Cikkek
 

AKTUÁLIS

Kimondja helyettünk Dózsa

Ez egy olyan világ, ahol lassan semmit nem lehet kimondani, mert a szavakért büntetnek. Ez egy olyan világ, ahol a vélemény nem szent, és a tényeket bármikor el lehet ferdíteni. Vannak tabuk, melyekről nem lehet  beszélni, mert a gazdagok törvénye mimóza-érzékenységgel védelmezi őket.

Ady írja, hogy La Barre lovag azért kapott szobrot Párizsban, „hogy Rómát a fene egye”. La Barre csak akkor vette le a kalapját, ha akarta, és illetlenül beszélt azokról, akikről akkor nem lehetett. „Húszéves se volt még, vidám, hetyke katona s darabokra tépték a papok.” Olyan volt, mint a mi Dózsánk! Amolyan Kossuthot, Rákóczit elvették-forma.

Na nehogy azt hidd, hogy sikerült elvenni teljesen! Csak a képét meg a nevét.

Fogalmuk sincs arról, hogy mit cselekedtek egy-két közismert dolgot leszámítva.

Arról pedig, hogy mit írtak, semmit se tudnak. De jól hangzik, hogy Kossuth, Rákóczi, akárki és pózolnak vele, mint a süket ripacsok.

Mikes, Apáczai, Pápai egy kicsit sok lenne. Ennyi nevet megjegyezni nem nagyuraknak való szórakozás!

Dózsát nem szeretik, mert szerintük csak egy „sároslábú paraszt”, mert rendesen elbánt a nagyurakkal, s azok is vele. Dózsánál elszakad a történelem cérnája. Úgyhogy ő a miénk, könnyű nekünk, mert őt nem kell visszaszerezni.

„Bár akadna valaki, akinek elég erős hangja volna, hogy egy Dózsa-szoborért szóljon az országhoz. Ha már olyan alantas még mindig az emberi kultúra, hogy szobrokkal kell beszélnünk, beszéljünk szobrokkal” – írta Ady.

Szavai évszázadokon túl is időszerűek, mint ahogy az is, hogy halott bátrakkal mondatjuk ki a saját igazunkat.

Ugyanúgy, ahogy igaz az is, amit Dózsa György mondott a ceglédi piacon:

„Vérszopó dög, elég ennyi, /
farkasféreg valamennyi, /
testvéreim, – hajlokát is, /
szélbe szórjuk a porát is.”  

Mint ahogy jó és igaz Dózsa minden szava és cselekedete...

Hogy nekünk Dózsával kell fenyegetőzni, szikrát csiholni az alvó magyarból?!

Dózsával  legalább nem lehet kukoricázni. Nemesúrnak született, mégis a parasztok élére állt.

Ő aztán tudta irtani a rohadt kizsákmányolót, akit akkoriban vérszívó nagyúrnak nevezett a nép, mielőtt felengedte a veres kakast a kastély tetejére.

„Elég is ennyi testvérek,
balta, csép, már hadarólap
magyarázza igazunkat.”

Fogarasi Zsuzsanna

 

A Magyar Kommunista Munkáspárt központi politikai lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: Fogarasi Zsuzsanna
Szerkesztőség: 1082 Budapest, Baross utca 61.; telefon: 334-1509; telefax: 313-5423.
A Szabadság e-mail címe: info@aszabadsag.hu; internetcím: www.aszabadsag.hu
Kiadja: a Munkáspárt, a kiadásért felelős: Thürmer Gyula, elnök. ISSN 0865-5146

A Munkáspárt internetcíme: http://www.munkaspart.hu