Cikkek
 

V. (XXI.) ÉVFOLYAM 20. SZÁM - 2010. május 21.

MI A BAL SZEMÜNKKEL NÉZÜNK A VILÁGRA. ÍGY SOK MINDENT ÉSZREVESZÜNK, AMIT CSAK A JOBB SZEMÜNKKEL NEM LÁTNÁNK. MÁSKÉNT IS LÁTJUK A VILÁGOT, MONDJUK ÚGY, BALSZEMMEL. EZUTÁN MINDEN SZÁMUNKBAN ELMONDJUK, MIKÉNT IS LÁTJUK AZ ÉPPEN ESEDÉKES ESEMÉNYEKET A SAJÁT POLITIKAI ÉRTÉKÍTÉLETÜNK ALAPJÁN, BALSZEMMEL.
Balszemmel

Az új parlament alakuló ülésén az ember szinte azt gondolhatta, hogy valahol a Nemzeti Múzeum előtt van, és a márciusi ifjakat hallja szónokolni. Szerintem a forradalom szó még 1848. március idusán – gyengébbek kedvéért március 15-én – sem hangzott el ilyen sokszor. Gyanítom, azért nem, mert tudták: ami akkor történik, az a feudális rendszer szétzúzása – és a tőkés, polgári rendszer születése, azaz forradalom.

[tovább a teljes cikkre]

 
 

Interjú

– Az Ikarusznál dolgoztam, mikor KISZ-tag lettem, az EMG-ben léptem be a Munkásőrségbe, s hamarosan az MSZMP tagja lettem. Természetes folyamat volt. 1989-ben nem léptem be az MSZP-be, de máshova se. Akkor még nem tudtam, hogy ez ellenforradalom…

[tovább a teljes cikkre]

 
 

Munkáspárt

 

A Központi Bizottság döntött arról is, hogy a párt kongresszusát ez év decemberében lenne helyes megtartani. Miért akkor, és miért nem azonnal? Nos, a válasz egyszerű. Kell egy kis idő ahhoz, hogy végiggondoljuk helyzetünket, felmérjük, hogy mire is akarunk, és mire tudunk vállalkozni. Sokan aggódnak: mi lesz a párttal?
 

[tovább a teljes cikkre]

 

 

Magyarország

Az új Országgyűlés már megalakulásakor megmutatta, hogy mire számíthatunk az elkövetkező négy évben. A Fidesz látványgesztusok mögé rejtette, hogy érdemben ugyanazoknak a tőkés csoportoknak az érdekét szolgálja, mint a korábbi hatalom.

[tovább a teljes cikkre]

 

 

Mozgalom

Orosházán négy sztrájkoló postást rúgtak ki a tavaly év végi munkabeszüntetés miatt januárban. Békés megyében csak ebben a városban alakult meg a Kézbesítők Szakszervezete, huszonegy tagjuk volt. Kilencen sztrájkoltak akkor, közülük négynek mennie kellett, öt dolgozó pedig írásbeli figyelmeztetést kapott.

[tovább a teljes cikkre]

 

 

Történelem

1925. április 14-én megalakul a Magyarországi Szocialista Munkáspárt. A cél, mint láttuk, hogy a munkásságnak legyen olyan legális pártja, amely indulhat a parlamenti választásokon, legálisan részt vehet a közéletben, és nem utolsó sorban, hogy nyilvánosan is ellensúlyozza a Peyer Károly vezette MSZDP politikáját, amely lényegében kiegyezik a tőkés rendszerrel. De hogyan is működik e párt?

[tovább a teljes cikkre]

 

 

Aktuális

Egy vas- és egy alumíniumipari cég, valamint szállítócégek államosítását jelentette be a venezuelai elnök az ország bányászati körzetében. A cégek között van a Matesi, amely a luxemburgi székhelyű acélgyártó, a Tenaris SA venezuelai leánycége. Hugo Chávez elnök televízió-nyilatkozatában elmondta: a kormány átveszi a Matesit, mert tulajdonosaival nem sikerült baráti és méltányos módon rendezni az átvételt.

[tovább a teljes cikkre]