, hogy mi is történik. Milyen rendeletek születtek, kit hova neveznek ki. Szóval, bejelentkeztem az orvoshoz. Aztán elgondolkoztam: tényleg nekem kell orvoshoz mennem?
Hacsak!
 Beugrott Budapestre James B. Steinberg. Tudod, az az amerikai turista, aki úgy mellesleg Clinton amerikai külügyminiszter helyettese. Ha a miniszter asszony nincs otthon, ő helyettesíti. Ez azért már valami! Nos, azt írja az újság, hogy eljött Budapestre, találkozott Martonyi külügyminiszterrel és már ment is tovább. Nyilván nem menetrendszerű repülővel, mert az nehéz lenne. Elolvastam a hivatalos híradást, semmit sem értek. Főleg azt nem, hogy ilyen fontos ember minek jön azért a kevésért, amiről állítólag szó volt a tárgyalásokon.
Hacsak! Hacsak nem történt valami más is. Ha csak az amerikai vezetés nem azt közölte a magyar kormánnyal, hogy nagyon elegük van az európaiak önállóskodásából, és itt az ideje, hogy zárják a sorokat. Ha másért nem, hát azért, mert a terrorizmus erői ellentámadásba lendültek, és ez bizony egy új háború kezdete. Hacsak nem azt közölte Steinberg úr, hogy szedjük magunkat össze, mert húsz éve nem azért csináltak itt nekünk demokráciát, szabadságot,
piacgazdaságot, nem azért költöttek milliárdokat, hogy szétziláljuk. Az amerikai adófizetők pénzével el kell számolni. Hacsak nem azt adta tudtunkra az amerikai úr, hogy a tőkés világot ők vezetik, nem a németek, nem a franciák, nem más, hanem az amerikaiak. Hacsak nem azt vágta a szemünkbe, hogy a jó kétoldalú viszony azt feltételezi, hogy mi elismerjük az USA vitathatatlan vezető szerepét. Hacsak nem azt közölte, hogy ne nagyon ugráljunk Kína, Oroszország, meg ki tudja, kinek az irányába, hanem kövessük szépen az amerikai politikát. Nem fogadni a dalai lámát hivatalos szinten, gesztusokat tenni Kínának, na álljon meg a menet! Hacsak nem az Orbán-kormány szavát kérték arra, hogy küldjünk még több katonát Afganisztánba, nehogy törődjünk a hazai közvéleménnyel. Hacsak Budapesten Steinberg úr nem csak Martonyival parolázott, nem csak a vörösiszap miatt sajnálkozott, hacsak nem jött össze még valakivel, mondjuk, a miniszterelnökkel, úgy stikában, hogy senki se lássa. Szóval, ha ez történt, már értem, miért érte meg Clinton helyettesének pár órára ide jönni.
THÜRMER GYULA
|
