Aktuális Cikkek
 

MAGYARORSZÁG

Bravó, demokrácia!

Kétélű penge az új adózási rendszer.

Egyrészt – nagyon helyesen – több pénzt hagy a gyermekeiket nevelő munkavállalók zsebében.

A másik oldalon azonban ott vannak a keveset – szám szerint úgy 250 ezer forintnál kevesebbet – keresők, akiket az új adórendszer több ezer forinttal megrövidít.

S ott vannak a fenti összegnél többet keresők: minél többet keresnek, annál több tízezer forint marad a zsebükben. Jó, hogy esetleg tőlük elvonnák a családi pótlékot, de hát összességében ez a jó megoldás?

A Munkáspárt régóta mondja: senki ne keressen egymillió forintnál többet, de százezernél kevesebbet sem.

Nem véletlenül!

Olyan mély a szakadék a hazai szegények és gazdagok között, hogy lassan az a csoda, hogy létezik még középosztály. S abból sokkal könnyebb lefelé, mint felfelé haladni...

Mert ott a gyerek, a hitel, az emelkedő közüzemi árak, a hétköznapi megélhetés.

A 75 ezret kereső az elvont 2000 forintból, mondjuk, cipőt venne. A gyereknek, magának, valahol, ahol olcsón adják. Mondjuk, a kínai piacon. Ott még kapna ennyiért – eddig is ott vette. Jut még rá ezután?

Most vagy a reggeli lesz szegényesebb, vagy visszatérünk a „klasszikusokhoz”, amikor felmentést jelentett, ha a gyerek azért nem ment télen iskolába, mert a testvérén volt a cipő.

Bravó, demokrácia!

Szépek voltak az ígéreteid húsz évvel ezelőtt. Mindig lesz munka, lakás, ráadásként hozza a rendszerváltás a Milka csokit meg a plazma tévét.

Bravó, demokrácia!

Hazug áltatásod miatt mára emberek tízezrei hajléktalanok.

Hazug áltatásod miatt mára emberek százezrei munkanélküliek.

Bravó, demokrácia!

Régen az állam magának – és így az állampolgároknak – termelt. Volt fejlődés, létbiztonság, nyugalom.

Ma az állam nem termel, a magának profitot szerző multit engedi a „terepre”. Nincs fejlődés, létbizonytalanság van, idegbajjal fűszerezve.

Bravó, demokrácia!

Megvalósítottad a magad álmát, nincs állami tulajdon, nincs foglalkoztatás, mára nem maradt semmi.

Jobboldalinak mondott, baloldali jelszavakat skandáló kormányunk a Te eredményed.

Szépek a szavak, de ma is itt a bizonyíték: a szegény csak még szegényebb lesz.

Bravó, demokrácia!

Évtizedekig átverhetted az embereket. Remélték – sokan még ma is –, hogy valóban eljön a szebb, új jövő.

De egyre többen vagyunk, akik azt mondják: elég a látszat-jólétből!

Magyarországon több tízezer gyermek, család éhezik.

Ne tíz éven belül ígérj egymillió állást, hanem holnapra, holnaputánra!

A roma-kérdés minden szálával összefügg a szétrombolt Magyarország kérdésével.

Demokrácia!

Adj munkát, kenyeret!

Add vissza a munka becsületét, add vissza a tisztességes megélhetés lehetőségét, add vissza a létbiztonságot! Felejtsd el a segélyeket: emberhez méltó életet adj!

Demokrácia!

Ne kérdezd, miből! Adóztasd azokat, akiknek van miből adózniuk.

Mondjam nyersebben?

Hol a luxusadó?! Vedd el azoktól, akiknek sok van, s add azoknak, akiknek egyre kevesebb jut.

Demokrácia!

Ne kérdezd, hogyan! Teremts állami beruházásokat, lakásépítésre, autópálya-építésre, magyar üzlethálózatra, bárhogyan.

Ment ez már egyszer itt is, ma is működik máshol.

Demokrácia!

Tanulj a hibáidból. Az emberek egyre többet gondolkodnak.

Tanulj, a saját érdekedben…

CSEH KATALIN

Új adótörvények:
Ki jár jól? Kinek segít a kormány?

– Havi 75 ezer forintos fizetésnél 2048 forinttal több adót fizet

– Havi 110 ezer forintos fizetésnél 1603 forinttal több adót fizet

– Havi 170 ezer forintos fizetésnél 841 forinttal több adót fizet

– Havi 210 ezer forintos fizetésnél 4713 forinttal több adót fizet

– Havi 400 ezer forintos fizetésnél 18780 forinttal kevesebb adót fizet

– Havi 600 ezer forintos fizetésnél 59420 forinttal kevesebb adót fizet

– Havi egymillió forintos fizetésnél 140700 forinttal kevesebb adót fizet

– Havi kétmillió forintos fizetésnél 343900 forinttal kevesebb adót fizet