Cikkek
 

INTERJÚ

FOGJUNK ÖSSZE A JÖVŐNKÉRT!

BESZÉLGETÉS BUDA PÉTERNÉVEL,
A MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI ELNÖKÉVEL,
KB-KÉPVISELŐVEL


Buda Péterné

1941. október 26-én született. Általános iskoláit Kistormáson és Gyönkön végezte. 1957-ben gyors- és gépíró szakképesítést szerzett, majd elvégezte a Közgazdasági Technikumot. Első munkahelye a Magyar Honvédelmi Sportszövetség volt. 1959-től a Tolna Megyei Rendőrfőkapitányságon dolgozott, ahonnan 1998-ban ment nyugdíjba. Volt gépíró, a főkapitány titkárnője és ruházati előadó. Egész életében a tudása maximumát igyekezett nyújtani. Ezt teszi pártmunkájában is. A Tolna megyei pártélet egyik motorja. A 2006-os árulás idején kitartott elvei, meggyőződése, a Munkáspárt mellett. Igen barátságos, közlékeny, jó a kapcsolata a környezetével. Minden rendezvényen kitörő örömmel üdvözli elvtársait az egész országból. Élete nehéz perceiben is megőrizte rendkívül jó humorát. 2006-ban, egy Tolna megyei kampánymunkánk során, barátaival, elvtársaival családias hangulatban fogadta a távolról érkező kommunistákat.

Buda Péterné évtizedek óta aktív párttag, s jól látja az embereket sújtó problémákat. „A társadalomban minden területen gondok vannak: az egészségügyben, a mezőgazdaságban, az oktatásban; nőtt az esélyegyenlőtlenség, beszűkültek a boldogulási lehetőségei az összes korosztálynak. Az emberek tudják, hogy többre képesek és többet érdemelnek. Figyelmet, megértést, esélyt, bért, nyugdíjat. A Munkáspárt programjában éppen ezekre az égető gondokra ad választ. Ez az írás rávilágít minden olyan problémára, ami a hétköznapi embert sújtja, és megadja a választ. Itt nincsenek nyitott kérdések.”

– Családodban hagyománya van a közéleti szereplésnek.

– Családom egy egész kis közösség, kilencen voltunk testvérek. Ebben a népes famíliában sok mindent megtanultam, ami életem során végigkísért. Elsősorban az önzetlenséget. Szüleim – de én magam is – mindig a közért tenni akaró és lehetőségeimhez mérten tenni tudó, hittel, optimizmussal munkálkodó emberek voltak. A munka szeretetét, a becsületességet tőlük tanultam. Édesapám a családjának élt és dolgozott. Édesanyám nemcsak Anyák Napja előtt halmozott el szeretetével, hanem a mindennapokban is. Azt gondolom, hogy ez a magatartásforma kellene, hogy jellemezze az egész magyar társadalmat. Nem az egymásnak feszülés és a folyamatos versengés. Az elmúlt évtizedek bebizonyították, hogy csak az összefogás vezet egy jobb jövőbe. Fogjunk össze a jövőnkért! Az ifjúság, a gyermekek jövőjéért.

– Mikor kerültél a mozgalomba?

– Az MSZMP-nek 19 esztendős korom óta tagja vagyok. Amikor a Munkáspárt megalakult, férjemmel együtt azonnal csatlakoztunk a párthoz. A rendszerváltás után a fegyveres testületek dolgozói nem lehettek pártok tagjai, de mivel nem voltam hivatásos állományban, maradtam. Nyugdíjazásom után is tudtam, hogy hol a helyem.
    Mikor Balogh János elvtárs megbetegedett, engem javasoltak megyei elnöknek. Sokat gondolkoztunk férjemmel, aki alapszervezeti titkár volt, hogy vállaljam-e? A fegyveres testületekben mi „burokban” éltünk. Az egy más világ, a parancsok, utasítások határozták meg, és ma is azok határozzák meg, hogy mit kell tenni. Kicsit idegen volt számomra az ilyen típusú pártmunka, az újszerű társadalmi munka, ami gyakran igényel kreativitást is, azonnali döntéshozatalt, és nem minden helyzetre van recept, felsőbb utasítás. Csak irányvonal van, a többit önállóan teszed. Elvtársaim rengeteget segítettek, és Balogh János bácsira is mindig számíthattunk.

    Nagyon jóleső érzés volt, mikor a pártvezetők vártak férjem elveszítésekor. Soha nem felejtem el az együttérzést és a segítséget. A férjem elvesztése nagy szomorúságot és ürességet hozott, de szűkebb családom és pártom, a tágabb családom segítettek lelki egyensúlyom visszanyerésében.

– Voltak nehéz időszakaid...

– Igen. Volt, hogy úgy éreztem, nincs tovább, nem érdemes tenni többet, de felmentem a központba, és feltöltődve folytattam. A 2006-os pártszakadás idején ezzel a háttérrel tudtam megbirkózni a helyzettel. Támogat mindenki, a testvéreim, a szomszédok, a párt. Ebben a közösségben nemcsak kérnek, hanem adnak is. Itt megmaradt az ember tisztelete és egymás szeretete. Újra elkezdtem művelni a szőlőt, aminek a termését amit el szoktam adni. Nagy öröm számomra ez a munka.

– Említetted, hogy jó a kapcsolatod a szomszédokkal. Ez nem gyakori manapság.

– Sokszor összejövünk a szőlőszomszédokkal, főzünk, és megkóstoljuk a finom borokat. Több volt kollégámnak van itt szőlője. Mindig öröm számomra a velük való találkozás és beszélgetés, bográcsozás.

– Mit gondolsz a választásokról?

– Meggyőződésem, hogy az embereknek joguk van olyan képviseletre, amely számba veszi, és nem letagadja a problémákat. Megoldja azokat, a közös akaratra, a helyi értékekre, az emberek szaktudására és tenniakarására alapozva. Csak így tudunk változtatni az ország jelenlegi sanyarú állapotán. A képviselőknek nem saját magukat és kiváltságos csoportokat kell szem előtt tartani, hanem minden egyes állampolgárt. A társadalomban minden területen gondok vannak: az egészségügyben, a mezőgazdaságban, az oktatásban; nőtt az esélyegyenlőtlenség, beszűkültek a boldogulási lehetőségei az összes korosztálynak. Tudják, hogy többre képesek és többet érdemelnek. Figyelmet, megértést, esélyt, bért, nyugdíjat. A Munkáspárt programjában éppen ezekre az égető gondokra ad választ. Ez az írás rávilágít minden olyan problémára, ami a hétköznapi embert sújtja, és megadja a választ. Itt nincsenek nyitott kérdések. Eljuttatjuk minél több emberhez, hogy felismerje az igazságot.