Takarékoskodjanak a pártokon!
|
A Fidesz és az ellenzék is takarékoskodásról papol, itt és ott is megszorít.
Egy valamin azonban nem takarékoskodnak a képviselő urak és hölgyek: saját magukon. Mintegy 3,6 milliárd forintot szán ugyanis a kormány jövőre az országgyűlési választásokon legalább egy százalékot elért pártok és pártalapítványaik támogatására.
A Fidesz 962,7, az MSZP 475,7, a Jobbik 408,8, az LMP 227,4, a KDNP 212,2 millió forintból gazdálkodhat 2011-ben. A választási eredmény alapján rajtuk kívül még a parlamentből kiesett, de az egy százalékos határt átlépett MDF kaphat költségvetési támogatást jövőre, összesen 39,1 millió forintot.
A Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány 611,7, a Táncsics Mihály Alapítvány 259,8, az Ökopolisz Alapítvány 80,4, a Barankovics István Alapítvány 69,4, az Antall József Alapítvány 28,3 millió forintra számíthat - tartalmazza a 2011-es költségvetési törvénytervezet.
A válság közepén, mindennapi megszorítások idején biztos, hogy van erre pénze az országnak? A Munkáspárt azt mondja, hogy a pártok egyetlen fillér állami támogatást se kapjanak. Éljenek tagdíjakból, a külső támogatóktól érkező pénzeket pedig a legszigorúbban ellenőrizzék, minden összeget és forrást hozzanak nyilvánosságra.
Nem szégyen, ha egy milliárdos pártot vesz, de legalább vallja be!
Kádárt gyalázza a Népszava
|
A magát fejlécében is szociáldemokratának nevező Népszava eddig is sajátosan kezelte a baloldali értékeket, úton-útfélen
szitkokkal illetve a magyar szocializmust.
Két nappal halottak napja után a „roppant humoros” szerkesztők úgy érezték, Kádár János megbecstelenített sírján kell gúnyolódniuk.
Az ocsmány karikatúrán egy koldusként ülő, meggyötört öregember látható, odavetett glóriával, akitől egy nyikhaj kérdezi: „Csakhogy mi nem csak a koponyáját raboltuk el, hanem a szellemét is, tata!”
Aljasság humornak álcázva? Rosszul sikerült szenny-poén? Nem, ez a karikatúrának nevezett förmedvény ma maga a Népszava, a magyar szociáldemokrácia reprezentatív lapja, az MSZP és Gyurcsány Ferenc „antifasiszta” Charta mozgalmának a szócsöve.
Ennek tudatában vásárolják és olvassák a Népszavát, hallgassák és nézzék a lap újságíróival teletűzdelt Klub Rádiót és ATV-t. Aki ezután is hisz nekik, az azonosul Kádár János meggyalázásával, sírrablók cinkosává válik.
Miért? Miért? Miért?
Miért kap magas állami kitüntetést az a külföldi nagytőkés?
Miért váltak sorozatossá a munkahelyi balesetek, vagy jött létre a történelmi mértékű hanyagság eredményeképpen, s éppen most, a vörösiszap-áradat katasztrófája?
Hol voltak, vannak az „azelőtti” kíméletlenül szigorú munka- és tűzvédelmi mérnökök, technikusok, járőrök hada? Mikor fognak elsősorban – törvényes döntés után a MAL és új milliárdosai, – a bankok, a biztosítók tiszta nyereségéből új falvakat és munkahelyeket teremteni?
Miért csak most veszik észre, hogy az „azelőtti” hétmillió sertés helyett csak alig a fele pendül a kés alá Magyarországon? Vagy éppen miért csodálkozunk azon, hogy a beszántott bel- és talajvíz elleni árkok, vízszabályzó rendszerek és szervezetek lepusztításával az ország egyharmadán szinte soha meg nem térülő veszteségek termelődnek?
Miért gondolják családjaikért, önmagukért aggódó nyugdíjasok, hogy egy választások előtti pop-együttessel feldobottnak álcázott politikai buli után sorsuk jobbra fordul?
S érdemes-e utána újra négy évig csak panaszkodni?
Miért panaszkodnak a szépkorúak, hogy gyógyszereiket nem, vagy csak részben tudják kiváltani?
Enni vagy lenni – ez ma, itt, már tényleg kérdés. Vagyis ki nyert azon, sokat, hogy a gyógyszergyárainkat extraprofit termelésére, a tőke kezére jutatták?
Ezekre adjunk választ, s megértjük, hogy ki melyik oldalon áll ma Magyarországon.
Ki és melyik párt képviseli valójában a baloldalt, a dolgozó, kizsákmányolt embert?
Az elmúlt húsz év kormányai aláírták bizonyítványukat.
Mit kell még kérdeznünk?!
Nagyvári László
|
|