Cikkek
 

IV. (XX.) ÉVFOLYAM 13. SZÁM - 2009. április 2.

MI A BAL SZEMÜNKKEL NÉZÜNK A VILÁGRA. ÍGY SOK MINDENT ÉSZREVESZÜNK, AMIT CSAK A JOBB SZEMÜNKKEL NEM LÁTNÁNK. MÁSKÉNT IS LÁTJUK A VILÁGOT, MONDJUK ÚGY, BALSZEMMEL. EZUTÁN MINDEN SZÁMUNKBAN ELMONDJUK, MIKÉNT IS LÁTJUK AZ ÉPPEN ESEDÉKES ESEMÉNYEKET A SAJÁT POLITIKAI ÉRTÉKÍTÉLETÜNK ALAPJÁN, BALSZEMMEL.
Balszemmel

Az elmúlt hét lázas, majd egyre lankadó érdeklődéssel telt el. Ki lesz a soron következő miniszterelnök-jelölt? Látva az MSZP-SZDSZ sanyarú káderállapotát és a jelöltek rohamosan zuhanó színvonalát, úgy látom, cselekednem kell, és amíg nem késő, megteszem saját javaslatomat. Javaslom Lazackát miniszterelnöknek. Lazacka a mi perzsamacskánk. Ne háborodj fel, neki is van annyi köze a miniszterelnöki székhez, mint a többieknek. Ő is itt él, van igazolványa, hogy idevalósi macska.
[
tovább a teljes cikkre]

 
Interjú

– Mozgalmi életem 1969-ben kezdődött, mikor a 4581-es Kilián György Úttörőcsapat csapattanácsának lettem az elnöke. Büszke vagyok rá, mindig innen számolom az életem. A honvédségnél KISZ-titkár voltam. Mikor visszakerültem a postára, az MSZMP tagja lettem, voltam alapszervezeti titkár is. Aztán jött a rendszerváltás...

  [tovább a teljes cikkre]

 

 

Munkáspárt

EURÓPAI PARLAMENTI
VÁLASZTÁS - START!

  [tovább a teljes cikkre]  

 


Március 28-án újra ülésezett a Munkáspárt Országos Nőtagozata. Az ülés elején minden megyei, illetve budapesti kerületi elnök beszámolt a helyi nőtagozat éves munkájáról. Bizakodásra ad okot, hogy a gyakran alacsony létszám ellenére a munka nem állt meg.

  [tovább a teljes cikkre]  

 

 

Belföld

Az OTP Bank 1,4 milliárd eurós, az FHB pedig 400 millió eurós – összesen mintegy 520 milliárd forint – kormányzati hitelben részesült az IMF által tavaly év végén Magyarországnak adott keretből. A kormányzat indoklása szerint ez az emberek érdekeit szolgálja, hiszen így a két pénzintézet további hiteleket tud nyújtani kis- és középvállalkozóknak. Erről lenne szó tényleg?

 

[tovább a teljes cikkre] 

 

 

Vélemény

A második világháború, és abban Magyarország helye előszeretettel preferált témája a mai elit udvari történészeinek. A kilencvenes évek elején, Kéry Kálmán obsitos tábornok és parlamenti honatya (természetesen az MDF színeiben) vetette fel először egy „nevezetes” felszólalásában, miszerint hazánk a szovjetellenes háborúban pozitív szerepet játszott, mert a bolsevizmus ellen harcolt.

[tovább a teljes cikkre]

 

 

Történelem

Kárpátalja 1989-ben még a létező Szovjetunió része. Területe mintegy 13 ezer négyzetkilométer, közép-európai méretekben nem elhanyagolható. Történelméről az akkori szovjet források annyit árulnak el, hogy a X-XI. században a Kijevi Fejedelemség része volt, majd „magyar feudális urak uralma alá került”. A magyar felfogás viszont már akkor is az volt, hogy 895-ben vagy 896-ban a magyar törzsek itt,

[tovább a teljes cikkre

 

 

 

Aktuális

AZ EP-VÁLASZTÁS IDŐRENDJE

 

március 26.
- a választás kiírása, a kampány kezdete!

április 4., szombat
- országos pártaktíva, a Felszabadulás ünnepe

G

Y

Ű

J

T

É

S

ÁPRILIS 6-7. (hétfő-péntek) között
-értesítők és ajánlószelvények kiküldése =
 KOPOGTATÓCÉDULÁK GYŰJTÉSÉNEK KEZDETE

május 1., péntek
-a Munka Ünnepe, munkáspárti kampánynyitó!

MÁJUS 8. péntek
-pártlista bejelentésének végső határideje az OVB-nél, a kopogtatócédulák leadásával

K

A

M

P

Á

N

Y

május 22. péntek
-a választási bizottsági, szavaztszámláló bizottsági tagok bejelentésének határideje

június 3., szerda
-Munkáspárti kampányzáró Budapesten, a József Attila szobornál

július 5. péntek
-igazolás kérésének határideje (Magyarországon)

 

JÚNIUS 7. vasárnap
-A SZAVAZÁS NAPJA

[tovább a teljes cikkre