Cikkek
 

III. (XIX.) ÉVFOLYAM 35. SZÁM - 2008. szeptember 04.

MI A BAL SZEMÜNKKEL NÉZÜNK A VILÁGRA. ÍGY SOK MINDENT ÉSZREVESZÜNK, AMIT CSAK A JOBB SZEMÜNKKEL NEM LÁTNÁNK. MÁSKÉNT IS LÁTJUK A VILÁGOT, MONDJUK ÚGY, BALSZEMMEL. EZUTÁN MINDEN SZÁMUNKBAN ELMONDJUK, MIKÉNT IS LÁTJUK AZ ÉPPEN ESEDÉKES ESEMÉNYEKET A SAJÁT POLITIKAI ÉRTÉKÍTÉLETÜNK ALAPJÁN, BALSZEMMEL.
Balszemmel

Barátomnak eleinte tetszettek a bankok épületei. Kellenek, gondolta, új színt hoznak a városba. Mostanság már kerüli a bank-negyedeket. Rájött, hogy a sok márványpalota az ő és sorstársai pénzéből épül. Ő pedig nem akar palotákat építeni, főleg másoknak nem, megelégedne már azzal is, ha a pesti lakását ki tudná festetni.
  Barátom eleinte hitt abban, hogy a sok bank majd verseng a kegyeiért.

[
tovább a teljes cikkre]

 
Interjú

A rendszerváltás környékén született és felnőtt fiataloknak egyetlen normális év sem adatott meg. Mit lehet akkor azon csodálkozni, hogy csak üres dolgokon jár az esze: Pálinkás Ferenc szerint ezen lehet és kell is változtatni. Mindig és mindenhol van munka.

  [tovább a teljes cikkre]

 
 
Munkáspárt

Veszprém megyében értik a Munkáspárt tagjai, hogy a Munkáspárt vagy közös erővel ér el sikert, vagy sehogyan sem. Hiába dolgozik nagyon jól néhány megye, ha nem sikerül a választásokon legalább a minimális jelenlétünket biztosítani, azaz ha nem lesz megyei lista, mondjuk Veszprém megyében, az bizony komolyan veszélyezteti a közös munka sikerét is.
[
tovább a teljes cikkre]

 

 

 

Belföld

Harmincezer forint. Csak tavaly ennyit vett el egy átlagos nyugdíjastól a Gyurcsány-kormány. Ennyit jelentett az energiaár-emelés, az élelmiszerek művi drágítása, és a gyógyszerárak patika liberalizáció utáni emelkedése – mert az legyen világos, hogy a tömeg-aszpirin ára csökken, hiszen több helyen adhatják el, a komolyabbaké azonban infláció fölötti mértékben drágul. Mindeközben természetesen emelték a nyugdíjat, hiszen ez törvény, azonban azok vásárlóértéke a Horn-kormány óta először csökkent.

 

 

  [tovább a teljes cikkre]

 Szocialista óriásplakát. Ön hord 117 ezer forintos bakancsot? Önnek van pénze Ausztriába, az Alpokba járni túrázni? Ön elhiszi, hogy ez a mindennapos valósága egy magyar nyugdíjasnak? Ön elhiszi, hogy ez lesz, ha újra a Magyar Szocialista Pártra szavaz? Ön mikor evett utoljára húst? Úgy igazán, úgy annyit, ami jólesik? Ön miért akar még mindig hinni nekik? 

[tovább a teljes cikkre]

 

 

Külföld

Mi történt? Jelcin felhatalmazást kért a parlamenttől, hogy rendeletekkel kormányozva vigye keresztül reformjait. Az orosz országgyűlés nem volt kommunista többségű, ott voltak Jelcin korábbi szövetségesei is, akik legfeljebb a privatizáció ütemén változtattak volna. Jelcin és kormánya viszont azonnal kapitalizmust akart. A parlament megszavazta az elnök elleni bizalmatlansági indítványt, alkotmányos úton távolította volna el Jelcint, aki azonban a fegyverekhez nyúlt.

[tovább a teljes cikkre] 

 

 

Vélemény

A filmet Németországban vagy Franciaországban ma tilos bemutatni. Horthy Miklós kormányzó szintén nem engedte meg Magyarországon vetíteni ezt a Göbbels-i propagandafilmet. Csak a nyilas hatalomátvétel után lett lehetséges bemutatása. Meg most, a 2008-as, az MSZP által kormányzott, Magyar Köztársaságban.
  Az egyik országos rádióhálózaton vita bontakozott ki arról, hogy a film bemutatása szükséges volt-e, jogos volt-e, lehetséges volt-e?

[tovább a teljes cikkre] 

 

 

Történelem

Kádár János nem elvi, hanem nagyon is gyakorlati alapon utasította el a többpártrendszert. Többször elmondta, hogy 1948-ig több párt volt Magyarországon. Elvileg maradhattak volna, de Rákosi Mátyás vezetése idején felszámolták őket. Utólag nézve, ez hiba volt. Ugyanakkor legalább ilyen hiba lenne a visszaállításuk egy másik történelmi helyzetben.  Ráadásul ott volt 1956 tapasztalata, amikor az újjászülető pártok kivétel nélkül a szocializmus, a munkás-paraszthatalom ellen léptek fel.

[tovább a teljes cikkre

 

 

Aktuális

[tovább a teljes cikkre