Aktuális Cikkek
 

KÜLFÖLD

MÉDIAHÁBORÚ KUBA ELLEN

   Kuba, a latin-amerikai térség egyetlen szocialista országa nagyon zavarja az amerikai és más tőkés erőket. Fidel Castro kubai vezető megbetegedése után az USA nagy reményeket fűzött ahhoz, hogy sikerül végre elérni azt, amit 1959 óta egyetlen amerikai elnöknek sem sikerült, nevezetesen: megbuktatni a kubai szocializmust. A kubai vezetés átrendezte a sorokat. Fidel betegsége nem idézett elő politikai válságot. Raul Castro, aki a miniszterelnöki és államfői hatalmat is átvette, biztos kézzel szilárdította meg a néphatalmat. Fidel, aki változatlanul a Kubai Kommunista Párt vezetője, médiaüzenetei és egyes találkozói útján jelen van a politikai közéletben, és ez jótékonyan hat az emberekre. Az amerikai imperialista köröknek számolniuk kell azzal, hogy a latin-amerikai országok jelentős része Kubával van. Kuba biztatás és jelkép mindegyik ország számára, még akkor is, ha, mondjuk, Venezuelában vagy Brazíliában némileg más irányban folyik a társadalom építése. Az utóbbi időben szilárdabbá vált az orosz-kubai viszony. “A 70 évig tartó erőfeszítések nagy robajjal járó bukása után, az orosz nép még mindig tanulságul szolgál: megmutatja nekünk, melyek azok a hibák, amelyeket a szocializmus nem követhet el” – írta a kubai Juventud Rebelde annak kapcsán, hogy Lavrov orosz külügyminiszter Kubába látogatott.

FIDEL JÓL VAN

„Rendkívül jól van” – mondta a kubai kommunisták vezetőjéről Luiz Inacio Lula da Silva brazil elnök, miután február 24-én Havannában felkereste Fidel Castrot, a Kubai Kommunista Párt első titkárát. A találkozón jelen volt Raul Castro kubai állam- és kormányfő is. A kubai és a brazil vezetők pozitívan értékelték a latin-amerikai és karib-tengeri országok mexikói csúcstalálkozójának eredményeit. Castro méltatta a brazil elnök tevékenységét, akinek mandátuma az idén jár le. „Soha brazil elnök ilyen hazai elismertségnek és nemzetközi tekintélynek még nem örvendett” – mondta Castro, aki a fényképek tanúsága szerint is sokkal jobban érzi magát, mint korábban.

   A tőkés világ most újabb támadásba lendült Kuba ellen. A médiaháború célja és igazi oka Kuba erősödése. Ürügyként a nyugat azt használta fel, hogy Kubában meghalt a 42 éves Orlando Zapata, akit a nyugati tőkés médiák „jeles politikai fogolyként” tartanak számon. Az illető éhségsztrájkba kezdett, s annak ellenére, hogy a kubai kormány a legjobb kórházakban kezeltette, életét már nem tudták megmenteni. A nyugati tőkés politikai és médiakörök azonnal támadásba lendültek. A spanyol miniszterelnök az EU azonnali cselekvését követelte. Megszólaltak a képmutató amerikai és európai civilszervezetek is.
   Raul Castro kubai elnök a múlt héten kijelentette, hogy sajnálja Zapata halálát. Nem a rossz bánásmód következménye volt a halála, mondta. „Nincsenek megkínzott személyek, nem voltak kínzások, nem voltak kivégzések. Ez a guantánamói (amerikai) támaszponton szokott történni” – mondta. Nos, igaz, ami igaz, az USA-nak, amely most próbál megszabadulni a guantánamói foglyoktól, semmilyen erkölcsi alapja sincs Kubát kioktatni emberi jogokból. Igaz ez az EU számos országára is, ahol az emberi jogok nagyon is formálisak, és éppen csak az hiányzik, ami Kubában megvan: jog a munkához, az ingyenes egészségügyhöz és oktatáshoz. Ebben a háborúban Kuba oldalán vagyunk, velük vagyunk szolidárisak.