Cikkek
 

II. (XVIII.) ÉVFOLYAM 18. SZÁM - 2007. május 24.

MI A BAL SZEMÜNKKEL NÉZÜNK A VILÁGRA. ÍGY SOK MINDENT ÉSZREVESZÜNK, AMIT CSAK A JOBB SZEMÜNKKEL NEM LÁTNÁNK. MÁSKÉNT IS LÁTJUK A VILÁGOT, MONDJUK ÚGY, BALSZEMMEL. EZUTÁN MINDEN SZÁMUNKBAN ELMONDJUK, MIKÉNT IS LÁTJUK AZ ÉPPEN ESEDÉKES ESEMÉNYEKET A SAJÁT POLITIKAI ÉRTÉKÍTÉLETÜNK ALAPJÁN, BALSZEMMEL.
Balszemmel

Még nincs vége!
Mindenképpen akartam írni a rendőrbotrányról, hiszen a mi biztonságunkról van szó! Ezt a részt péntektől vasárnapig háromszor írtam át, ahogy a helyzet kulminálódott. Eleinte úgy tűnt, hogy Gyurcsány nem enged, nem rúg ki senkit, függetlenül attól, hogy mi történik a rendőrségen.
[tovább a teljes cikkre]

 
Pártélet

Jelöltünk Szatmári Boglárka
Debrecenben egy sajnálatos haláleset miatt időközi választást kell tartani. Ismeretes, hogy Balla Irma, egykori képviselőasszonyt brutálisan meggyilkolták. Hivatalosan még tart a nyomozás, bár pletykaszinten sokan tudni vélik az elkövető(k) kilétét.
[tovább a teljes cikkre]

 
Baloldali Front

Harcos ifjúsági konferencia
Tavalyhoz hasonlóan az idén is hazánkban, Budapesten tartotta a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség az európai és észak-amerikai koordinációs ülését. Idén ez kiegészült egy lényeges elemmel. A Baloldali Front - Kommunista Ifjúsági Szövetség, mint a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség tagszervezete volt a házigazda-rendezője a 2007. május 20-án, Budapesten sorra kerülő nemzetközi ifjúsági konferenciának. A rendezvényen első alkalommal adtak találkozót a kelet-európai és a balkáni térség, azaz a volt szocialista országok kommunista és baloldali ifjúsági szervezetei.
[tovább a teljes cikkre]

 

Részletek a zárónyilatkozatból
„Úgy véljük ez a találkozó rendkívül fontos volt és kezdeményezzük, hogy a kelet-európai kommunista, baloldali ifjúsági szervezetek a jövőben is találkozzanak....
[tovább a teljes cikkre]

 

El a kezekkel Kádár Jánostól
A Belarusz Kommunista Párt Központi Bizottsága május 8-i ülésén nyilatkozatban ítélte el a Kádár János sírja ellen elkövetett gaztettet.
[tovább a teljes cikkre]

 
Pártélet

A pártoktatás szükségszerűsége
Pártunk múlt évi 22 kongresszusi határozatban mondta ki, hogy ahhoz, hogy pártfeladatainkat tudatosan hajtsuk végre, igenis szükségessé vált pártunk tagjainak képzése, az új gondolatok, politikai alternatívák jobb megismerése, abban való kellő eligazódás.
[tovább a teljes cikkre]

 

Nészerűsíteni így is lehet
A Magyar Kommunista Munkáspárt szobi szervezete várja a párt eszmeiségével szimpatizálók jelentkezését. NAGY SÁNDOR, SZOB Telefon: 70-278-0714 (Fizetett hirdetés)
[tovább a teljes cikkre]

 
Történelem

Nevessük együtt Kádárral
Felhívás
Az idei esztendő jubileumi év. Az idén ünnepeljük Kádár János születésének 95. évfordulóját. Sok szép és komoly írás is megjelenik majd lapunkban, Kádárról is, a korról is.
[tovább a teljes cikkre]

 

Nevessünk együtt Kádárral
Az orosz ember a nagyivók közé tartozott a cár idején is, a szocializmusban is. Az orosz történelemben mindig voltak vezetők, akik megpróbálták visszaszorítani az ivást. Lenin prózai egyszerűséggel szétlövette az italraktárt, akkor biztosan nem csábulnak el a katonák.
[tovább a teljes cikkre]

 
Vélemény

Utazás "egy" koponya körül
A Kádár János elleni felháborító sírgyalázás okán egész mítoszok keletkeztek. Találgatások indultak a tekintetben, kik és miért követték el a súlyos kegyeletsértést? Ilyenkor, mint a bűnügyek esetében, felvetődik a kérdés: cui prodest? (kinek az érdeke?). Itt közbeszól a politika is, mert az egész akciónak - minden csűrés-csavarás ellenére - politikai színezete van.
[tovább a teljes cikkre]

 

A tévedés ára
Az olyan ember téved, aki szándéka, akarata ellenére helytelenül ítél meg valamit, értékelése, mérlegelése közben valamilyen mértékben hibázik.
[tovább a teljes cikkre]

 
Hírek

Segítettük a pedagógusokat
A határidő lejártával az elmúlt hét végén átnyújtottuk azt a több mint hét és félezer aláírást, amit a Munkáspárt szervezetei gyűjtöttek össze a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének népi kezdeményezéséhez.
[tovább a teljes cikkre]

 
Elmélet

Elméleti sarok: Vigyázat, veszélyes!
A szakszervezeti munka és a Munkáspárt A Munkáspárt megalakulásának első pillanatától kezdve abból a lenini tételből indult ki, hogy egyszerre kell tevékenykedni a szakszervezetekben, és együttműködésre törekedni a szakszervezetekkel.
[tovább a teljes cikkre]