A pénz nem ám mindenkinek jár, csak önmaguknak, hiszen ők már bent vannak. S, ha már bent vannak, ahogy mondani szokás, élnek a polgári demokrácia lehetőségeivel.
  És éltek is. Az MSZP 723 millióért 44 ingatlant vett. Az MDF, amely köztudottan külsős kormánypárt, 450 millióért 21 pártházat vásárolt. A derék liberális gyerekek nem sajnálták az állam pénzét, picinyke pártjuk mindjárt 327 milliót költött el 17 objektumra. A Fideszt sem kell félteni, ők 205 milliót használtak fel 22 ingatlanra. Ez sem kevés, de egy árnyalattal kevesebb, mint a kormánypártoké és szövetségeseiké.
[tovább a teljes cikkre]

– 1956 őszén 11 éves múltam, éppen az Ifjú Gárdát olvastam. Anyukám akkor jött haza a péktől és elmondta, hogy Pesten zavargás van. Ölik a kommunistákat és az ávósokat. Ekkor vette észre kezemben a könyvet. „Jaj lányom! Te meg mit olvasol? Vörös csillag van a könyv borítóján! Valaki meglátja, és még baj lesz belőle...” Ennek a félelemnek mély gyökerei voltak. Anyai nagyapám 1918-19-ben csatlakozott a szocdemekhez, aztán a Tanácsköztársaság után az ő múltjával nem akadt állása. Batáron állandó csendőri felügyelet alatt volt. A II. Világháborúban menekültünk Újvidékre.

  [tovább a teljes cikkre]

Kozák András és Fogarasi Zsuzsanna a kortársak benyomásaival, érzéseivel gazdagították az ünnepi perceket.
  Juhász Gyula és Móricz Zsigmond megható sorai hatására könnyben úsztak a tekintetek. Az emberek most is „higgadtan, kissé befelé égő szemmel néztek”.
  „A magyar a népek békés szövetségét akarja.” Ma is. Ugyanazokért a célokért harcolunk majdnem ugyanolyan mostoha körülmények között.
[tovább a teljes cikkre]

Pasku Károly számára fontos volt ez a nap. A mátészalkai választókerület KB-képviselőjeként először kellett egy önálló elnöki látogatást megszerveznie. A közelmúltban a Központi Bizottság tagjává is választották, így a felelősség is nagyobb volt. Természetesen segítségére volt Tóth András, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnök, és Horváth Endre, illetve Szöllősiné Fitos Éva, akik korábban töltötték be ezt a tisztséget. Mátészalkán a Munkáspártnak nincs szervezete, így „kívülről” kellett szervezni, de elmondhatjuk, hogy sikerült.

   [tovább a teljes cikkre] 

[tovább a teljes cikkre] 

A Kádár-korszakban, azaz 1956 novembere és 1988 májusa között nem beszéltek Nagy Imréről. Keveset lehetett tudni róla, bár az a kevés korrekt volt. Közismert volt, hogy 1953 nyarától ő Magyarország miniszterelnöke. A 80-as években Hegedűs András „A hatalom igézetében” című könyvéből már meg lehetett tudni, hogy Sztálin halála után, szovjet nyomásra kapta a funkcióját. Ismert volt az is, hogy 1956-ban újra ő a miniszterelnök, és ő az, aki az 1956-os események során fokozatosan elfogadta a felkelők követeléseit, állást foglalt a többpártrendszer bevezetése mellett.

[tovább a teljes cikkre] 

Harminc szakszervezet képviselői – köztük a katonák, rendőrök, tűzoltók, börtönőrök, tanárok, orvosok, egészségügyi, közművelődési és a szociális ágazatban dolgozók – csatlakoztak a hétvégi demonstrációhoz, amelyen a kormány megszorító intézkedései ellen tüntettek.
  Az elszántságot jelezte, hogy az esős, havas idő ellenére 25 ezres tömeg vonult a Kossuth térre, hogy a kormánynak szóló petíciót nyújtsanak át.
[tovább a teljes cikkre]