Aktuális Cikkek
 

MAGYARORSZÁG

VEGYÜK VISSZA, AMI A MIÉNK!
ÁLLAMOSÍTÁST ÚJRA!

   „Eladni mindent, ami mozog!” – a korai kapitalizmus jelszava egyezik a Magyar Szocialista Párt programjával, leglátványosabb példája a BKV privatizációjának botrányos előkészítése. „Eladni, venni, ellenőrizni!” – ez a Fidesz államkapitalista logikája, amely az ország totális felügyeletét és kihasználását jelenti. A Munkáspárt államosítaná a közszolgáltató cégeket, a bankokat. Nem általában, konkrétan: a Mol-t és az OTP-t visszavesszük.  Ugyanakkor a kis- és középvállalkozó szabadsága megmarad, sőt, reális lehetőséget kap a multi elleni versenyben.

„Nincs szó a regionális vízmű-társaságok eladásáról” – ezt Oszkó Péter pénzügyminiszter jelentette be nagyhangon, miután az MSZP-ből kiszivárgott az erre vonatkozó terv. Oszkó Péter egy nappal később már hallgatott, amikor kiderült, hogy mindez egy titkos háttéralku eredményét tükrözi, amely még a Gyurcsány-kormány és a Magyarországon jelenlévő két legnagyobb multinacionális vízi közművállalat, a Veolia Eau és a Suez Environment illetékesei között köttetett a vízműpiac felosztásáról.
    A fenti példa nem egyedi. Az MSZP-kormány fennállásának utolsó perceiben nekilátott az ország még meglévő vagyonának kiárusításához. Ez vonatkozik mindenre, ami még állami kézben van, vagy az állam hatást tud gyakorolni a működésére. A BKV körül kitört botrány első látszatra egyszerű tolvaj-történet. Nem az. A lopásnál nagyobb érdekeket szolgált, egész pontosan egy arányaiban nagyobb lenyúlást.

    Egy: az MSZP öregjei leszámoltak Hagyó Miklós embereivel. Félreértés ne essék, nem azért, mert erkölcsi vagy politikai különbség lenne közöttük. Híres sztori, amikor Hagyó Lendvai Ildikóval és Mesterházy Attilával együtt poénkodott rajta, hogy a második világháború hasznos dolog volt, hiszen „levezette a rossz vért”. Ideológiai platformjuk ugyanaz. Máson kaptak össze. Hagyó túl sokat vett el abból, amit az emeszpés vezetés magának szánt, ezen vesztek össze.

    Kettő: a korrupciós és mega-kielégítések ügye a médiának dobott konc, csámcsogjanak rajta, hogy utána jó pr-ja legyen a tömegközlekedési vállalat eladásának. Hiszen a magántőke nyilván a kezére csap a tolvajnak, és jobban is működteti a céget…

    Ezt a maszlagot 1990-ben már meglengették.

    Hol van ma a jobban és hatékonyabban működő Csepel Művek?

    Hol van ma az Ikarus?

    Hol van a bábolnai állami gazdaság?

    Eladták, ellopták, tönkretették, s a terepet átengedték a multiknak.

    Az MSZP kormányzása utolsó perceiben mindent felkínál eladásra. A multi persze nem hülye, tudja, hogy a szocialisták bukni fognak, de egy kedvező előszerződés, egy nagy megrendelés, vagy csak az adott cég összes dokumentuma megér pár millió eurót. Ami az MSZP politikusainak zsebében köt ki.

    A Fidesz le fogja állítani a szocialista lopást.

    Neki kell a hely.

    Eleinte kevesebbet fognak lopni, a változás narancssárga ígérete ezt kívánja meg. A Fidesz még a saját tolvajai kezére is jobban oda próbál majd csapni. A Fidesz központosítani fogja az ország lenyúlását, a helyi polgármester, pártbizalmi csak és kizárólag a pártközpont döntése alapján kaphat. A Fidesz még államosítani is fog, hogy utána újraosszon, újraprivatizáljon. Saját zsebre.

    Fidesz példa.

    Orbán Viktor kormánya vissza fogja szerezni a Malévot az oroszoktól. Újra lesz nemzeti légitársaság, talán még Wass Albert könyveket is forgalmaznak majd a ferihegyi trafikban. Utána viszont eladja. Hogy a vevő az Air Italia, vagy az Air France lesz, netán egy frissen szerveződött dubai bejegyzésű fapados…. Nos, ez csak pénz kérdése.

    A Magyar Kommunista Munkáspárt merőben más utat kínál.

    Nem lesz lopás, mert aki lop, az mindannyiunktól, a néptől lop! Aki mégis ezt teszi, börtönbe megy!

    Nem lesz több privatizáció! Hazugság, hogy a magántulajdon jobban működik, mint az állami! Amennyiben megteremtjük a munkás érdekeltségét, hogy jobban dolgozzon, s számon kérjük a vezetőt, hatékonyabb lesz az állami!

    Visszavesszük, amiért apáink és nagyapáink dolgoztak, amiért mi is fizetünk. Az OTP, a Mol, a közszolgáltató energiacégek újra az ország vagyonát gyarapítják. Nem elveszünk, hanem a privatizációs áron visszaveszünk. Erre még ma is van számos kapitalista, német vagy francia példa.

    Amit azóta befektettek a cégekbe, az legyen az elmúlt 20 év hasznának az ellentételezése.

    Nem lesz padlássöprés, nem vesszük el a kisboltot, autószerelő műhelyt. A tulajdonformák elbírálásának szempontja egyértelmű: hogyan hoz több hasznot a közösségnek, miképp működik hatékonyabban.