Cikkek
 

V. (XXI.) ÉVFOLYAM 32. SZÁM - 2010. augusztus 19.

MI A BAL SZEMÜNKKEL NÉZÜNK A VILÁGRA. ÍGY SOK MINDENT ÉSZREVESZÜNK, AMIT CSAK A JOBB SZEMÜNKKEL NEM LÁTNÁNK. MÁSKÉNT IS LÁTJUK A VILÁGOT, MONDJUK ÚGY, BALSZEMMEL. EZUTÁN MINDEN SZÁMUNKBAN ELMONDJUK, MIKÉNT IS LÁTJUK AZ ÉPPEN ESEDÉKES ESEMÉNYEKET A SAJÁT POLITIKAI ÉRTÉKÍTÉLETÜNK ALAPJÁN, BALSZEMMEL.
Balszemmel

Adjuk a kopogtatócédulát az LMP-nek, különben a valódi választás elmarad! – olvashatjuk a Lehet Más a Politika párt választási felhívásában. Az LMP, mint közismert, az áprilisi választások előtt szerveződött meg, döbbenetes gyorsasággal. Soha nem mondták, hogy ők majd az egyszerű emberek, vagy a dolgozó tömegek érdekeit fogják képviselni.

[tovább a teljes cikkre]

 
 

Interjú

Hosszú út vezetett idáig. A legjobb barátom „bevallotta” nekem, hogy baloldali. Sokat beszélgettem vele erről. Főleg az ideológiai kérdések érdekelnek.

[tovább a teljes cikkre]

 

 

Munkáspárt

Sokan vártuk már a pártvezetés önkormányzati választásra való felhívását.

Tudtuk, ez egy olyan év, melyet egy lendületből kell végigcsinálni. A budapesti 7. régió leányai szorgosan sertepertéltek és láss csodát, van is miről beszámolni.

[tovább a teljes cikkre]

Az önkormányzati választásokra a kopogtatócédulákat a napokban hordták ki.

Nincs mit szépíteni: ezt a választást sem mi fogjuk megnyerni.

Nem csak azért, mert kevés helyen tudunk jelöltet állítani, s nem is csak azért, mert a választási törvény a nagy pártok győzelmét hivatott segíteni. Ez utóbbival egyébként sem ildomos takaróznunk! Mondhatnánk úgy is: a kifogások keresésének ideje lejárt

[tovább a teljes cikkre]

 

 

Vélemény

A magyar történészek – függetlenül ideológia-politikai hovatartozásuktól – méltán tekintik I. Istvánt egyik legnagyobb királyunknak. Folytatva apja, Géza fejedelem művét, megalapította és megszilárdította a feudális államot, amellyel biztosította fennmaradásunkat. A keletről nomadizáló sokszínű népet vaskézzel egyesítette.

[tovább a teljes cikkre]

 

„A szenet és a vasércet hordó gyerekek és fiatalok általában arról panaszkodnak, hogy igen fáradtak. Ilyen általános és teljes kimerültség még azokban az ipari vállalatokban sem észlelhetők, amelyekben a legkíméletlenebbül hajszolják a munkásokat. Igen gyakran előfordul, hogy a gyerekek, mihelyt hazaérnek, a tűzhely előtt leroskadnak a kőpadlóra, és nyomban elalszanak, anélkül, hogy egy falatot is ettek volna.

[tovább a teljes cikkre]

 

 

Külföld

A Venezuelai Egyesült Szocialista Párt (PSUV) és a Venezuelai Kommunista Párt választási szövetségben indul a szeptember 26-i választásokon. Mint ismeretes, a Venezuelai KP 2008-ban nem csatlakozott az akkor létrejövő párthoz, a PSUV-hez, de a forradalom alapvető kérdéseiben támogatja a PSUV-t és jelenleg is részt vesz a kormányzásban.

[tovább a teljes cikkre]

Egy napokban megjelent hír szerint nyilvános megalázással ért véget az észak-koreai fociválogatott vb-szereplése. A története során másodszor, 1966 óta először világversenyre jutott együttes tagjait a hír szerint négyszáz fiatal sportoló és az ország sportminisztere előtt hat órán át gyalázták a phenjani Népi Kultúra Palotájában, Kim Jong Hun szövetségi kapitányt pedig kényszermunkára ítélték.

[tovább a teljes cikkre]

 

 

Történelem

A magyar fasiszta mozgalom a magyar kapitalizmus terméke. Olyan rohamcsapat, amelyet a tőke akkor vet be, amikor más eszközt nem lát a kommunista erők feltartóztatására. Az 1930-as évek végén a KMP újjászerveződik, befolyása erősödik a szociáldemokrata mozgalomban és a társadalomban is. A tőke ekkor beengedi a nyilasokat a parlamentbe.

[tovább a teljes cikkre]

 

 

Aktuális

CSAK AZÉRT IS,
A VÁLASZTÁSOKON IS
BALOLDAL!

NEM SZAVAZUNK MÁSRA!