III. (XIX.) ÉVFOLYAM 35. SZÁM - 2008. szeptember
04.
MI A BAL SZEMÜNKKEL NÉZÜNK A VILÁGRA. ÍGY SOK MINDENT ÉSZREVESZÜNK, AMIT CSAK A JOBB SZEMÜNKKEL NEM LÁTNÁNK. MÁSKÉNT IS LÁTJUK A VILÁGOT, MONDJUK ÚGY, BALSZEMMEL. EZUTÁN MINDEN SZÁMUNKBAN ELMONDJUK, MIKÉNT IS LÁTJUK AZ ÉPPEN ESEDÉKES ESEMÉNYEKET A SAJÁT POLITIKAI ÉRTÉKÍTÉLETÜNK ALAPJÁN, BALSZEMMEL. | Balszemmel |
Nem
mentem el
a nemzeti
csúcsra.
Igaz, nem
is hívtak
meg. A Munkáspárt
csak ünneprontó
lett volna.
Ott már
mindenki
mindenkit
ismer, már
mindenki
volt kormányon,
és
mindenki
volt ellenzékben
is. A magyar
kapitalizmushoz
mindenki
hozzátette
a magáét,
az MSZP
is, a Fidesz
is, az MDF
is, az SZDSZ
is. Ott
ülnek
minden nap
a parlamentben,
nézik,
hallgatják
egymást,
a szövegelés
nem egymásnak
szól,
hanem a
televíziónézőknek.
[tovább a teljes cikkre] | |
| Interjú |
–
Soha nem
volt kétséges
számomra,
hogy milyen
politikai
párt
alapértékeit
tartsam
magaménak.
Alighanem
sokan gondolkodtak
s gondolkodnak
így
rajtam kívül.
Akik a II.
világháború
előtt vagy
alatt születtek,
s megjárták
a szegénység
elnyomorító
bugyrait,
vagy minden
egyéb
hátrányt
el kellett
viselniük,
melyben
a hozzám
hasonló
sorsú
elesetteknek
része
volt, hamar
felismerték,
hogy olyan
pártban
van a helyük,
mely a korábbi
pária-sorsúakat
az öntudatos
emberek
színvonalára
emelte.
[tovább a teljes cikkre]
| |
| Munkáspárt |
A
komáromi
piacon igazi
politikai
vita alakult
ki a múlt
pénteken.
Helyi szocialista
érzelmű
emberek
igyekeztek
a Munkáspárt
elnökét
meggyőzni,
hogy igenis
minden,
amit a Gyurcsány-kormány
csinál,
az jó,
és
csak a „Fidesz
kötekedése”
miatt nem
lehet előrelépni.
Maguk jól
élnek?
– kérdezett
vissza Thürmer
Gyula.
[tovább a teljes cikkre]
| |
|
Munkáspárt - Csepel |
Hol
is kezdődhetett volna a
Munkáspárt
elnökének programja,
ha nem a piacon? A csepeli
piacon régi ismerősként
köszöntötték
Thürmer Gyulát.
Ilyen adók mellett
nem lehet megélni
– panaszkodtak mindjárt
a kereskedők. Beengedték
a kínaiakat is, a
multikat is, ez ellen már
nem tud a magyar vállalkozó
harcolni – folytatódtak
a panaszok.
[tovább a teljes cikkre]
|
|
| Válság |
Mit
jelent
a
válság?
Híradóban
mutogatott
zuhanó
tőzsdei
árfolyamokat,
ideges
brókereket,
érthetetlen
pénzügyi
dumát?
Kit
érdekel
mindez,
a
mi
ügyünk
ez
egyáltalán?
Az
már
talán
feltűnt,
hogy
egy
ideje
sokkal
többet
fizetünk
az
élelmiszerekért.
Csak
január
óta
15-23
százalék
az
emelkedés.
Rendszeresen,
legalább
háromhavonta
megugrik
a
gáz-
és
áramszámla
is.
Ez
volt
az
első
lépés,
bő
éve
észlelhetjük
Magyarországon.
[tovább a teljes cikkre]
A
húsz
éve
hatalmon
lévők
összeültek,
hogy számunkra
megmutassák,
mily’ nagyon
szívükön
viselik
a nemzet
sorsát.
Egymás
felé
pedig jól
értelmezhető
üzeneteket
küldöztek:
én
tudom, hogy
te mit loptál,
te is tudod,
hogy én
mit loptam:
innentől
kevésből
lehet „risztelni”,
de bizony
abból
muszáj.
[tovább a teljes cikkre]
Puszillak
Ferikém!
Gyurcsány
Ferenc
és
Nicolas
Sarkozy
Brüsszelben
[tovább a teljes cikkre]
|
|
| Évforduló |
Ronald
Reagan amerikai
elnök
1982 nyarán
meghirdeti
a demokratizálási
programot,
azaz a végső
leszámolás
kezdetét
az európai
szocialista
országokkal.
A Fidesz-nemzedék
ekkoriban
fejezi be
a középiskolát,
még
nem tudják,
hogy az
egyik főszerep
az övék
lesz. A
Fidesz egyszerre
lesz a rendszerváltás
rohamcsapata
és
tartaléka.
Mindkettőt
eljátsszák.
1988-89-ben
radikális,
markánsan
antikommunista
támadásaikkal
korlátokat,
szellemi
határokat
bontanak
el, meghonosítanak
egy új
politikai
stílust.
[tovább a teljes cikkre]
| |
| Aktuális |
A
Baloldali
Front
–
Kommunista
Ifjúsági
Szövetség
idén
a
Szolnoki
Tiszaligeten
tartotta
táborát.
A
fiatalokat
a
hétvégén
meglátogatta
a
Munkáspárt
elnöke
is.
Következő
számunkban
részletesebben
is
beszámolunk
a
tábor
eseményeiről.
[tovább a teljes cikkre]
|
|
|