|
 Szeretem a régi filmeket, gyerekként rajongtam értük. Lenyűgözött az arisztokrata miliő eleganciája, a bálok, a csodás ruhák, az urak gálánssága, a hölgyek kecsessége.
Igaz, már akkor sem értettem, miért a lump unokaöcs kapja a jó állást a tehetséges szegény fiú helyett, de a filmekben végül minden jól végződött…
Felnőttem, s a régi filmek egyre inkább emlékeztetnek a mai idők valóságára. A különbség egyetlen: ott a gyáros a saját pénzéért szerződtette a kedves rokont, ma meg az állam forintjait osztják szét a bennfentesek között. Azokat a forintokat, amiket mi tettünk be a kasszába. Azok is, akik ma küzdenek a kicsi otthonuk megtartásáért, mert – bár befizették az adót – munkahelyüket elvesztvén képtelenek a törlesztőrészleteket befizetni.
De az unokaöcs ma is jó állásban van, bármilyen tehetségtelen. Kár, hogy itt már esélye sincs a tehetséges „külsősnek”: mindig van egy rokon, egy barát, egy jó ismerős – vagy valaki, aki túl sokat tud rólad…
Nincs happy end.
Korrupciós botrányok tömkelege kerül napfényre, szinte naponta, s mi semmit nem tehetünk ellene. Nincs valós számonkérés, nincs valós felelősségrevonás: csak beáldozott sakkfigurák vannak. Azok, akiket büntetlenül oda lehetett vetni „koncként” a nép elé annak palástolására, hogy a drága „elit” mennyire mélyen besüllyedt a tisztességtelen ügyletek mocsarába.
Sakkjátszma az egész: a parasztokat beáldozzák.
Ahogyan beáldozták az elmúlt húsz évben a dolgozó embereket, most közprédára vetik azokat, akiknek kisebb a védettsége politikai körökben. Miért nem Demszky úr ül előzetesben? Talán azért, mert túl sokat tud… Jobbról, balról egyaránt.
Kellenek az áldozatok, mert az elmúlt évek mocskát nem lehet másképp levezekelni. Ál-példákat statuálnak. Ál-programokat kínálnak. De semmi nem fog változni.
Nincsenek gáláns urak, kecses hölgyek.
Vicsorba fordult vigyor maradt.
A marakodásé. A hatalomért. A pénzért. A miénkért.
CSEH KATALIN
|
ELMÉLKEDÉS
|
|
 Szabadság... Utalok a lap nevére, és próbálom körüljárni, mit is jelent – az én aspektusomból nézve.
Megszabadulni a mindennapos gondoktól, attól, hogy gyomorgörcsöt kapjak minden számlás-boríték felbontásakor; hogy ne kelljen akciós újságok hadából összeállítanom a havi bevásárló listát; ne kényszerüljek ezáltal szemetet enni, mert csak azt tudom megfizetni – én a nyugdíjamból, más a fizetéséből. Nem anyagi jólétről beszélek, hanem anyagi biztonságról.
Ne kényszerüljön a kis- és középvállalkozó arra, hogy minimálbérért dolgoztasson embereket, mert olyan magas a rárakódott, kötelező teher, hogy nem tehet mást.
Legyen szabad – sőt, kötelező! – annyi bért fizetni, amiből tisztességgel meg tud élni a munkás, és ennek feltételeit jogilag biztosítani kell.
Mert, ugye a munkabér a munkaerő ára, célja pedig, hogy a munkaerő „újratermelődését” biztosítsa, vagyis: a munkás biztonságban érezze magát, testileg-lelkileg kiegyensúlyozottnak. Lássuk be, ma ez szinte lehetetlen.
Azt mondták a rendszerváltáskor, hogy vége az elnyomásnak, itt a szabadság!
A szó nemes, mindig az alá sorolt tettekkel van a gond. Például: szabad lett lopni, csalni, hazudni, mindenkit eltaposva törtetni. Az „elnyomás” ideje alatt ingyen szerzett diplomával milliókat keresni, politikusi ambíciókat valóra váltva – de szakértelem hiányában – földbe döngölni mindent, ami a múlt eredménye volt, és úgy politizálni, hogy romba dőljön az ország.
Koromnál fogva megtapasztaltam egyet-mást. Gyerekként vidéken éltem, egyszerre jártam hittanra, meg őrsgyűlésre. Megtanultam a tízparancsolatot, meg az úttörő tizenkét pontját. Mindkettő tisztességet, becsületességet, tiszteletet tanított. Középiskolában – már itt Pesten – tanultam politikai gazdaságtant és filozófiát is. Dolgozó koromban különböző párt- és szakszervezeti tanfolyamokat volt módom elvégezni, és tanulni belőlük. Hittem valamiben, és tudtam érvelni mellette – olykor ellene is, ha szükségét éreztem. Egy-egy párttaggyűlés előtt sorban jöttek hozzám a kollégák, hogy „ezt is mondd el”, meg „ezt se hagyd szó nélkül”. Én meg mondtam a magamét, ha úgy éreztem, fenyegetve van a munkások joga, hatalma. Meghallgattak, respektálták a mondandómat. Semmi retorzió nem ért. Nem kerestem jobban, mint a párton kívüli munkás, egyforma mércével mértek. Biztos voltak olyanok, akik úgy érezték: elnyomják őket. Most meg alig van olyan, aki úgy érzi, hogy nem.
Iparos família a miénk, ’56 után is megtarthatták műhelyüket, dolgozhattak maszekként. Asztalos, villanyszerelő, úri szabó, női szabó, fűszeres, hentes rokonaim szépen éltek, még tanították is szakmájukat. Jó néhány ipari tanuló inaskodását kísérhettem figyelemmel.
Nyilván, aki nyíltan vagy burkoltan reakciós volt, azt nem tűrték. Ez minden társadalomban így volt, így van, így lesz.
Nem állom meg, hogy ne hozzak föl egy példát napjainkból: A narancsosok egyik tagja, egy nyilvános megnyilatkozása alkalmával – talán pillanatnyi elmezavarban – véletlenül felböfögött egy saját gondolatot! Nem is lehetett ép eszénél, ugyan tudta, hogy mit kell mondania, de véletlenül gondolkodott! Még az éterben rezgett a hangja, már jött is egy főnarancsos, és nyilatkozta, hogy: irgum-burgum, meg: add vissza a babaruhát, nem jelölünk, ülj a hátsó padba!
Ennyit az elnyomásról, meg a szólásszabadságról – 2010-ben.
Én akkor voltam szabad, amikor „elnyomás” volt; most gúzsba vagyok kötve. Igaz, van szólásszabadság, mondhatom a magamét, de ki hallgatja meg?
Szabadságra vágyom, élhető, emberi életre!
Odafigyelést, nem önzést; korrupciómentes, hozzáértő kormányzást szeretnék!
Nem gazdagságot, biztonságot kérek!
Számomra ilyesmit jelent a szabadság.
CZAKÓ GABRIELLA
|
|
A BUDAHÁZY-JELENSÉG
|
|
 Mint a mellékelt képen is látható, akadnak azért ma Magyarországon, akik nem veszik be azt a süket „politikai fogoly” dumát, amivel az internetes Szent Korona Rádió, és módszereik alapján elvakított – főként tizenéves – híveik győzködik a népet. Az óriásplakátok összefirkálása rongálás, butaságokat állítani rajta meg végképp nem bocsánatos bűn.
Mindannyian tudjuk, hogy Budaházy Györgyöt miért vonták eljárás alá. Terrorcselekmény vádjával, amely ma Magyarországon az egyik legsúlyosabb bűncselekmény, mindez tetézve a bűnszervezetben részvétellel, amely szintén az egyik legszigorúbb szankciókkal járó bűntett. Vagy a Magyarok Nyilai talán nem ezt követte volna el? Mármint, ami törvény szerint tiltva van:
a) állami szervet, más államot, nemzetközi szervezetet arra kényszerítsen, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön,
b) a lakosságot megfélemlítse,
c) más állam alkotmányos, társadalmi vagy gazdasági rendjét megváltoztassa vagy megzavarja, illetőleg nemzetközi szervezet működését megzavarja, erőszakos, közveszélyt okozó vagy fegyverrel kapcsolatos bűncselekményt követ el.
A Molotov-koktélos támadások egész biztosan ennek minősíthetők. Csintalan Sándor megverése is hasonló célokat szolgálhatott. És akkor ők a politikai foglyok, akik szabadságot érdemelnek! Ugyan már. Ha Vonát, Morvait, vagy mást politikai tevékenysége kapcsán vonnának eljárás alá, és tartanának előzetesben, azt mondanám, politikai foglyok. De Budaházy messzemenőkig nem ebbe a kategóriába tartozik. Nem is nagyon akarom minősíteni, mert a hivatásos hőzöngők még fellázadnának, ha szemükbe vágnánk az igazságot. Egyetlen dolog a lényeg. Budaházyról mindig az a régi Echo TV-s szereplése fog megmaradni, amikor bő gatyában, betyárnak öltözve jelent meg, Kende Pétert provokálva szemétbe dobott sárga csillagos pólóban. Neki a kulturált vitatkozás akkor is azt jelentette, hogy saját érveit üvöltve vágta a másik képébe, esélyt sem hagyva az ellenvélemény megformálásának. Perén a hallgatóság hazaárulózott, vérbírózott – ennél sokkal jelentéktelenebb kijelentésért a Munkáspárt teljes vezetését perbe fogták évekkel ezelőtt. Na, az tényleg politikai ügy volt. Március 15-én a „hívei” már közte és Táncsics között vontak párhuzamot, amikor ki akarták hozatni „rabságából”. Holott Budaházy sosem mondott olyan kiemelkedőt, mint Táncsics: „a koronák és trónusok csak addig állhatnak fenn, míg a népek szegények, tudatlanok”. A koronák és trónusok „visszakívánói” közül sokan maguk sem tudják, mire fognak szavazni áprilisban.
A lényeg: a terrorcselekmény vádja nagyon komoly dolog, nem játék és nem vicc. Budaházyt nem politikai okokból tartják fogva, hanem azért, mert alapos okkal lehet tartani a bűnismétléstől, vagyis konkrétan közveszélyes. Ezzel az erővel nemzeti hőssé avathatnánk a cigánygyilkos halálbrigádot is. Jut eszembe: sokan mondják azt is, hogy bezzeg a cigányok milyen bűncselekményeket követnek el – de kár ezzel takarózni. Mindenki legyen felelős a saját tettéért, ne mutogasson másokra!
Novák Előd még jelöltségét is felajánlotta Budaházynak, hiszen ha a Jobbik megtenné képviselőjének, ettől mentelmi joga lenne, és akkor kiszabadulhatna. Ennek az esélye szerencsére nem túl nagy, de ha mégis bejön, akkor mi, munkáspártiak legyünk az elsők a kíméletlen számonkérés megkezdésében! Kérdezzük meg a Jobbikot, hogy miért szegte meg azon ígéretét, hogy elzavarja a bűnöző politikusokat? Ha a “hős politikai foglyot” nagy ováció közepette szabadon engedik, pusztán politikai okokból, az lesz a XXI. századi magyar történelem eddigi legnagyobb szégyene. S majd emlékezzünk akkor arra is, hogy 70 évvel ezelőtt egy bizonyos Szálasi Ferencet hasonló módon engedtek ki, s virágokkal várták...
TÓTH DÁNIEL
|
|
