Cikkek
 

III. (XIX.) ÉVFOLYAM 48. SZÁM - 2008. december 4.

MI A BAL SZEMÜNKKEL NÉZÜNK A VILÁGRA. ÍGY SOK MINDENT ÉSZREVESZÜNK, AMIT CSAK A JOBB SZEMÜNKKEL NEM LÁTNÁNK. MÁSKÉNT IS LÁTJUK A VILÁGOT, MONDJUK ÚGY, BALSZEMMEL. EZUTÁN MINDEN SZÁMUNKBAN ELMONDJUK, MIKÉNT IS LÁTJUK AZ ÉPPEN ESEDÉKES ESEMÉNYEKET A SAJÁT POLITIKAI ÉRTÉKÍTÉLETÜNK ALAPJÁN, BALSZEMMEL.
Balszemmel

A pénz nem ám mindenkinek jár, csak önmaguknak, hiszen ők már bent vannak. S, ha már bent vannak, ahogy mondani szokás, élnek a polgári demokrácia lehetőségeivel.
  És éltek is. Az MSZP 723 millióért 44 ingatlant vett. Az MDF, amely köztudottan külsős kormánypárt, 450 millióért 21 pártházat vásárolt. A derék liberális gyerekek nem sajnálták az állam pénzét, picinyke pártjuk mindjárt 327 milliót költött el 17 objektumra. A Fideszt sem kell félteni, ők 205 milliót használtak fel 22 ingatlanra. Ez sem kevés, de egy árnyalattal kevesebb, mint a kormánypártoké és szövetségeseiké.

[
tovább a teljes cikkre]

 
Interjú

– 1956 őszén 11 éves múltam, éppen az Ifjú Gárdát olvastam. Anyukám akkor jött haza a péktől és elmondta, hogy Pesten zavargás van. Ölik a kommunistákat és az ávósokat. Ekkor vette észre kezemben a könyvet. „Jaj lányom! Te meg mit olvasol? Vörös csillag van a könyv borítóján! Valaki meglátja, és még baj lesz belőle...” Ennek a félelemnek mély gyökerei voltak. Anyai nagyapám 1918-19-ben csatlakozott a szocdemekhez, aztán a Tanácsköztársaság után az ő múltjával nem akadt állása. Batáron állandó csendőri felügyelet alatt volt. A II. Világháborúban menekültünk Újvidékre.

  [tovább a teljes cikkre]

 
 
Munkáspárt

Kozák András és Fogarasi Zsuzsanna a kortársak benyomásaival, érzéseivel gazdagították az ünnepi perceket.
  Juhász Gyula és Móricz Zsigmond megható sorai hatására könnyben úsztak a tekintetek. Az emberek most is „higgadtan, kissé befelé égő szemmel néztek”.
  „A magyar a népek békés szövetségét akarja.” Ma is. Ugyanazokért a célokért harcolunk majdnem ugyanolyan mostoha körülmények között.

[
tovább a teljes cikkre]

 

 

Munkáspárt

Pasku Károly számára fontos volt ez a nap. A mátészalkai választókerület KB-képviselőjeként először kellett egy önálló elnöki látogatást megszerveznie. A közelmúltban a Központi Bizottság tagjává is választották, így a felelősség is nagyobb volt. Természetesen segítségére volt Tóth András, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnök, és Horváth Endre, illetve Szöllősiné Fitos Éva, akik korábban töltötték be ezt a tisztséget. Mátészalkán a Munkáspártnak nincs szervezete, így „kívülről” kellett szervezni, de elmondhatjuk, hogy sikerült.

   [tovább a teljes cikkre] 

 

 

Tények

Húsz esztendeje, 1988-89-ben ment végbe az, amit kegyesen rendszerváltásnak szoktak nevezni. Sokan hitték, hogy ez az új világ jobb lesz, jobban fogunk élni, csupa becsületes ember fog bennünket vezetni. Sokan hitték, hogy minden marad a régiben, visszük magunkkal azt, ami jó volt a szocializmusban, és hozzátesszük azt, ami jó a kapitalizmusban. Nem ez történt! Gondold végig, mit veszítettél és mit nyertél! Gondold végig, hogy megérte-e! Ezt akartad?

[tovább a teljes cikkre] 

 

 

Történelem

A Kádár-korszakban, azaz 1956 novembere és 1988 májusa között nem beszéltek Nagy Imréről. Keveset lehetett tudni róla, bár az a kevés korrekt volt. Közismert volt, hogy 1953 nyarától ő Magyarország miniszterelnöke. A 80-as években Hegedűs András „A hatalom igézetében” című könyvéből már meg lehetett tudni, hogy Sztálin halála után, szovjet nyomásra kapta a funkcióját. Ismert volt az is, hogy 1956-ban újra ő a miniszterelnök, és ő az, aki az 1956-os események során fokozatosan elfogadta a felkelők követeléseit, állást foglalt a többpártrendszer bevezetése mellett.

[tovább a teljes cikkre

 

 

Aktuális

Harminc szakszervezet képviselői – köztük a katonák, rendőrök, tűzoltók, börtönőrök, tanárok, orvosok, egészségügyi, közművelődési és a szociális ágazatban dolgozók – csatlakoztak a hétvégi demonstrációhoz, amelyen a kormány megszorító intézkedései ellen tüntettek.
  Az elszántságot jelezte, hogy az esős, havas idő ellenére 25 ezres tömeg vonult a Kossuth térre, hogy a kormánynak szóló petíciót nyújtsanak át.

[tovább a teljes cikkre