Aktuális Cikkek
 

MUNKÁSPÁRT

A KOPOGTATÓCÉDULÁRA: MUNKÁSPÁRT!

MAGYAR KOMMUNISTA MUNKÁSPÁRT!

GYŰJTENI! GYŰJTENI! GYŰJTENI!

   

   Február 8-tól 12-ig viszik ki országszerte az ajánlószelvényeket Magyarországon. Ez az első hét, a most hétfőn kezdődő hét, amikor el kell kezdeni dolgozni. Február 8-tól, aki dolgozik, vegyen ki szabadságot, aki nyugdíjas, tegye félre teendőit. Mert tíz nap alatt kell összegyűjteni választókörzetenként 750-800 ajánlószelvényt, ezt követően már szinte lehetetlen többet szerezni, mindent elvittek a nagy pártok.
   A gyűjtőmunkánk csak akkor lesz eredményes, csak akkor lesznek jelöltjeink, s Budapesten és a megyék többségében listáink, ha betartjuk az alapkövetelményeket.

   Először: a gyűjtésre jogilag ugyan öt hét áll rendelkezésünkre, de minden eddigi tapasztalatunk azt mutatja, hogy a kopogtatócédulák gyűjtését azonnal és intenzíven kell kezdeni. Gyűjteni később is lehet, s kell is, amíg csak nincs meg a jelölt, de tudjuk, ez az idő múlásával egyre nehezebb.

   Másodszor: most a párt erőit, minden tagját – függetlenül attól, hogy hol laknak, vagy korábban hol szoktak gyűjteni – a kiemelt választókerületekbe kell koncentrálni. Oda, ahol az egyeztetések és meghozott közös döntésünk alapján a legnagyobb eséllyel össze tudjuk gyűjteni a szükséges cédulát.
   Harmadszor: most félre kell tenni minden mást! Március 19-ig nem szabad hagyományos rendezvényekkel foglalkozni, fölösleges taggyűléseket rendezni. Az előttünk álló napokban és hetekben a kopogtatócédulák gyűjtésénél nincs fontosabb feladat!

   Hívd rokonodat, barátodat! 

Ha van rokonunk, barátunk vagy ismerősünk, aki nem környezetünkben lakik, hívjuk fel! Kérdezzük meg, támogatná-e a Munkáspártot! Kérdezzük, meg, hogy aktivistáink mikor nem zavarnák. Ha igen, a nevet és a címet adjuk meg a pártközpontban!
    A 06/1-334-1509-es telefonszámon folyamatos ügyelet van, innen értesítik a Munkáspárt helyi aktivistáit, kihez és mikor menjenek! Ez komoly pártmunka! Ma kiemelt feladat!

   Figyeljünk a névre! 

Az ajánlószelvényen a párt nevénél KIZÁRÓLAG a Magyar Kommunista Munkáspártot vagy egyszerűen a Munkáspártot kell felírni. Más rövidítés NINCS, sem MKMP, sem Mpárt, sem bármi más. Az ilyen kopogtatócédulát nem fogadják el! Hasznos és praktikus, ha segítünk a kitöltésben, az ajánlószelvényen ugyanis csak az aláírásnak kell származnia a szavazópolgártól.

 

 

 

 

 

 

 

VÁLASZTÁSI ÜGYELET A MUNKÁSPÁRT KÖZPONTJÁBAN


A párt Elnökségi Irodáján a kopogtatócédulák gyűjtésének kezdetétől,
azaz február elejétől a munkanapokon egész napos ügyeletet tartunk.

A napi ügyeleti idő:             7.00 órától - 19.00 óráig
Az ügyelet telefonszámai:   Vonalas: 06-1-3341-509, Mobil: 06-30-9325-702

Rendkívüli esetekben hívható Balogh Attila elnökségi irodavezető a személyes mobilszámán is: 06-30-2016-665.

Mire szolgál az ügyelet?

1.  Az ügyelet fogad minden értesítést arról, ha valaki bármely választókerületben a      Munkáspártnak kívánja adni a kopogtatócéduláját.
2.  Ezeket az információkat közli az illetékes megyei szervezettel.
3.  Gyűjti azokat a kopogtatókat, amelyeket személyesen, vagy postán juttatnak el a párt      központjába, s ezeket hetente A Szabadság futárokkal küldjük meg az érintett megyei      elnökségeknek.
4.  Természetesen az ügyeletnek lehet jelezni minden, a választással kapcsolatos fontos      eseményt is.