Cikkek
 

V. (XXI.) ÉVFOLYAM 13. SZÁM - 2010. április 1.

MI A BAL SZEMÜNKKEL NÉZÜNK A VILÁGRA. ÍGY SOK MINDENT ÉSZREVESZÜNK, AMIT CSAK A JOBB SZEMÜNKKEL NEM LÁTNÁNK. MÁSKÉNT IS LÁTJUK A VILÁGOT, MONDJUK ÚGY, BALSZEMMEL. EZUTÁN MINDEN SZÁMUNKBAN ELMONDJUK, MIKÉNT IS LÁTJUK AZ ÉPPEN ESEDÉKES ESEMÉNYEKET A SAJÁT POLITIKAI ÉRTÉKÍTÉLETÜNK ALAPJÁN, BALSZEMMEL.
Balszemmel

Mondjuk azt, hogy húsz év alatt a magyar kapitalizmus gyökeret vert, hogy a tőkés média elbutította az embereket, hogy elbocsátások ide, kilakoltatások oda, a magyar munkás még nem égette meg magát eléggé a kapitalizmus tüzében? Mondjuk, mert ez is az igazság része.

[tovább a teljes cikkre]

 
 

Interjú

Beléptem a KISZ-be, ifjúgárda járási parancsnok voltam, aktívan részt vettem a szakszervezeti munkában. Ezzel is jellemezhetném a munkásmozgalmi tevékenységem. Természetesen dolgoztam a kommunista pártban is. Tíz esztendeig munkásőr voltam, míg le nem szereltek bennünket… 
 

[tovább a teljes cikkre]

 
 

Munkáspárt

NÓGRÁDBAN JÓ EREDMÉNYT AKARNAK

Salgótarján főterén már ismerik a Munkáspártot. Gyakran megfordultak itt az elmúlt időkben. Szórólapoztak, könyvet árultak, ünnepségeket szerveztek. A múlt héten ugyancsak itt került sor a párt választási gyűlésére.  

[tovább a teljes cikkre]

 

A MUNKÁSPÁRT JELÖLTJEI

[tovább a teljes cikkre]

 
 

Magyarország

MDF: SE NEM MAGYAR,
SE NEM DEMOKRATA

Aki az MDF-re szavaz, az a tökéletes profizmusra fejlesztett politikai prostitúcióra voksol.
    Aki őket választja, a szakértői magasságokra fejlesztett tolvajlás mellé húzza be az ikszet.

 

[tovább a teljes cikkre]

 

LMP: ÁLBALOLDALI, ÁLZÖLD,
AMERIKAI SEGÉDERŐ

A pártot ugyanazon elvek alapján hozták létre, mint 1989-ben az SZDSZ-t. Látványos, fiatalos kampány. Látszólag civil témák, mint például a környezetvédelem. Ismeretlen, mindennapi figurák a vezetésben.

 

[tovább a teljes cikkre]

 

 

Mozgalom

A KAPITALIZMUSTÓL KELL MEGSZABADULNI!

A nők és a kapitalizmus viszonyáról rendezett nemzetközi szemináriumot a múlt héten, Brüsszelben a Görög Kommunista Párt. 24 országból 27 kommunista és munkáspárt küldte el képviselőjét, ami a szorosan vett napirend megvitatása mellett lehetőséget adott szélesebb véleménycserére is.

[tovább a teljes cikkre]

ELVHŰSÉG, KITARTÓ MUNKA,
INTERNACIONALIZMUS

Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke Brüsszelben megbeszélést folytatott Aleka Papariga asszonnyal, a Görög KP főtitkárával. Megállapodtak, hogy a két párt a jövőben is szorosan együttműködik a nemzetközi baloldali mozgalmakat érintő kérdésekben, megőrzik a kommunista mozgalom alapvető értékét, a proletárinternacionalizmust.

[tovább a teljes cikkre]

 

 

Vélemény

MARIHUÁNA? PORNÓ? BOTRÁNY?

A JOBBIKNAK BELEFÉR

A Jobbik így definiálja magát: "Pártunk keresztény, értékelvű mozgalom, vagyis minden szavához, tettéhez, működése minden eleméhez az isteni törvényekbe és az egyetemes emberi értékekbe vetett hit szolgál forrásul..."

Egy baj van: az elmúlt napokban, hetekben elfelejtették definiálni, mi is az érték, mi is fér bele a keresztényi létbe.
Vagy mégis? A megjelent hírek alapján igencsak kétesek azok az értékek, s igen sok minden belefér…

[tovább a teljes cikkre]

NEM VÁLASZTÁS, CSAK TÉRFÉLCSERE

Azt képzelik, hogy nemcsak joguk, de kötelességük mindent elvenni és semmit sem adni, hiszen a “siker” számukra minden aljasságra instant felmentéssel szolgál. Tökmindegy, hogy melyik oldalra szavaznak, vagy melyik oldalon ülnek a patkóban. Mindegy, milyen színű a gyümölcs, ha rohadt és bűzlik.
Ugyanolyan hitvány gazemberek ülnek mindkét oldalon, és nem hiszem, hogy azzal bármin is lehetne változtatni, hogy helyet cserélnek.

[tovább a teljes cikkre]

 

 

Aktuális

A kapitalizmus a felelős!

„Nincs kapitalizmus – nincs válság!” Ez volt a fő jelszava az orosz kommunisták múlt hétvégi több ezres moszkvai tüntetésének.
A szónokok ostorozták a kormányt, amiért az a bankok anyagi támogatásával próbál úrrá lenni a válságon ahelyett, hogy inkább az üzemek, a gyárak, a mezőgazdaság és az iskolák támogatására fordítaná a pénzt.

 

[tovább a teljes cikkre]