Aktuális Cikkek
 

KÜLFÖLD

Tíz százalék fölött a görög kommunisták

A vasárnapi görög önkormányzati választások elsőfordulójában a Görög Kommunista Párt vezetett Népi Szövetség országosan a szavazatok 10,9 százalékát szerezte meg. A főárosban, Athénban az eredmény közelített a 15 százalékhoz, a magyar turisták által is kedvelt Korfu szigetein 15,3 százalékot értek el a görög kommunisták. A tisztán turizmusból élő így ha úgy tetszik a „munkásmozgalmilag gyenge” Krétán is 6,93 százalék szavazott a Népi Szövetségre. Országosan egyedül a kommunista párt tudta erőíteni pozícióit, 3,3 százalékkal több szavazatot kapott, mint a 2009-es parlamenti választásokon. A szocialista és jobboldali görög média – Magyarországon úgy tettek, mintha meg sem történt volna a görög voksolás – természetesen arra hivatkozott, hogy alacsony volt a részvétel, ezért fordulhatott előa kommunisták előetörése. Csinos érv, egy szépséghibával: ugyan a politikai elitbő kiábrándult görög lakosság fele sem ment el szavazni, a kommunisták azonban így is 75 ezer szavazattal többet kaptak, mint a korábbi választásokon.

Mi a siker titka? A Görög Kommunista Párt végig részt vett a megszorítások elleni tüntetésekben. Egyszer sem hátrált meg, nem hitte el a szocialista kormányzat ígéreteit, nem alkotott vele álbaloldali egységfrontot a munkából élőkel szemben. Nem ült fel a hamis, antifasisztának álcázott lozungoknak sem. Aleka Papariga, a Görög Kommunista Párt főitkára a választások után nyilvánvalóvá tette: a Népi Szövetség nem támogatja sem a

szocialistákat, sem a jobboldalt. Jelölteji sehol sem lépnek vissza. „Nincs közös érdekünk, mi nem engedünk az elveinkbő, a dolgozó emberek érdekeibő, megyünk tovább! A nagy tőés pártok alkudjanak meg egymás közt, játsszák tovább játékukat, ez nem a mi ügyünk! Nekünk a munkából élő érdekeit kell képviselnünk, minden megalkuvás nélkül!”

Ukrajna: 5,9 százalék

Az ukrán önkormányzati választások hivatalos végeredménye szerint országosan majd hat százalékos eredményt értek el a kommunisták. A szám természetesen csalóka, számos régióban finoman szólva is vitatott eredmények születtek. A kormányzó, a keleti régiók nagytőéseinek érdekét képviselőRégiók Pártja ugyan a parlamentben számít a kommunisták segítségére, a „végeken” ott tett keresztbe ahol tudott. A Krím félszigeten legalább húsz százaléknyi szavazat tűt el, s még mindig nem hirdettek végeredményt Luganszkban, ugyanis az ipari központban a kommunista polgármester áll győelemre. Miért indultak el akkor mégis a választásokon, ha világos volt, hogy csalni fognak? – tették fel a kérdést Petro Szimonyenkónak. A kommunista párt vezetőe szerint tisztában voltak a csalásokkal és azzal is, hogy alapvetőn az egyik pénztárca harcolt a másikkal. Hogy mi értelme volt akkor a szereplésnek? Az, hogy a kommunistáknak mindig és mindenhol meg kell védeniük a munkából élő érdekeit. A kis eredmény is eredmény, ha ezáltal segíteni tudnak az embereknek. A kommunista párt ezért támogatja esetenként a parlamentben is kívülrő a Viktor Janukovics vezette kormányt, ha a dolgozó emberek érdekeiben cselekszik. Azonban határozott nem a válasz mindenre, ami veszélyezteti Ukrajna függetlenségét, az ukránok munkavállalók érdekeit.