1. Orbán Viktor hivatalában fogadta Soros Györgyöt. Az amerikai-magyar milliárdos egymillió dollárral kívánja segíteni a magyarországi vörösiszap-katasztrófa utáni kármentést.
|
Munkáspárt: Soros György a rendszerváltás idején nagyvonalúan támogatta a Fideszt. Barátságuk aztán, párhuzamosan Orbánék liberálisoktól való eltávolodásával, elhidegült. A Fidesz szemében az elmúlt években immár Soros lett a gonosz nyugati oligarcha megtestesítője. Most Sorosnak kerek egymillió dollárjába került - amelynek „felhasználásáról közösen döntenek” – , hogy találkozzon Orbánnal, ha úgy tetszik, bűnbocsánatot nyerjen. Azonban nem csak azt nyer: Soros Nyílt Társadalom Alapítványa, amelyet az ország belügyeibe való beavatkozása miatt többek között Franciaországból és Oroszországból is kitiltottak, szabad kezet kap Magyarországon. Ez nem ér meg egymillió dollárt még akkor sem, ha az összeg valóban a katasztrófa károsultjainál köt ki.
|
2. Sikerdíjas megbízással vállalja a Magyar György az iszapkatasztrófa áldozatainak jogi képviseletét. A sikerdíj összege a megítélt kártérítés 13 százaléka plusz áfa, ehhez járulnak még az ügyvéd költségei.
|
Munkáspárt: A katasztrófát nem csak elszenvedni, hanem mint látszik, azon keresni is lehet. Hiába, ilyen az “önzetlen segítség”. Még akkor is, ha a költségek közül például a fénymásolást “nagylelkűen” magára vállalja Magyar úr, s benzinpénzt is csak Budapesten kívüli utazásaira számít fel. Egy nyerészkedő ügyvéd persze szót sem érdemelne. Az azonban igen, hogy az úton-útfélen közérdekre hivatkozó Orbán-kormány miért nem vállalta magára a károsultak érdekképviseletét, s miért nem „veri ki” a MAL-ból a pénzt.
|
3. Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke szerint a cigányság, miközben a helyzete folyamatosan romlik, egyre inkább a politikai vetélkedések „könnyen manipulálható eszközévé” vált.
|
Munkáspárt: Az akadémikusnak igaza van. De kimondani ezt kevés, s erről meggyőzhetné fideszes támogatóit és barátait is. A cigány-kérdés megoldásának alapja: a romáknak számon kérhető munkát és nem segélyt kell adni, s biztosítani azt, hogy gyerekeik iskolába járjanak. Minden egyéb ezután jön.
|
4. A fővárosi vegyes tulajdonú cégeknél - a vízműveknél, a csatornázási és a gázműveknél is - felül fogják vizsgálni a privatizációs szerződéseket. Emellett a BKV kivételével leváltják a fővárosi közszolgáltató cégek vezetőit.
|
Munkáspárt: Budapesten rendet kell tenni. Tarlós István első lépéseivel így nehéz nem egyetérteni. Helyes az is, hogy a korrupcióban keveredett vállalatok vezetőit eltávolítják. De kérdezzük: a BKV nem ide tartozik? Kocsis mégis marad. Miért? Kocsist az MSZP és a Fidesz is szereti, kedvelte a paksi atomerőmű élén éppúgy, mint a villamos művek vezéreként. De ami még fontosabb: ő szervezte meg az energetikai szektor privatizációját, s emellett Csányi Sándor üzlettársa és barátja. Ezután kérdés még, hogy miért ő a kivétel? S egyáltalán mik és kik azok a kivételek, akik még a Fidesz szabályait is átírhatják? Egyszerű: akiknek igazából meg akar felelni a Fidesz.
|
5. Romlott Magyarország korrupciós megítélése: az ország jelenleg az 50. helyen áll a 178 országot tömörítő korrupciós rangsorban, míg tavaly 46. volt.
|
Munkáspárt: Magyarázatként elég az MSZP, Gyurcsány és Bajnai nevét leírni. S, hogy jobb lesz-e jövőre? Ennek megítéléséhez javasoljuk elolvasni mégegyszer az előző hírt és kommentárt.
|
6. Megalakult az MSZP Demokratikus Koalíció nevű új platformja. A szerveződést Gyurcsány Ferenc volt pártelnök-miniszterelnök vezeti.
|
Munkáspárt: Gyurcsány elkezdte az MSZP visszahódítását. Mondhatnánk erre, hogy szíve joga, s az erkölcsileg lenullázódott szocialisták tulajdonképpen meg is érdemlik a jó Fletót. Hadakozzanak csak Mesterházyval vagy Lendvaival, az ő dolguk. Csinálják. Mi csak egyet ne feledjünk el: itt csak a maradék koncon való marakodásról van szó! Nem elvek vagy ideológiák csapnak össze, Gyurcsány „fogjon össze mindenki Orbán ellen” elmélete épp úgy csak egy jelmez, duma, mint Mesterházy újonnan lelt baloldalisága. Az MSZP egyetlen jelenlegi vezetője sem akar igazi baloldali pártot csinálni, mert ezzel szembe menne a párt „tulajdonosainak”, a nagyvállalkozók és multivezérek érdekeivel.
|
7. Magyarország 1956-ban megküzdött a szabadságáért; vérrel, életekkel és elvesztegetett évtizedekkel fizette meg az árat - mondta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke Kaposváron, Nagy Imre szobránál.
|
Munkáspárt: Hát hogyne. Mesterházy úr például ezeknek az elvesztegetett évtizedeknek köszönhetően nőhetett fel és tanulhatott létbiztonságban. MSZP-vezető társai zöme szintén mártírként viselte el a magas párt- és állami funkciókat, az MSZMP és KISZ KB, a Népfront székház valamint a Magyar Nemzeti Bank és a Tervhivatal maga volt a purgatórium. Nyilván ezért kellett mindezt ’89-ben a pénz szabadságára váltani. Egyszóval ne hülyítsen minket, Mesterházy úr!
|