Cikkek
 

IV. (XX.) ÉVFOLYAM 47. SZÁM - 2009. december 17.

MI A BAL SZEMÜNKKEL NÉZÜNK A VILÁGRA. ÍGY SOK MINDENT ÉSZREVESZÜNK, AMIT CSAK A JOBB SZEMÜNKKEL NEM LÁTNÁNK. MÁSKÉNT IS LÁTJUK A VILÁGOT, MONDJUK ÚGY, BALSZEMMEL. EZUTÁN MINDEN SZÁMUNKBAN ELMONDJUK, MIKÉNT IS LÁTJUK AZ ÉPPEN ESEDÉKES ESEMÉNYEKET A SAJÁT POLITIKAI ÉRTÉKÍTÉLETÜNK ALAPJÁN, BALSZEMMEL.
Balszemmel

„Azt akarjuk, hogy a demokrácia hívei együtt menjenek, összefogva” – olvasom az MSZP frissen szentesített választási programjában. Jó, rendben! De konkrétan kinek kell menetelnie, illetve ki menetelhet? Én a demokrácia hívének vallom magam, együtt sok ezer munkáspárti társammal. Új alkotmányt akarunk, például azt, hogy ellenőrizhessük a képviselőket és vissza is hívhassuk őket, ha rosszul viselkednek. Ez demokrácia? Szerintem igen! Hozzá akarunk jutni minden információhoz. Ez demokrácia? Szerintem igen, sőt ez az alapja. Az első munkahely és az első lakás biztosítását akarjuk. Ez demokrácia? Szerintem igen, sőt kis jóakarattal a kapitalizmusban is megvalósítható. Rendet akarunk, húsz éve küzdünk a szélsőjobboldal, a fasizmus ellen? Ez demokrácia? Szerintem igen! A szocialisták programja mégsem rólunk szól.
[tovább a teljes cikkre]

 

 

Munkáspárt

Orosházán a városi könyvtár adott helyet a munkáspárti könyvbemutatónak. Eljöttek sokan a párt tagjai közül, de volt, aki elhívta családorvosát, az ismerős pedagógusokat a helyi gimnáziumból vagy éppenséggel az egykori vagy mai kollegákat. Németh József, a Központi Bizottság tagja, Kiss János területi elnök sokat tettek a rendezvény sikeréért. A megye más városaiban is meg lehet ez csinálni, összegezte tapasztalatait Thürmer Gyula, a bemutatót követő vacsorán, ahol jelen volt Gál Ferenc megyei elnök is és Karacs Lajosné, a párt alelnöke is.

[tovább a teljes cikkre] 

 

 

Interjú

-Ha kereszténynek lenni annyi, mint Krisztus-követés, akkor nem maradhat ki az a tény, hogy Krisztus értünk emberré lett. Mindenkinek meg akarja mutatni a szeretetét. Ezt leginkább azok érzik, akik mások segítségére szorulnak, azok az emberek értékelik, akik bajban vannak, hiányt szenvednek. Krisztus nem véletlenül küld el bennünket ezekhez a szegényekhez, és mondja, hogy „amit egynek tesztek, azt nekem teszitek”. Arra biztatja az embert, hogy a szegényekben és a kicsinyekben fedezzék fel Istent. Az ember minden élőlény fölé emelkedik, mert értelme és szabad akarata van, az ember Isten rokona a mi hitünk szerint.

[tovább a teljes cikkre]

 

 

Vélemény

MEGHALT A KÖZTÁRSASÁG,
ÉLJEN A KIRÁLYSÁG?

Döbbenetes sorokat olvastam a Népszabadságban (Gerő András, Pánczél Hegedűs János), amikor is a szerzők azt igyekeztek bizonyítani, hogy nálunk „a köztársaság egyszerűen nem működik, a sokadik nekifutásra sem igazolta történelmi létjogosultságát”. Ám a királyság intézménye „olyan keretet biztosít a politikai nemzet számára, amelyben a Kárpát-medencében mindig is élni akartunk és élni tudtunk”. Végső következtetésük: vissza kell állítani a királyságot.

[tovább a teljes cikkre]


EGYSZER VOLT...

Igen, ma sok fényesség van, sok pláza meg kocsi és celeb. Gazdagság. Nem Trabant és kiskert. Nem szegényes nyárikonyha. Ki akar ilyet? Akinek se fedél, se kenyér nem jut. Na most akkor mi van? Kinek-kinek!

[tovább a teljes cikkre]

 
 

Munkáspárt

[tovább a teljes cikkre] 

 
 

Mozgalom


Vannak színészek, akik eggyé válnak szerepükkel. Vjacseszlav Tyihonov ilyen volt. Nemzedékeknek ő volt a Szovjetunió, s ő volt Oroszország. Odahaza és külföldön is. Akár Stirlitzként játszott A tavasz 17 pillanatában, akár Andrej Bolkonszkij volt a Háború és Békéből.

[tovább a teljes cikkre] 

 
 

Magyarország

MSZP KONGRESSZUS:
VÉGKÉPP KIEGYEZTEK A MOCSOKKAL

Húsz év alatt már három választást megnyertünk – a Magyar Szocialista Párt miniszterelnök-jelöltjének ez volt a legfontosabb a húsz évből. Mesterházy Attila amúgy sok szocialista társához hasonlóan először a Fidesznél kopogtatott a rendszerváltás után, aztán a szocialistákkal jobban megegyezett. Talán nem csak véletlen, hogy a mostani kongresszusuk jelszava is Új kiegyezés volt. Érthetőbben ez új alkut jelent: az emeszpés urak újra megalkudtak a baloldalisággal, a magyarsággal, kiszolgáltattak mindent Gyurcsánynak és üzlettársainak.
[tovább a teljes cikkre]
 

 
 

Történelem

Az én húsz évem
Bokáné Koller Margit • Kovács Miklós

A Szabadság a Munkáspárt 20. születésnapja alkalmából sorozatot indít „Az én húsz évem” címmel. A Munkáspárt története – közös harcunk históriája. Nagygyűlésekről, felvonulásokról és választásokról éppúgy szól, mint a mindennapi munka, a szórólapozás, a kopogtatócédula gyűjtés vagy akár csak egy piaci beszélgetés „apró” pillanatairól. Várjuk mindazon párttagjaink írásait, akik úgy gondolják, hogy a Munkáspárt közös kincsévé tennék az elmúlt húsz év számukra fontos, emlékezetes pillanatait.

Ezúttal Kovács Miklós és Bokáné Koller Margit emlékeit idézzük fel.

[tovább a teljes cikkre]

 

 

Aktuális

Mi volt Kádár János végrendelete?

Erre a kérdésre is választ kap, ha elolvassa Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnökének könyvét. „Az elsikkasztott ország” első kiadása hat hét alatt elfogyott a kiadónál, Karácsonyra polcokon a második kiadása.

[tovább a teljes cikkre]