Cikkek
 

IV. (XX.) ÉVFOLYAM 39. SZÁM - 2009. október 22.

MI A BAL SZEMÜNKKEL NÉZÜNK A VILÁGRA. ÍGY SOK MINDENT ÉSZREVESZÜNK, AMIT CSAK A JOBB SZEMÜNKKEL NEM LÁTNÁNK. MÁSKÉNT IS LÁTJUK A VILÁGOT, MONDJUK ÚGY, BALSZEMMEL. EZUTÁN MINDEN SZÁMUNKBAN ELMONDJUK, MIKÉNT IS LÁTJUK AZ ÉPPEN ESEDÉKES ESEMÉNYEKET A SAJÁT POLITIKAI ÉRTÉKÍTÉLETÜNK ALAPJÁN, BALSZEMMEL.
Balszemmel

Vannak pillanatok, amikor az emberiség nyugodtan szembe köphetné magát. A mostani is ilyen. Hogy a fenébe lehet az amerikai elnököt békedíjjal kitüntetni? Szándékosan mondom a funkcióját és nem a nevét, mert végtére is mindegy, hogy miként hívják az USA elnökét, ha az USA elnökéről van szó. Hogy jön ide a béke?   
[tovább a teljes cikkre]

 

Interjú

– Mindig kommunista voltam, soha nem változtattam a nézetem. A rendszerváltás előtt az MSZMP-ben dolgoztam, és ifjabb koromban természetesen a KISZ-ben. Az 1989-es esztendőben munkahelyemen az MSZMP egyik alapszervezetének a titkári teendőit láttam el. Tavasszal már érződött, hogy lesznek változások, de nem volt világos, hogy pontosan milyenek. Előtte is lehetett látni, hogy a dolgok nem úgy mennek, ahogy kívánatos lenne. Az agitációs-propaganda munka még folyt, de csak látszólag, tele volt bizonytalansággal.

  [tovább a teljes cikkre]

 

 

Magyarország

„Még kér a nép!” – ez volt olvasható október 17-én a Munkáspárt transzparensén. A Debrecen belvárosában vörös és nemzeti zászlókkal demonstráló munkáspárti és frontos aktivisták szerint a szegénység családokat, közösségeket pusztít el. Bizonytalanságot, politikai békétlenséget és konfliktusokat szít. Hangsúlyozták, hogy világszerte 800 millió ember éhezik és krónikusan alultáplált.

[tovább a teljes cikkre] 

 

 

Mozgalom

A többség csalódott 

Az 1989-ben már a nagykorú lakosság háromnegyede elégedetlen a rendszerváltás eredményével; 26 százalék kifejezetten csalódott. Ezzel szemben csupán hat százalék állította, hogy elvárásai nagyjából teljesültek, és kevesebb, mint egyszázaléknyi (a mintába került lakosok közül mindössze egyetlen egy) válaszadó állította, hogy az elvárásait felülmúlta a valóság.

  [tovább a teljes cikkre]

 
 

Vélemény

Már Orbán Viktor is belebukott az „Egy a tábor – egy a zászló” elv alapján nyugvó jobboldali politikai család egyesítésébe. Fő törekvése egy olyan jobboldali néppárt létrehozása volt, amely magában foglalja és lefedi a teljes magyar jobboldalt, a radikális, fasiszta irányzattól kezdve a nemzeti-konzervatív felfogáson át egészen a liberális jobboldali vonulatig. A kísérlet kudarcba fulladt. Ugyan sikerült a Fidesznek néppárttá fejlődnie, de nem tudta teljesen maga alá gyűrni a jobboldalt – az MDF, majd a MIÉP, később pedig a Jobbik a jobboldal egy-egy önálló formációja, saját arculattal, saját politikai kultúrával.

[tovább a teljes cikkre]

 
 

Történelem

Az én húsz évem – SIPŐCZ SÁNDOR

A Szabadság a Munkáspárt 20. születésnapja alkalmából sorozatot indít „Az én húsz évem” címmel. A Munkáspárt története – közös harcunk históriája. Nagygyűlésekről, felvonulásokról és választásokról éppúgy szól, mint a mindennapi munka, a szórólapozás, a kopogtatócédula gyűjtés vagy akár csak egy piaci beszélgetés „apró” pillanatairól. Várjuk mindazon párttagjaink írásait, akik úgy gondolják, hogy a Munkáspárt közös kincsévé tennék az elmúlt húsz év számukra fontos, emlékezetes pillanatait. Ezúttal Sipőcz Sándor emlékeit idézzük fel.

[tovább a teljes cikkre]

 

 

Aktuális

Gondolkodó Ember
Filmklub

Szovjet filmévad: 2009/2010

2009. október 24., szombat – 17:00

Emberi sors

 

(fekete-fehér szovjet filmdráma, 1959-es Moszkvai Filmfesztivál nagydíjával kitüntetett alkotás)

Minden filmkedvelőnek ajánljuk figyelmébe ezt a filmritkaságot, mely a II. Világháború borzalmain keresztül mutatja be egy kisember határtalan szenvedéseit, de egyben élni akarását, jóságba vetett hitét is. A film előtt rövid bevezető előadás, utána kötetlen beszélgetés! Zsíroskenyér-hagymával! Hozd el barátaidat is!

 

A RENDEZVÉNYEN A RÉSZVÉTEL INGYENES!

 

HELYSZÍN: 1104 Budapest, Kada u. 120.

(Megközelíthető Kőbánya-Kispesttől a 85-ös és a 85E jelzésű autóbuszokkal, vagy a Sárkány Centertől a 95-ös busszal, a Mádi utcai megállónál kell leszállni. A CBA és a Patika épülettömbjében, az ezek mögötti Munkáspárti helységben.)

 

[tovább a teljes cikkre]