Cikkek
 

III. (XIX.) ÉVFOLYAM 49. SZÁM - 2008. december 11.

MI A BAL SZEMÜNKKEL NÉZÜNK A VILÁGRA. ÍGY SOK MINDENT ÉSZREVESZÜNK, AMIT CSAK A JOBB SZEMÜNKKEL NEM LÁTNÁNK. MÁSKÉNT IS LÁTJUK A VILÁGOT, MONDJUK ÚGY, BALSZEMMEL. EZUTÁN MINDEN SZÁMUNKBAN ELMONDJUK, MIKÉNT IS LÁTJUK AZ ÉPPEN ESEDÉKES ESEMÉNYEKET A SAJÁT POLITIKAI ÉRTÉKÍTÉLETÜNK ALAPJÁN, BALSZEMMEL.
Balszemmel

Még hogy sok az autó! Mihez képest? Londonban talán nem sok az autó? Igaz, ott a főpolgármester szellemesnek szánt replikák helyett cselekszik. Fejleszti a metrót, a buszt, elfogadható áron tartja a taxi-viteldíjat. Az eredmény nem marad el. Még a finnyás középosztály is inkább felül a buszra, vagy esetleg taxival megy, de nem viszi be a kocsiját a belvárosba. Nemcsak azért, mert ebben az esetben magas adót kell fizetnie.
[
tovább a teljes cikkre]

 
Interjú

– A Munkáspárttal először az 1994-es választásokon ismerkedtem meg. Igaz, akkor még csak kilenc éves voltam, de élénken figyeltem a választási műsorokat. Volt egy kampányfilm, ami nagyon megfogott, és a nyilatkozó vezető is, aki azt mondta (erre mindig emlékezni fogok): „Én nem tudom elképzelni, hogy ne jusson be egy munkás vagy parasztember se a Parlamentbe”. Nagyon szurkoltam neki. Thürmer Gyula volt.

  [tovább a teljes cikkre]

 
 
Ferencváros

Nem sok ember akad Ferencvárosban, aki nyíltan, emberek előtt be mert olvasni a polgármesternek. Paulik Péter ilyen ember. Nála nem számít a polgármesteri hatalom tekintélye, nála az ügy, a jó ügy számít.
[
tovább a teljes cikkre]

 

 

Munkáspárt

„Elnöki csúcs lesz csütörtökön, Szolnokon. Persze csak képletesen. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Orbán Vik­tor, a Fidesz elnöke és Thürmer Gyula, a Munkáspárt vezetője is megfordul a megyeszékhelyen. A három politikus programja szerint azonban csak véletlenül futhat össze” – adta hírül a Megyei Hírek Szolnokon a múlt héten. „Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke ma reggel nyolc órakor a szolnoki piacon kezdett, ahol helybéliekkel találkozott, és az őstermelők panaszait hallgatta meg arról, milyen terhek nehezednek rájuk, amikor saját, jó minőségű magyar árujukkal a multinacionális kereskedőláncok uralta piacon kell megküzdeniük.

   [tovább a teljes cikkre] 

 

 

Külföld

Megtapasztalták az illegalitást, küzdöttek a Salazar-rendszer ellen, amelyet a polgári média ugyanúgy igyekszik ma kimosdatni fasiszta lényegéből, mint ahogyan teszik a hazaiak a Horthy-rendszerrel. A Portugál Kommunista Párt aktív részese volt az 1975. áprilisi forradalomnak, és azóta is a munkás, a dolgozó mellett vannak. „Áprilisért, a szocializmusért, egy erősebb Portugál Kommunista Pártért!”

[tovább a teljes cikkre] 

 

 

Történelem

A szocializmus négy évtizede alatt felnő a magyar újságírók új nemzedéke. Ekkoriban már nem aktívak olyan ismert újságírók, mint Pálfy József, a Magyarország egykori főszerkesztője, Darvasi István, a Magyar Hírlap első embere. A Népszabadság élére a 42 éves Eötvös Pál újságíró kerül. 1989 októberében ő veteti majd le a „Világ proletárjai, egyesüljetek” jelszót a lap tetejéről, és jelenti be, hogy a lap már nem az MSZMP központi lapja.

[tovább a teljes cikkre

 

 

Aktuális

KIK VAGYUNK?

KIK  NEM VAGYUNK?

[tovább a teljes cikkre