Cikkek
 

V. (XXI.) ÉVFOLYAM 36. SZÁM - 2010. szeptember 17.

MI A BAL SZEMÜNKKEL NÉZÜNK A VILÁGRA. ÍGY SOK MINDENT ÉSZREVESZÜNK, AMIT CSAK A JOBB SZEMÜNKKEL NEM LÁTNÁNK. MÁSKÉNT IS LÁTJUK A VILÁGOT, MONDJUK ÚGY, BALSZEMMEL. EZUTÁN MINDEN SZÁMUNKBAN ELMONDJUK, MIKÉNT IS LÁTJUK AZ ÉPPEN ESEDÉKES ESEMÉNYEKET A SAJÁT POLITIKAI ÉRTÉKÍTÉLETÜNK ALAPJÁN, BALSZEMMEL.
Balszemmel

Elnökünk, mármint köztársasági elnökünk kezet csókolt a pápának a múlt heti vatikáni találkozón. Na, ja, minden államfő a maga módján viszonyul a pápához. Napóleonról azt mondják, hogy amikor a pápa a fejére akarta tenni a császári koronát, kivette a kezéből, és saját magát koronázta meg, mondván a francia császár fejére nem teheti más a koronát. Rendben, Napóleonból csak egy volt! Az amerikai elnökök is udvariasan meghajolnak a pápa előtt, de nem hajlongnak, és főleg nem csókolnak kezet. Persze, Amerika is csak egy van! De van azért itt más is.

[tovább a teljes cikkre]

 
 

Interjú

– Ki kell mozdítani a holtpontról a krónikussá váló tömeges munkanélküliséget. A rendszerváltás óta, húsz esztendeje egyfolytában tízezer munkahely hiányzik térségünkben. Első és legfontosabb kitörési pont a hiányzó munkahelyek pótlása.

[tovább a teljes cikkre]

 

 

Munkáspárt

De mondok mást: azzal, hogy az első hétben fizetett aktivisták százait küldték rá a lakosságra, lehetővé tették a kopogtatócédula-biznisz virágzását, szinte lehetetlenné tették a kisebb pártok szereplését. A kopogtató cédulák gyűjtésére eleve kevés idő volt, aki dolgozik, erre a célra nem tud szabadságot kivenni, mert ha kitudódik, mire kell, lehet, hogy holnapra nem is lenne munkahelye.

[tovább a teljes cikkre]

 

 

Magyarország

Elhunyt két, Afganisztánból hazatérni készülő katona a közelmúltban. Posztumusz előléptették, s hősi halottnak nyilvánították őket.

Talán jól van ez így.

[tovább a teljes cikkre]

La Rochefoucauld francia írótól származik az a frappáns mondás, miszerint „csak az ostoba hiszi, hogy annak van igaza, aki egyetért vele”. Még ezt a magatartást is el lehet viselni, de nagyon sokszor fordul elő, hogy „hazugoknak”, esetleg „hazaárulóknak” bélyegzik azokat, akik más nézeteket vallanak.

[tovább a teljes cikkre]

 

 

Történelem

Megszólal Bajcsy-Zsilinszky Endre is. Kossuth Lajos szellemét idézi fel, a nemzet összefogását, a „messze tekintő nemzetiségi politikát”, a „Duna-völgyi népeket összebékíteni kívánó külpolitikát”. Bajcsy-Zsilinszky a 20. század első felének egyik legmarkánsabb személyisége. Ekkor 56 éves, polgárember, sokáig Gömbös Gyula támogatója, gyűlöli a kommunistákat. A háború őt is megváltoztatja. A Független Magyarország című lap főszerkesztője lesz, bekapcsolódik a háborúellenes akciókba. 1944 végén a nemzeti ellenállás egyik vezetője. A nyilasok elfogják, és 1944. december 27-én kivégzik.

[tovább a teljes cikkre]

 

 

Külföld

A Görögország második legnagyobb városában tartott tiltakozás résztvevőinek transzparensein többek között „A válságért a kapitalizmusnak kell megfizetnie!”, valamint „Államosítsák a bankokat!” feliratok szerepeltek.

[tovább a teljes cikkre]

Az MSZP-SZDSZ-kormány kiszolgálta az USA-t. Göncz Kinga egykori külügyminiszter elment minden helyre, ahol becsmérelni lehetett Kubát, és bevállalt mindent, amivel ártani lehet Kubának.

[tovább a teljes cikkre]

 

 

Aktuális

Schmitt úr az elnök

[tovább a teljes cikkre]