Az illegalitásból a hatalom felé

1944 ősze - 1945 tavasza: fordulópont Magyarország életében. Az ország visszanyeri függetlenségét, a szovjet csapatok kiverik a németeket az országból. A kommunista párt legálisan tevékenykedhet. A kommunistáknak most lehet és kell is megmutatniuk, hogy képesek megvalósítani mindazt, amiről évtizedek óta beszélnek, képesek a dolgozó tömeg érdekeit kifejező új országot teremteni.

„Mohács óta nem volt ilyen súlyos helyzetben az ország”

Mielőtt 1945 választásaival foglalkoznánk, nézzünk körül idehaza! Milyen is az akkori Magyarország? A háború végéig elpusztul az ipar fele, az állatállomány 60 százaléka, a nemzeti vagyon 40 százaléka. Ez annyi, mintha az ország öt éven át semmit sem termelt volna. 830-950 ezer embert veszítünk a háborúban, ebből 340-360 ezer katona. Minden tizedik lakás a bombázások és a harcok áldozata lesz.

A nagy folyókon nem lehet átkelni, mivel a 28 dunai és tiszai hídból nem marad egy sem. Az ipari termelés a háború előttinek 25 százaléka. A lakosság felének, első sorban Budapesten és a városokban, nincs mit ennie. Az áremelkedés óriási, a hivatalos pengőért lényegében semmit sem lehet kapni. S, még valami. A Horthy-rendszer hivatalnokai irányítás nélkül hagyják az országot. Becslések szerint a közigazgatási káderok 70-80 százaléka nyugatra menekül.

„Lesz magyar újjászületés”

Az első kérdés, hogy legyen világos program. A kommunistáknak van. Enni kell adni az embereknek, stabilizálni a gazdaságot. Ebben a többi politikai erő is egyetért.

Az igazi kérdés nagyjából ugyanaz, mint ma egy stabilizációs program esetén. Ki fizeti meg a helyreállítás árát? A dolgozó tömegek vagy a tőkés és földbirtokos rétegek, a gazdagok? Ne feledjük, 1945-ben Magyarország még javában tőkés ország.

Az MKP 1944. novemberében meghirdeti Magyarország demokratikus újjáépítésének programját. A szerzők a már számunkra ismert Gerő Ernő és Révai József.

A programot még októberben, Moszkvában dolgozzák ki. Konzultálnak Georgi Dimitrovval, a Komintern korábbi vezetőjével, aki megmutatja az anyagot a szovjet párt vezetőjének, Sztálinnak is. Gerő 1944. novemberében, az 1917-es forradalom évfordulóján immáron Szegeden beszédet mond, és elhangzik a szállóigévé váló mondat: „Lesz magyar újjászületés!”

Az MKP a helyreállítást az első perctől kezdve összeköti a dolgozók alapvető követelésével: 8 órás munkanap, fizetett szabadság, a női és gyermekmunka megszüntetése, munkahelyteremtés. A kommunisták földreformot, a bányák, a „közérdeket szolgáló” vállalatok, a biztosítási rendszer államosítását, a „hadinyereségek elkobzását” követelik. Vagyis fizessenek a gazdagok!

Ez azonban még nem a szocializmus programja. 1944 végén még folyik a háború.

A párt érti, hogy most a feladat a háború befejezése, a helyreállítás. A nemzeti összefogás formája lesz a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front, majd az ideiglenes kormány. A párt ebben a helyzetben nem törekszik monopolszerepre, de érti: minél aktívabb szerepet vállal a párt, annál jobban képes lesz maga mellé állítani az embereket. Ebben a munkában „mint vezető erő kell, hogy fellépjünk” – mondja Gerő 1944 novemberében, Szegeden.

Föld! Kenyér! Szabadság!

Az MKP programját lényegében elfogadja az ideiglenes kormány is, az élet újra kezdődik. 1945-ben, mint láttuk, rohamos gyarapodásnak indul a kommunista párt. Márciusban megjelenik a Szabad Nép első legális száma. Az emberek is kezdik érteni, hogy mit is akarnak a kommunisták. A hármas jelszó világos. Föld! Kenyér! Szabadság!

A helyzet azonban nem egyszerű. A Horthy-rendszer 25 évében mást sem hallottak az emberek, csak hogy a bolsevikok, a kommunisták mindent „kommunizálnak”, a gyárakat, a földeket, még az asszonyokat is. 25 év agymosása meghozza az eredményét.

Ne feledjük azt sem, hogy mintegy 600 ezer magyar állampolgár kerül szovjet hadifogságba.

Nem egyszerű a helyzet azért sem, mert a pártnak alig van tapasztalata a tömegek között végzett legális munkában, és végképpen nincs élményük a többpárti választásokon való részvételben. Emlékezzünk rá, hogy a párt idehaza negyedszázadon át illegalitásban volt. A Szovjetunióból érkező vezetőknek pedig végképp nincsenek ilyen tapasztalataik.

Az MKP az Ideiglenes Nemzetgyűlésben a mandátumok 40 százalékával rendelkezik ugyan, de ez egyelőre csak a rendkívüli háborús helyzet következménye.

A párt érti, hogy az emberek bizalmáért még meg kell küzdenie.

Baloldali egység?

A kommunisták és a szociáldemokraták egyszerre szövetségesek és versenytársak.

A két párt 1944 októberében megállapodik egymással, hogy együttműködik az „új, demokratikus Magyarország” megteremtésében. Egyetértenek abban, hogy mindkét párt végcélja a szocializmus. Elvben nem utasítják el a két párt egyesülését sem, de egyelőre csak összekötő bizottságot hoznak létre. Az egyik legfontosabb egyezség az, hogy Szabad Szakszervezetek Szövetsége néven közös föderációt hoznak létre.

A két párt közeledését lehetővé teszi az is, hogy a szociáldemokrata pár tagságában balratolódás megy végbe. A baloldaliak már az antifasiszta ellenállásban együttműködnek a kommunistákkal, ismerik egymást. Az SZDP vezetésében is ott van a baloldal. Szakasits Árpádot már ismerjük, későbbi sorsát is. Eleinte ide tartozik a 42 éves vasmunkás Bán Antal, aki később ipari miniszter is lesz. 1948-ban nem ért majd egyet az MKP-val való egyesüléssel, és külföldre megy. Ries István ügyvéd, akkor már 60 éves. Később igazságügyi miniszter lesz. Minisztersége alatt készül el a Magyar Népköztársaság 1949-es alkotmánya, az új Btk, és sok más alapvető törvény. A történelmi igazságnak van másik, szomorú oldala is.

1950 nyarán, Marosán Györggyel együtt kizárják a pártból, s a törvénysértések áldozata lesz.

Az SZDP vezetésében azonban erős a jobboldal is. Peyer Károly és Buchinger Manó, két régi ismerősünk ekkor még nincsenek itthon. Így előtérbe kerül Kéthly Anna. Kéthly ekkor már 56 éves. 1919-től tölt be vezető tisztségeket a szociáldemokrata mozgalomban. A Horthy-rendszerben Slachta Margit után ő volt a második és másfél évtizeden keresztül az egyetlen képviselőnő a parlamentben. 1945 után a párt egyik vezető alakja. 1948-ban majd ellenzi a kommunisták és a szociáldemokraták egyesülését. 1956-ban majd ő vállalkozik az SZDP újjászervezésére, tagja lesz Nagy Imre kormányának is. 1956 után az emigráns SZDP vezetője, a magyar emigráció egyik vezéralakja.

Az MKP és az MSZDP vezetése úgy dönt, hogy az új helyzetben 1945. januárjában felújítja megállapodásukat a „demokráciáért és a munkásegységért folytatott közös harcról”. Ennek jegyében hozzák létre a közös szakszervezetet élén Kossa Istvánnal. Kossa szakmáját tekintve villamoskalauz, ekkoriban 41 éves, később több gazdasági miniszteri tárcát tölt be. 1956-ban Kádár egyik támasza lesz.

A két párt és a Szakszervezeti Tanács együtt szervezik meg az első szabad Május Elseje ünneplését Budapesten, Salgótarjánban, Miskolcon.

Ugyanakkor folyik a verseny is. A kommunistáknak ugyan egyre több szervezetük van, de számszerűségben, és főleg legális tapasztalatban alulmaradnak a szociáldemokratákkal szemben. 1945 elején például az SZDP-nek 50 ezer tagja van Budapesten, az MKP-nak 20 ezer. 1945 végére az SZDP országos taglétszáma majd eléri a 400 ezer főt.

Együttműködve és versenyezve, de megkezdődik a két párt menetelése a hatalom felé.