KOMMUNISTÁK A SZTRÁJK ÉLÉN
|
A görög dolgozók február 24-én 24 órás általános sztrájkkal tiltakoztak a görög szocialista (PASOK) kormány politikája ellen, amely a tőkés válság leküzdésének terhét a dolgozókra hárítja. A dolgozók jelentős részének mozgósítását a PAME szakszervezeti konföderáció végezte, amely a legosztályharcosabb, legöntudatosabb dolgozókat tömöríti. A sztrájk és a nagyszabású athéni politikai tüntetés szervezésében a Görög Kommunista Párt aktivistái jártak élen.
A múlt hét közepén szinte teljesen megbénult az élet Görögországban az általános sztrájk miatt, amit a kormány szigorító intézkedései elleni tiltakozásul hirdettek meg a szakszervezetek. Az állami szférában fizetéscsökkentést, illetve bér-befagyasztást terveznek, és szó van az általános forgalmi adó növeléséről, a szociális juttatások szűkítéséről, és a nyugdíjkorhatár emeléséről is. A görögök tiltakoztak. Nem működtek a közhivatalok, bezártak az iskolák, nem volt tömegközlekedés, leállt a vasúti és a hajóforgalom, az athéni repülőtér nem fogadott és nem indított járatokat. A kórházak csak sürgősségi ellátást végeztek, az újságírók is 24 órán át szüneteltették a munkát. Február 24-én két nagy demonstrációt is tartottak Athén belvárosában. Hasonló tüntetések voltak más görög nagyvárosokban is. „Adóztassák meg a gazdagokat”, „Sztrájk a spekulánsok ellen” és „Az emberek és az övéik többet érnek, mint a piacok és a profit” – írták plakátjaikra. Ez már a második nagy munkabeszüntetés azóta, hogy a kormány február elején bér- és adóreformot jelentett be. A felduzzadt államadósság és a magas deficit okozta problémákat – főként a fizetésképtelenség veszélyét – a kormány sokkterápiával kívánja elhárítani. Magyarán a bérből és fizetésből élőkkel fizettetik meg a válságot.
|